🥀Vak szerelem🥀

🌹~Four~🌹

Szeptember 8., Kedd
Első gimis napom! Meghalok annyira izgulok!
Lent a konyhában idegesen tördeltem az ujjaimat, amit anya befogott füllel nézett.
-Csak nem ideges vagy?-kérdezte hirtelen.
-De. Félek a beilleszkedés miatt.-vallottam be.
-Csak hallgass a szívedre és minden rendben lesz.-bíztatott.
-Sokszor hallgattam a szívemre de mindig pofára estem.-mondtam dühösen. Emlékeztek a Leos esetre? Na hát akkor is a szívemre hallgattam. És emiatt ment tönkre minden. Ha nem Leonak mondom el elsőnek akkor talán...áhh lehetetlen. A múltat már nem tudom megváltoztatni.
Anyu szomorúan nézett rám. Utáltam ha sajnáltak. Az olyan...szánalmas.
Nagyot sóhajtottam, majd mentem a szobámba átöltözni.
Mikor mindennel végeztem indultam is le az emeletről. Már a lépcsőnél jártam, amikor hangokat hallottam. Tudom nem szép dolog hallgatózni, de ki cselekedett volna másképp a helyemben?
Megálltam a lépcső tetején és füleltem.
-Figyel Michael úgy aggódom.-mondta anyu keservesen.
-Miért? Vagy inkább kiért?-kérdezte a bátyám.
-Hát Ashley miatt. Nem látod milyen? Hallottad mi történt Leo és közte?-kérdezte anya. A név hallatán görcsbe rándult a gyomrom. Azóta sem keresett. Ennyit a sok éves barátságunkról.
Szar kedvvel mentem le a lépcsőn.
-Én mentem megdögleni.-dörmögtem. Anyu rosszallóan nézett rám.
-Hogy beszélsz? Mindjárt kimosom a száját a kisasszonynak.-mutatta fel a mutató ujját anya. Szemforgatva mentem ki a lakásból, és elindultam a suliba..
A gólyatáborról lemaradtam, mivel olyan hirtelen jött ez a költözés dolog, hogy sikeresen lecsúsztam róla. Emiatt természetesen én leszek az egyetlen diák az osztályban aki nem ismer még senkit. Ugye milyen mázlim van? Őszintén kíváncsi vagyok hogy a fiúkkal vagy a lányokkal fogok-e jobban kijönni. Van egy sejtésem.
Az ünneplő kivételesen kényelmes volt, nem úgy mint általánosban, (khmm..kössz anya..) ezért tudtam benne rendesen szedni a lábaimat.
A suliban lassítottam tempómon mert hát azért jó lett volna nem buldózerként megjelenni a teremben.
Megkerestem a termünket (9/b 3. terem) majd egy nagy levegőt véve, benyitottam. Azonnal minden szempár rám szegeződött, ami miatt csak még kínosabban éreztem magam.
-Sziasztok!-mondtam félénken. A többség nem igazán figyelt rám, néhány fiú biccentett, a lányok pedig csúnyán méregettek, miközben össze-vissza sugdolóztak.
Miután vége lett a belépőmnek, kerestem egy számomra szimpatikus helyet, ami jelen esetben az ablak mellett, a középső pad volt. Ledobtam a táskámat a padra, majd arra hajtva a fejemet, vártam az óra kezdetét.
Szerencsére a padok egy személyesek voltak, így nem kellett senki társaságát "élveznem".
Fogalmam sem volt hogy mi lesz a mai program ezért türelmesen vártam az ofőt.
Csengetés előtt esett be a terembe egy fiú csapat, akik eddig számomra ismeretlenek voltak. Kivéve egy. Noel. Ott volt a társaság központjában, mindenki vele hülyéskedett. Na de jó, sikerült a menő gyerek mellé költöznöm.
Igazság szerint azt hittem legalább odaköszön vagy ilyesmi, ehelyett azonban olyat cseleledett ami miatt ha nem ülök, pofára estem volna.
