🥀Vak szerelem🥀

????~Five~????

Szeptember 9., Szerda
A tegnapi fentlétem miatt, ma hullaként keltem. Szó szerint. Mivel nem vagyok egy nagy sminkes, ezért most sem vittem túlzásba, (konkrétan nem is sminkeltem) és őszintén nem érdekel mások véleménye. Nekem, egyszerűen nem, kényelmes.
Miután felöltöztem, fogat mostam, és bepakoltam a táskámba azt a rengeteg tankönyvet ami csak mára kell, szépen lassan, leindultam a konyhába.
-Jó reggelt kicsim!-nyomott az arcomra anyu egy puszit.
-Jobbat.-dünnyögtem álmosan.
-Már megint nem aludtál?-nézett rám rosszallóan.
-De! Vagyis..nem..nem tudtam.-dadogtam.
-Az isten szerelmére Ashley. Neked még fontos az alvás! Nagyon jól tudod, hogy kevés dolog miatt szidlak le, de ez azon kevés dolgok közé tartozik, amit nem tűrök el csak úgy!-mondta anya ingerülten.
-Arról nem tehetek hogy nem tudtam aludni! Képzeld én is nagyon örülnék annak ha minden nap olyan frissen és üdén kelnék fel mint te! De ha egyszer nem bírok elaludni, akkor mi a szart csináljak?-emeltem meg a hangomat.
-Vigyázz a szádra kislányom!-fenyegetett.
-Jó, majd vigyázok.-legyintettem, majd a kulcsomat felkapva, kiléptem a házból.
Ez az egész feszültség a költözés hibája! Ha maradtunk volna azon a helyen amit szerettem, ahol felnőttem, akkor ez mind nem lenne! Még mindig meg lenne a legjobb barátom, és nem kéne egyedül elviselnem a világ legidegesítőbb emberének a képét! Most mondjátok azt hogy nincs igazam!
A suli folyosóján mindenki lajhár módjára mászkált, gondolok senkinek nincs kedve a sulihoz.
-Jó reggelt!-köszöntem ahogy beléptem az osztályba.
-Csá!-kiáltotta Chris. Ömm..oké...Nem emlékszem hogy köszönő viszonyban vagyok Chrissel de úgy látszik igen.
-Ashley! Beszédem van veled.-karolt át Alex, majd kitessékelt a teremből. Kint a folyosón, mélyen a szemembe nézett, és úgy szuggerált tovább.
-Na jó ez kezd ijesztő lenni, úgyhogy mondd már el hogy mi van.-mondtam kínosan.
-Tegnap írtam.-kezdte.-Láttam hogy láttad, de nem írtál vissza.-mondta.
-Ahh igen. Nem volt kedvem.-vontam vállat.
-Értem. És még egy kérdés. Tegnap láttam az utcátokban, egy hozzád nagyon hasonló lányt. Véletlenségből nem te voltál?-vonta fel a szemöldökét. Gyerünk Ashley, csapd ide az érzelem mentes arcot!
-Nem. Az nem én voltam.-néztem a szemébe.
-Okés. Akkor azt hiszem nekem nincs mit mondanom már.-nézett a hátam mögé, majd szó nélkül bement a terembe.
Kíváncsian néztem hátra, de amilyen gyorsan fordultam abba az irányba, olyan gyorsan kaptam el a tekintetem onnan. Noel sétált gyanútlanul a folyosón, és mintha megérezte volna hogy ránéztem, felemelte fejét, és rámkapta tekintetét. Ijesztő volt a nézése. Mintha belém látna.
Nem akartam vele találkozni. Azt meg főleg nem akartam hogy hozzám szóljon. Azok után amit tegnap mondott Alexnek? Helyes srácnak gondoltam, de sajnos nem minden a külső.
Amilyen gyorsan csak tudtam, bementem a terembe, és leültem a helyemre. Mindent értettem. Alex azért nem akar velem beszélni mert annak Noel nem örülne. Oké, ez mind szép és jó, de mi köze van hozzám Noelnek azon kívül hogy szomszédok vagyunk? Semmi. Konkrétan semmi.
A matek csak úgy elrepült, őszintén egy picit még élveztem is, köszönhetően Adamnek.
Szünetben a teremben maradtam, mivel nem voltam éhes sem, és a mozgásra sem vágytam. 
-Alex. Miért kerülsz?-néztem utána. Oké, tudtam hogy Noel azt mojdta hagyjon engem békén, de basszus miért hallgat rá? Azt hittem ennyira azért fontos vagyok számára. Bár miket beszélek? Hiszen tegnap ismert meg!
-Én nem kerüllek.-mondta nyugodtan, majd elsétálva mellettem, kiment a teremből. Méghogy nem kerül. Ez mind Noel hibája.
Emiatt egész nap egyedül voltam. Senki nem jött oda hozzám, és én sem mentem oda senkihez.
Suli után a változatosság kedvéért egyedül mentem haza.
-Szia kicsim. Milyen napod volt?-érdeklődött kedvesen anyám.
-Hagyjatok lógva.-mondtam ingerülten, majd a szobámba belépve hanyatt vágtam magam az ágyamon. Borzasztó napom volt, és ilyenkor nem vagyok képes szépen beszélni az emberekkel.
Vacsoráig megírtama házikat,  (hiszen akármennyire a padlón vagyok, a tanulást nem hanyagolhatom.) utána pedig cuki állatos videókat néztem mert az mindig felvidít. Ne kérdezzétek miért, én sem tudom.
-Ash gyere vacsorázni.-nyitott be a szobámba a bátyám unottan.
-Jövök egy perc.-röhögtem.
-Mi olyan vicces? Rajtam nevetsz?-nézett rám mérgesen.
-Nem, dehogy.-kuncogtam.
-Akkor?-kérdezte ingerülten.
-Nézd.-tört ki belőlem a röhögés, miközben felé mutattam a telefonomat. A videóban egy cica akart átugrani a kanapéra de nem sikerült neki, és leesett.
A bátyám megrökönyödve nézte a videót.
-Neked tényleg megártott a költözés.-szólalt meg végül, majd egy "istenem hova kerültem" fejjel kiment a szobámból.
Duzzogva mentem le a konyhába, ugyanis nem akartam ehinni hogy a bátyám konkrétan minden egyes percben talál egy okot arra, hogy hülyének nézhessen.
-Na most meg mi a bajod?-nézett rám unottan.
-Semmi.-ráztam meg a fejemet szomorúan, ugyanis eszembe jutott a mai nap, és Alex viselkedése.
Bántott. De nem tehettem semmit. Most, tényleg semmit.