If you fine with me

-7.Rész-

-És veled mi van? Kao...
-Ki ne mond a nevét- vágtam közbe mielőtt befejezte volna. Fájdalmas hallanom róla bármit is. Akihiko túlságosan hasonlít rá.

*Vissza a múltba*

Már nem laktam otthon. A szüleim látni sem akartak. Kaori-chan épp kórházban volt. A kis lakásomban pakolásztam, készítettem elő a baba érkezését. Lakhelyünket javarészt Kaori apjának köszönhetjük. Ő mindenben támogatja a lányt, de engem sokszor levegőnek néz egy-egy látogatásnál. Kaori, nos Kaori teljesen depressziós. Még az elején sokszor mondtam neki vetessük el a gyereket, de hallani se akart a gyilkosságról. Ígyhát muszáj volt elköteleződnöm és mindenben segíteni őt.

Sokszor síró- és pánikrohamot kapott. Olyankor hiába nyugtattam vagy próbáltam meg bármit tenni, sokszor hozzámvágta a dekorációs tárgyainkat vagy megütött. Ilyenkor tehetetlen voltam.

-Tessék!- vettem fel a telefonom, ami már egy ideje csörgött. Amint az illető elmondta, hogy Kaori éppen szül, azonnal elindultam a kórházhoz.

Lihegve álltam meg a szülészszoba ablakánál, ahol az orvos mosolyogva mutatta a kis csecsemőt. Döbbent voltam. Nem tudtam felfogni, hogy ő ott az én fiam. Abban a pillanatban csak arra tudtam gondolni, hogy annak a csöppségnek jó szülője fogok lenni és mindent megteszek érte. Ezután a babát odatették Kaori mellé, aki keserves könnyeket eresztve nézett a gyermekre.

-Apuka jöjjöj velem- mosolygott rám egy idős nővér. Bólintottam, majd egy kis rendelőfélébe vezetett.

-Nos fiam. Van itt egy kedves pár, akik a csecsemőt szivesen...
-Kizárt! Ő az enyém. Felnevelem!- vágtam közbe határozottan és komolyan.
-Ennek örülök. Nos mi legyen a gyerkőc neve?- mosolygott kedvesen a nő.
-Akihiko... és az édesanyja nevét szeretnénk- írtam le a kanjikat, amikkel kisfiam nevét szeretném ha írva lenne.

Pár nap után haza is jöhettek mindketten. Az első otthoni fürdetés elég érdekes volt. Nagyon féltem, hogy összetöröm a csöppséget, túl hideg a víz vagy nem jó a babaolaj. Kaori mióta hazajött csak a szobában feküdt az ágyban. Gondoltam kimerült lehet, ezért nem is zavartam. Egy két napig csak enni jött ki.

Egyik nap estefelé rament szerettem volna főzni, de pont elfogyott a szójaszósz. Fogtam a kabátom és elindultam a kisboltba. Miután megvolt minden hazamentem.

-Megjöttem!- mondtam halkan, nehogy az éppen alvó csecsemőt vagy anyukáját ébresszem fel. Szokatlan csend volt. Gyanús lett nekem, így Akihiko szobája felé vettem az irányt. Óvatosan benyitottam, de mikor megláttam Kaorit a csecsemő kiságya felett egy konyhakést szegezni az ártatlanul mosolygó kisfiúra, megállt a szívem.

Azóta áldom az eget, hogy olyan hamar cselekedni tudtam. Odarohantam a lányhoz és kicsavartam a kezéből a kést. Elhajítottam a szoba másik végébe. Kaori ijedten nézett rám. Kisírt szemei és beesett arca kétségbeesettséget tükrözött.
-Kaori!- kiáltottam rá, majd hamar átkaroltam az addigra sírva fakadt lányt. Én is sírásba törtem ki. Ezek a könnyek elég régóta voltak elfojtva bennem.

-Boldogok leszünk! Érted??...- sírtam és ordítottam ki magamból fájdalmasan.
-Jó?? Lehetünk így is boldogak. Tegyük boldoggá a fiúnkat jó?- toltam el magamtól Kaorit, hogy láthassam az arcát. A lány kevésbé sírt már és aprót bólintott. Újból megöleltem és így maradtunk még egy kis ideig. Egészen addig míg Kaori el nem aludt a vállamon. Sóhajtottam, majd a lányt gyengéden felvettem és a szobába letettem az ágyra. Becsuktam az ajtót és megfőztem a ráment. Nem volt étvágyam ezért a kanapéra lefeküdtem aludni.

Ez volt az első és utolsó éjszaka is mikor egy család voltunk. Azt hittem meg tudtam nyugtatni Kaorit és, hogy boldogok leszünk. Boldogok. Milyen szép a csengése... Sajnos ez nem nekem jutott, se Kaorinak.

Másnap míg én elvittem sétálni kicsit Akihikot, Kaori túladagolta a nyugtatót. Gyenge volt és ahelyett, hogy kitartott volna, önző módon itthagyott mindent. Mérges és szomorú is voltam. Gyülőltem magam amiért nem tudtam megmenteni. Az apja kishijján megölt mikor megtudta. Az utcára dobott az unokájával együtt.

Azután mentem Tokyoba. Ott végre senki sem tudta ki vagyok és mi történt. De munkahelyet sehogy sem találtam. Amint megtudták hogy apa vagyok és a gyermekem anyja halott, nem akartak alkalmazni. Egyedül egy bárban kaptam takarítói állást, aztán végül én is prostituáltá váltam. Túl sok vendég akart engem kérni hiába voltam csak egyszerű takarító. Így jutottam el oda ahol most vagyok.

-----------------------

Bocsánat így eltüntem csak nagyon sok dolgom van mindig :c