-Hé Noel ki ez a csaj? Az új préda?-röhögött az egyik barom.
-Fogalmam sincs. Asszem ő a szomszédom. De eddig nem igazán tűnt fel.-vont vállat, majd rám sem nézve, elment a helyére. Ha nem fogom vissza magam, az állam a padlót érte volna.
A banda röhögve ment a helyére, én pedig egészen óra kezdetéig éreztem az égető tekinteteket a testemen.
Megmentőm az ofő volt, aki nagyon sportos és fiatal, megállapításom szerint.
-Üdvözöllek titeket az első gimis napotokon, remélem sikerült mindenkinek megismerkednie valakivel.-nézett ránk mosolyogva, a többség azonban lenézően nézett rá. Hogy a francba ismerkedhettünk volna meg negyed óra alatt?! Legalábbis nekem ez ennyi idő alatt nem megy. Nem úgy mint a tökéletes kis Noelnek.
-Rendben értem. Kell nektek még idő. De most rengeteg dolgunk van, ezért ha nem gond bele is kezdenék. Először is. Mindenki mutatkozzon be.-kezdte én pedig akkor vettem észre milyen kevesen vagyunk.-Tudom hogy kevesen vagyunk. Ez csupán amiatt van hogy ebben az évben nagyon kevesen jelentkeztek ebbe a gimnáziumba, viszont muszáj volt a meg b osztályt csinálni, ezért lesztek most csak 10-en.-mondta. Wow! Ez tök jó szerintem. Minél kevesebb irritáló embernek kell elviselnem a lényét.
-Na akkor kezdjük is. Haladjunk padsorok szerint.-csapta össze a kezét, majd ránézett az előttem ülő lányra.
-Én Amelia Grimms vagyok, nagyon szeretem a könyveket és a természetet.-mondta olyan halkan, hogy még nekem is meg kellett erőltetnem a hallásomat, ahhoz hogy halljam, pedig én nem hallok rosszul. Az ofő bólintott, majd rám nézett.
-Én Ashley Williams vagyok, és igen, az én bátyám Michael Williams.-mondtam unottan amikor a Williams név hallatán sokan rám kapták tekintetüket.
-Én Alex Gray vagyok, imádok gördeszkázni.-mondta kedvesen a mögöttem ülő fiú. Már is szimpatikus volt, ahogy meghallottam a gördeszkát.
Ezután következett a középső sor ahol kettővel kevesebben ültek, mint az ablak mellett. Pontosabban két lány ült csak középen.
-Én Lucy Pablo vagyok, és imádom a jó pasikat.-kuncogott halkan. Én és a többiek szemforgatva néztek rá. De jó, itt is kellett lennie egy ilyen csajnak.
-Én Clara Hemmington vagyok, és imádom a gördeszkákat-mosolygott a lány Alexre. Már ő is szimpatikus volt.
És akkor következett a fal melletti sor, ahol ugyanúgy négyen ültek. Vagyis az egész fiú banda.
-Én Chris Pepper vagyok.-mondta unottan a fiú, a barátai pedig a neve hallatán jót röhögtek.
-Én Marco Felice vagyok.-mondta a Chris mögött terpeszkedő srác.
És ezután jött a legrosszabb.
-Én Noel Graham vagyok, és imádom a BMX-et.-mondta a srác vigyorogva.
Ezután már csak egy srác volt hátra.
-Én Peter Pesto vagyok, és szeretem a kajákat.-mondta röhögve a srác.
-Na akkor ezzel is végeztünk. Engem Adamnak hívnak, és nyugodtan tegezhettek engem.-kezdett bele az ofő, de én feltettem a kezemet.-Igen Ashley?-nézett rám kedvesen.
-Elnézést a zavarásért, de csak nekem tűnt fel hogy kilencen vagyunk az osztályban? Hol a tizedik diák?-kérdeztem.
