🥀Vak szerelem🥀

🌹~Fifteen~🌹

Október 1., Csütörtök.
6:00
Ma van a kirándulás napja! Megpróbáltam hiperkorán felkelni, ami természetesen nem sikerült, tekintve, hogy elég későn feküdtem le.
Tegnap Noel jól megszívatott, aminek egyáltalán nem örültem, viszont úgy érzem, kellőképpen visszaadtam neki.
Hétkor már a suli előtt kell lenni, úgyhogy sietnem kell nagyon! 
Miután sikeresen elkészültem, és a bőröndömet sikerült leráncigálnom az emeletről, az ajtó felé vettem az irányt, ahol hangokat hallottam.
-Szia. Nem, most nem veletek megyek a sulihoz. Nem. Mondom hogy nem. Nem. Még mindig nem. Na jó, ezt az értelmes beszélgetést inkább hanyagoljuk jó? Szia.
Ez Noel. Bárhol felismerném a hangját.
-Szia. Hát te?-érdeklődtem vidáman.
-Jöttem, hogy mehessünk együtt a sulihoz.-vont vállat.
-Az jóó, viszont...a buszon már eligérkeztem valakinek.-húztam el a számat.
-Semmi baj. Nekem is kell lennem a bandával is szóval..amúgy sem tudtunk volna együtt ülni. Meg te amúgy sem akarnál...meg én se! Mivel kicsit unalmas is vagy...meg minden.-dadogott, miközben össze-vissza hadonászott a karjaival.
-Aham. Értem.-bólogattam.
Az idő egyébként nem volt valami kellemes, a szél erősen fújt, a nap pedig felmondta a szolgálatot a sok felhő ellen, ezért eléggé szürke volt minden.
A suli előtt már mindenki ott fagyoskodott, ezért mikor észrevettek minket, vigyorogva indultak a busz felé.
-Na végre! Már vagy fél órája rátok várunk.-sietett oda hozzánk Clara.
-Miért nem szálltatok fel a buszra, és vártatok meg ott?-kérdeztem.
-Részletkérdés.-legyintett nevetve. A szememet forgatva szálltam fel a buszra, ahol Noellel külön váltak útjaink, ő elindult a bandája felé, én pedig Claraval huppantam le az első kettő ülésre. Az a nagy szerencsétlenségem van, hogy rosszul vagyok a buszokon. Igen, tényleg. Ezért hát muszáj előre ülnöm. Mondjuk ott is rosszul vagyok gyógyszer nélkül, szóval simán ülhetnék hátra is, de a tanárok (jelen esetben tanár) jobban szeretik kézközelben tudni az ilyen gyerekeket.
Miután bevettem a gyógyszert, és kényelembe helyeztem magamat, Clara rám támadt.
-Ide figyelj!
-Hm?
-Mi van most köztetek Noellel?-tette fel azt a kérdést, amire a legkevésbé akartam egy rohadt buszon, egy tanár mögött ülve válaszolni.
-Nem tudom..tényleg.-suttogtam a lehető leghalkabban.
-De mindig, mindenhol együtt vagytok!-lelkendezett.
-Igen..vagyis nem! Csak..jóban vagyunk.-dadogtam.
-Ahaaaa...-nézett rám sejtelmesen.
-Figyelj..muszáj ezt most és itt megbeszélni?-nyüszítettem. Élvezni akartam a kirándulást, az utat, a helyeket, a közösséget, erre már a buszon egy komplett kikérdezésben volt részem.
-Hát...oké. Viszont figyeld! Tegnap olyan menő gördeszkás videókat csináltam, hogy el fogsz ájulni!-visította, majd a táskájából kiráncigálva a telefonját, az orrom elé dugta azt, én pedig tehetetlenül sóhajtottam, és a képernyőre meredtem.
Tény és való, hogy Clara nagyon tehetséges e téren, de ezek azért elég durvák voltak. Mármint elég kevés embertől láttam még ilyet eddig.
Az út nem egészen úgy telt el ahogy terveztem, hiszen elképzeléseim szerint, végig zenét hallgatva, a tájat csodálgattam volna. Imádom az ilyen helyeket, kiskoromban mindig mentem kirándulni a családommal, vagy később, Leoval is. Igen..megint Leo..annyi emléket szereztem vele 9 év alatt, hogy szinte mindenről ő jut eszembe. A helyzetemen az azért könnyített, hogy elköltöztünk, így legalább az otthonomról nem ő jut eszembe. Azonban a görimről, a betörött képernyőmről a telefonomon, a sebhejről a szemem mellett, sőt, még a hajamról is ő jut eszembe. A görit tőle kaptam születésnapomra, a telefonom képernyőjét kiránduláson törtük be közösen, a sebhejet a szemem mellett miatta szereztem egy balszerencsés fáramászás közben, a hajamban pedig tavaly nyár óta van egy halvany kék csík, amikor rajtam élte ki a kreativitását, és lett egy olyan csodálatos ötlete, hogy fessük be a hajam...temperával. Igen, ezek mind emlékek, amik kísérteni fognak még pár évig, vagy akár egész életemben. Hát, ez gáz.
