If you fine with me

-1. Rész-

Halkan kattogott az óra a falon. Nem tudtam levenni róla a szemem. Vártam, hogy fél négyet üssön végre és útnak indulhassak. Már kitakarítottam a kis lakást kétszer, főztem vacsorát és még egy filmet is megnéztem, de csak nem telt a fránya idő. Úgy döntöttem nemérdekel, akkoris előbb elmegyek.

Leszáguldottam az első emeleten lévő kis albérleti lakásomból, de olyan sebesen rohanhattam is vissza, ugyanis nem zártam be az ajtót. Izgatott voltam. Minél előbb oda akartam érni, de sajnos gyalog kellett mennem. Autóm nincs az anyagi helyzetem miatt. Tömegközlegedés meg felesleges és bonyolult erre a távra.

Néha futó lépésekben tettem meg egy-egy utcát. Mikor megpillantottam, a sarkon befordulva az intézményt, hatalmas mosoly kerekedett arcomra. Nem is vártam soká berontottam az épület régi ajtaján.

-Megjöttem érted fiam!- kiáltottam el magam nagy vigyorral az arcomon, mire több lurkó is felém emelte tekintetét. Az óvónők azonnal elnevették magukat, mikor a kisfiam teljes gőzzel rohant oda hozzám és ugrott a kezeimbe.
-Papaaa- kiáltott fel nevetve a kis törpém.

Minden nap ezt csináljuk mikor értemegyek az oviba. Hagyománnyá vált mióta idegességemből ezt csináltam az első napon.

Miközben leraktam fiacskámat, hogy átöltözni vigyem, a kedves, idős ovónő odajött hozzánk.
-Micsoda öröm, hogy ilyen jó apukája van ennek a kisördögnek- kuncogott a hölgy, mire én is elmosolyogtam magam. Semmiképp sem nevezném magam "jó" apukának, sokkal inkább szerető apuka vagyok. A világon mindennél jobban szeretem a fiam.

Épp vettem volna le kisfiamról a pulcsiját, mikor egy ragtapaszt láttam a kezén.
-Ohó, hát itt meg mi történt?- néztem kérdőn.
-Airi-chan megkarmolt- válaszolt duzzogva a kisfiú. Kérdőn néztem az ovónőre, aki helyeslően bólintott.
-Akihiko-chan nem akarta odaengedni Airi-chant az építőkockákhoz- egészítette ki az ovónéni a történetet. Én kicsit bosszúsan visszanéztem a fiamra.

-Aki-chan! Ilyet nem szabad, gyere most bocsánatot kérünk Airi-chantól- a fiam bólintott majd kézenfogtam és odasétáltunk a szőke kislányhoz.
-Bocsánat Airi-chan! Legközelebb játszunk együtt az építőkockákkal!- kiabálta Aki, majd meghajolt. Ilyenkor olyan büszke vagyok rá. A kislány arca kivirult és megölelte a fiam.

Azután hazafelé úton Akihiko elmesélte, mit csinált aznap az oviban, én pedig moslyogva hallgattam. Mikor hazaértünk elküldtem Akit kezet mosni a vacsorához.

Pont nekikezdtünk volna az evésnek, mikor megcsörrent a telefonom. Sóhajtva elővettem a zsebemből és megláttam Kiyoko-chan telefonszámát a kijelzőn. Felvettem, közben intettem Akinak, hogy nyugodtan egyen nélkülem.

-Szia, mit szeretnél?- törtem a lényegre.
-Szia, ügyfél van. Mindenáron téged akar ma, hiába vagy szabadságon- beszélt gondterhelten a lány.
-Uhh az nem jó, nagyon nem érek rá- nem akartam ma elmenni itthonról.
-Harmincezer yent fizetne- jelentette ki Kiyoko, amitől csak sóhajtani tudtam. Szügségem van pénzre.
-Kilencre megyek..
-Hatra kéne menned egy étteremhez- vágott közbe.
-Tessék??! Pedig mára igértem Akinak, hogy ninjásat játszunk és Naruto maratont tartunk- nyafogtam a vonalba.
-Na elválalod vagy sem?- siettetett Kiyoko-chan.
-El- sóhajtottam majd letettem a telefont. Rögtön ezután felhívtam Akihiko bébiszitterét. Be is válallta a ma estét szerencsémre. Visszaültem elfogyasztani az inkább uzsonna jellegű vacsorám. Egy órát játszottam Akihikoval, aztán megjött a dada, Masami-chan. Régóta ő vigyáz rá esténként. Nagyon kedves lány és Akihiko imádja őt.

Többször megköszöntem Masami-channak, hogy elválalta ilyen hirtelen. Elköszöntem a kissé szomorú Aki-chantól, majd elhagytam a házat.