-Ó de jó hogy szólsz!-csapott a homlokára.-Az egyik diák lemondta. Nem tud ebbe az iskolába járni. Na rendben van srácok. Következő órán folytatjuk.-nézett ránk, majd kisétált a teremből, ezzel minket magunkra hagyva.
Kínos volt a csönd. Nagyon kínos.
Egyszer csak fogtam magam és hátra fordultam.
-Szeretsz gördeszkázni?-kérdeztem Alextől.
-Igen. De a bemutatkozásnál mondtam.-mondta mosolyogva. Göndör haja volt, kicsit vöröses. Szimpi srác volt.
-Bocsi.-mondtam miközben éreztem hogy piros lesz a fejem.
-Semmi gond.-nevetett.-Viszont egész jó színed van. Hol nyaraltál, hogy ennyire leégtél?-érdeklődöt csak úgy mellékesen.
-Tee...hogy lehetsz ilyen?-mondtam durcásan. Nevetve ingatta a fejét, és úgy nézett rám. Eljátsszva a sértődöttséget, összefont karral fordultam vissza, előre. Egész végig éreztem egy tekintetet magamon, és mikor ezt megelégeltem, odafordultam abba az irányba, ahol néztek. Noel volt az. Egyik szemöldökömet felvonva néztem rá, majd egy lesajnáló pillantással lerendezve a dolgomat, visszafordultam előre.
Adam egy percet sem késett, tökéletes pontossággal lépett be az osztályterembe.
-Itt is vagyok. Na a következő feladatunk, az órarend. Minden nap hat órátok lesz, kivéve szerdán, mert akkor csak a művészeti órák és a sportok lesznek megtartva. A suliról részletesebben a honlapunkon tudtok olvasni.-mondta.-Itt van egy lap, kérlek mindenki írja fel a nevét, a választott művészeti vagy sport óra alá.-eközben elővett egy nagy lapot, majd azt az asztalra rakta. Padsorok szerint haladtunk, ezért én voltam a második. Miután Amelia végzett, kibattyogtam a tanári asztalhoz, és gyorsan végigfutottam a lehetőségeket. Volt moderntánc, balett, hoki (?), foci, kosár, kézilabda, hip hop, úszás. Kicsit nehéz volt így rögtön választani, de végül döntöttem. Hip hopra fogok járni. Még nagyon kicsi koromban, jártam már egyszer, és nagyon bejött az egész, de utána a sors úgy döntött, hogy abba kell hagynom. Örültem hogy most újra elkezdhetem.
-Na mi van Csonti sikerült döntened?-kérdezte gúnyosan Noel. Megremegtem, majd az erőmet összegyűjtve megfordultam és elmosolyodtam.
-Persze. Alex gyere.-kacsintottam a fiúra, aki a nevét hallva felállt.
Leültem a helyemre. Csonti?! Jó tudom nagyon jól hogy vékonyabb vagyok az átlagnál, de akkor is. Mit vétettem neki, hogy ezzel kell piszkálnia? Volt emiatt egy nehéz időszakom, nem fogok egy ilyen semmire kellő miatt újra visszaesni.
Óra végéig kussoltam, és előre nézve merengtem.
Az egész napomra rányomta a bélyeget ez a beszólás. Az azért jól esett, hogy senki nem nevetett ki.
Harmadik órában megkaptuk a tankönyveket, és mehettünk is haza.
Komótosan pakoltam a táskámba a cuccaimat, majd egy szó nélkül kimentem a teremből.
Hát nem is tudom. Az osztálytársaim szimpik, kivéve Lucy és Noel. Na ők, összeillenek.
-Ashley!-hallottam meg a nevemet. Hátrafordultam, és Alexet vettem észre közeledni felém.
-Igen?-álltam meg, majd kérdőn felé néztem.
-Gondoltam mehetnénk együtt. Én is abban az utcában lakok, csak közelebb a sulihoz.-magyarázta, miközben szépen lassan beért.
-Jó. És miről beszéljünk?-érdeklődtem kedvesen.
-Természetesen a gördeszkákról.-kacsintott rám.-Deszkázol? Vagy miért szereted?-bombázott a kérdéseivel.