Az út jól telt, bár a nosztalgiázásomnak köszönhetően kicsit rosszabbodott a kedvem. Ennek köszönhetően kicsit szomorkásan szálltam ki a buszból, ahol egy mélyet szippantva a meglehetősen kitisztult levegőből, érdeklődve néztem körbe. Hegyek és erdő. Meg puszta. Hogy itt mit fogunk csinálni három napig, arra kíváncsi leszek.
-Gyerekek! Akkor ismertetem a tervet! Ott, a távolban láttok faházakat. Nos, ott fogunk aludni. Nem messze van egy város, nagyon szép, ott lesznek programok, plusz a szabad időtöket is tölthetitek ott. Ma még nem csinálunk semmit, én úgy tudom, az első nap a gyerekek szeretik felfedezni a terepet. Nem véletlenül hoztam sportszereket, hiszen itt van nekünk ez az egész puszta, használjuk ki. Nos, ennyi lenne az egész, most hagylak titeket, szerintem el tudjátok kultúráltan foglalni a faházakat.-mosolygott ránk kedvesen Adam, majd indult is a buszhoz.
-Oké. Hoztam mindent, ma este piálunk emberek!-dörzsölte össze kezeit vigyorogva Chris.
-Egyetértek!-vihogta Marco.
-Mit csináltok?-nézett ránk Adam a busz mellől.
-Zihálunk. Tudja, nagyon messze van innen az a város. És a faházak is.-bólogatott teljes átéléssel Chris. Azt kell hogy mondjam, szörnyű színész.
-Akkor ajánlom hogy minél hamarabb induljatok el, hiszen így nem marad semmire se időtök.-tanácsolta Adam.
-Megyünk is Tanár úr! Kipakolunk, meg befonjuk egymás haját. Tudja hogy van ez. Ha már kirándulunk, akkor adjuk is meg a módját!-magyarázott tovább Chris.
-Rendben. Inkább menjetek.-nevette el magát Adam.
Marco és Chris vihogva ment előre, Noel azonban lemaradt velem.
-Szép, nem?-nézett rám.
-Igen. Olyan tiszta a levegő. És az ég...gyönyörű.-ámuldoztam.
-Igen valóban. De én nem arról beszéltem.-kacsintott.
Összeráncolt szemöldökkel meredtem rá, majd mikor leesett, a színem lassan kezdett egy paradicsomra hasonlítani.
-De béna vagy. Milyen már a fejed?-vihogta Noel.
-Nem is! Hagyj már.-csapkodtam.
-Hát de most komolyan. Hogy tudsz ilyen piros lenni?-nevette.
A szememet forgatva néztem rá, majd elkezdtem futni, amilyen gyorsan csak tudtam.
18:00
-Na és most mit csinálunk?-érdeklődtem. A nap folyamán kipakoltunk, és kicsit körül néztünk.
-Nem tudom.  A fiúk csak annyit mondtak hogy hatkor találkozunk az ő házuk előtt.-vont vállat Clara.
-Akkor induljunk.-sóhajtottam.
A fiúk háza nem volt tőlünk messze, ezért sikeresen odaértünk a megbeszélt időpontra.
-Na végre. Láttátok Adamat?-kérdezősködött Chris izgatottan.
-Nem. A házában sincs, mivel nem láttuk hogy bement volna.-magyaráztam.
-Értem. Akkor indulhatunk?-kérdezte Marco.
-A fenébe is, menjünk!-indult meg Noel, mi pedig szép lassan követni kezdtük őt.
A tervünk nagyon egyszerű volt, keresünk egy eldugott helyet az erdő mellett, ott leülünk és táborozunk. Én személy szerint kicsit paráztam, de azért kihagyni nem akartam egy ilyen alkalmat.
-Na és akkor most?-kérdezte bambán Clara.
-Most tüzet rakunk!-csapta össze a tenyerét Marco. Hát ennek a kérésnek megpróbáltunk eleget tenni, ami nem igazán akart sikerülni, de végül olyan negyed óra múlva csak kész lett életünk első saját tüze.
Miután mindenki leült a farönkökre amik a tűz körül terpeszkedtek, kíváncsian néztünk Chrisre.
-Mersz vagy merszezünk. Azt tudni kell hogy aki nem meri teljesíteni a feladatot, az fizet. Na ki kezdi?-érdeklődött. A pech az volt, hogy senki a büdös világon nem akart kezdeni.-Jól van. Akkor én választok. Legyen mondjuk...Ash!-nézett rám vigyorogva. Mindenki egy emberként sóhajtott fel a megkönnyebbüléstől, nekem azonban az összes izmom megfeszült, és már bántam azt hogy belementem ebbe az egészbe. Annyira éreztem, sőt, tudtam hogy ennek nagyon nem lesz jó vége. Ó, és milyen jól tudtam...

Ééés itt is van a következő rész, tényleg ne haragudjatok a kimaradás miatt, de egyszerűen nem jutott időm az írásra, amikor pedig úgy éreztem hogy basszus azért kéne írni, akkor meg pocsék lett az egész. Ezt is többször átírtam, de így sem lett az igazi, viszont úgy döntöttem most már nem akarok több kiesést, ezért végül ezt rakom ki.

Ha tetszett, akkor jelezzétek egy voteval, ezeket előre is köszönöm! ❤