-Hát..gördeszkázni még soha nem gördeszkáztam, mivel nem volt rá alkalmam. Meg nincs is mivel.-nevettem kínosan.-De valahogy megfogott ez az egész téma.-mondtam.
-Értem. Majd ha egyszer átjössz hozzánk, akkor megtanítalak.-mosolygott.-Viszlát Ashley!-intett, majd belépett a házukba.
Észre se vettem, hogy megérkeztünk. A kis mázlista persze hogy ilyen közel lakik a sulihoz.
-Szia Alex.-köszöntem már a hült helyének. Valahogy nekem szokásom mostanában a lemaradás a köszönésekben. Múltkor Leoval is így jártam. A gyomromban megint görcs keletkezett. Na jó, egyáltalán nem kéne gondolnom Leora. És tessék megint róla beszélek.
Muszáj volt bedugnom a fülem és valami nyugtató zenét hallgatnom, különben hazáig azon a seggfejen gondolkoztam volna.
Már a házunknál voltam amikor hangokat hallottam. Elbújtam egy bokor mögé és hallgatóztam.
-Az isten áldjon meg Alex nem megyek be Ashleyhez! Hagyjál már.-dühöngött Noel miközben próbált kiszabadulni a másik fiú szorítása alól.
-Nem! Nem emlékszel hogy beszéltél vele?! Azt sem tudod hogy miért ilyen vékony! És ha nem ő tehet róla?-ordibálta Alex. Teljesen magán kívül volt.
-Hagyj már! Mi van? Bejön a kiscsaj?-vonta fel a szemöldökét Noel.
-Nem! De nagyon szimpi lány. Viszont nem az esetem.-mondta a körülményekhez képest nyugodtan Alex.
-Értem. De akkor miért vagy vele mindig?-értetlenkedett Noel.
-Nem is vagyok vele mindig! Ma ismertem meg. De van valami különös érzés bennem amikor vele vagyok...olyan mintha a..hugom lenne. És kötelességemnek érzem megvédeni.-tűnődött Alex. Elmosolyodtam. Hogy lehet valaki ilyen kedves?
-Jó. Szállj le róla.-jelentette ki Noel.
MIVAN?!
-Mi? Miért?-döbbent le Alex.
-Mert neki van egy bátyja. Majd ő megvédi.-mondta lazán.-És ha megbocsátasz én most haza mennék.-közölte, majd kirántotta Alex kezei közül az övét, és zsebre dugott kézzel elindult a házukhoz.
Na jó. Ez...ehhez nem tudok mit hozzá fűzni..
Mikor Noel eltűnt a látókörömből, előbújtam rejtekhelyemről, és a házunk felé vettem az irányt. Csak reménykedni mertem, hogy Alex már nem lesz ott.
-Ashley?-hallottam meg egy hangot mögülem. Ó, a fenébe! Nem, én nem vagyok Ashley! Hipergyorsan szedtem lábaimat a házunkhoz, már csak pár méter volt hátra, amikor futást hallottam mögülem. A francba. Én is futni kezdtem, komolyan mondom ennyire még nem futottam gyorsan életemben. Tisztára mintha egy horror filmben lettem volna.
Amint elértem az ajtónkat, bevágtam, és magam után, olyan erővel becsaptam, hogy anya elejtette azt ami a kezében volt.
-Michael? Te vagy az?-kérdezte anyám. Hát igen. Ő Michaelt hiszi ilyen durvának.
-Nem. Én vagyok az. Ashley.-mondtam.
-Ashley?-döbbent le.
-Ja.-vontam vállat.
-Történt valami?-érdeklődött.
-Nem fontos.-legyintettem. Azért azt mégsem mondhattam hogy hallgatóztam két osztálytársam után, utána pedig hazáig futottam az egyik elől. Áh..ez azért elég hihetetlen.
Anyu még egy ideig furcsán méregetett, majd feladta és visszament a konyhába.
Feltrappoltam az emeletre, azon belül a szobámba, majd egy jól irányzott mozdulattal, elhajítottam a táskámat a sarokba. Jó helye lesz neki ott.
Sóhajtva néztem a tankönyvekre. Túl sok...túl sok..
Nem is tudom hány percig bámultam a táskámat, amikor csipogott egyet a telefonom. A szívem majd kiesett a helyéről.
Alex írt.
•Ismeretlen szám: Szia! Alex vagyok. Te voltál az akit láttam az utcátokban?
•Ismeretlen szám: Hahó. Ashley! Te voltál az?
•Ismeretlen szám: Jó. Figyelj, nem zavarlak. Ha láttad az üzimet, írj vissza! Puszi♡
Ajjaj. Ezt holnap is meg fogja kérdezni tőlem. Na jó, gyakorolnom kell az érzelem mentes arcot.
Vacsoráig ott álltam a tükör előtt, és gyakoroltam. Tudom, gyerekes vagyok.
-Ashleykeee! Gyere kajálni!-ordította a bátyám, majd hallottam ahogy belép a szobámba. Annyi időm nem volt, hogy arrébb álljak, ő már a fürdőszoba ajtajában állt.
-Te mit csinálsz?-rökönyödött meg.
-Ö..semmit. Csak..néztem magam.-kamuztam.
-Már megint a vékonyságod?-nézett rám dühösen.
-Mi? Dehogy!-tiltakoztam.
-Figyelj Ashley.-lépett közelebb a bátyám, majd az arcomat, két kezébe fogtam.-Ha bármi van, ne titkold el, hanem szólj nekünk. Rám számíthatsz. Tudom hogy sokszor bunko vagyok de szeretlek. Okés?-kérdezte aggódva.
-Rendben.-suttogtam meghatottan.
-Akkor jó, hugi.-mondta mosolyogva, aztán mintha belé csapott volna a villám, újra visszatért a régi Michael.-Na jössz kajálni vagy bámészkodsz még? Ha a másodikat választod akkor ajánlom hogy nézz engem. Az szebb látvány.-kacsintott, én pedig nevetve vállon ütöttem.
-Kabd be!-kacagtam.-Egy perc és megyek kajcsizni. Na! Hess innen!-tereltem kifelé.
Mikor a bátyám sikeresen kiment a szobámból, sóhajtva néztem a tükörbe. Igen, vékony voltam. Nagyon. És igen, alacsony voltam. Nagyon. De én nem tudnám magamat máshogy elképzelni. Ha így nem vagyok jó, akkor máshogy se leszek.
Lent az asztalnál, már csak rám vártak. Sietve odatipegtem és leültem én is.
-Na? Milyen volt az első nap?-nézett rám anya sokat sejtően.
-Semmi. Tízen vagyunk egy osztályba, és ebből csak négy a lány. Ennyi kb. Az ofőnk fiatal és jó fej.-mondtam.
-Az tök jó. Na és a pasik?-nézett rám huncutul mosolyogva.
-Anyaaa!-csattantam fel.-Tudod nagyon jól hogy engem nem érdekelnek a fiúk!-kiabáltam. A bátyám megrökönyödve nézett rám.-Ö..mármint a fiúkra bukok de nekem nem kell pasi. Anélkül is elvagyok.-vettem vissza a hangomból. A csontis beszólást nem akartam felhozni. Anya csak kiakadna. És azt nem szeretném.
-Rendben kicsim. Sajnálom.-mentegetőzött anyám.
-Semmi gond. Ha nem baj, most felmennék a szobámba.-mondtam szomorúan, majd felálltam a székről és elindultam a szobámba.
Folyamatosan csipog a telefonom, de nem akarom megnézni. Biztos csak Alex keres. Talán ő az egyetlen az osztályból, aki kedvel engem.
9:30 van és nem tudok aludni. Na, akkor irány a sorozat maraton!

Meg is hoztam a következő részt, ha tetszett kérlek jelezzétek valamilyen módon.
Puszi😘