If you fine with me

- 11. Rész -

Az egyetlen probléma, ami adódott, az az volt, hogy ezeket Kyouya zsebében lévő pár yenből vettük. Mikor szembesültünk vele, hogy semmi pénzünk, kissé feszülté vállt a hangulat. Azóta Kyouya nem szólt hozzám. Úgy csinált mintha én tehetnék róla, hogy nem a kabátom érdekelt, miközben másztam ki az égő autóból. Olyan arogáns tud lenni néha...

– Örülnék ha kitalálnád, hogy szerzünk pénzt! – mondta unottan rám sem nézve, miközben egy padon ültünk. Aki erre vidáman mosolygott.
– Rajzolok én nektek – nevetett fel a kisfiú.
– Akiii... nemszabad, az bűncselekmény! – néztem kicsit szigorúan a kisfiúra.
–Az ember ölés is az...– súgta Kyouya, miközben állát kezével támasztotta. Amint ezt meghallottam, kissé feldúlt és szomorú lettem.

Komoly fejjel, szótlanul feláltam és megfogtam Aki kezét.
– Menjünk innen. Úgy látszik Kyouya-san nem szívesen van velünk – Kyouya erre csak egy sóhajtást eresztett ki magából, mint ha világ fájdalma lett volna. Úgy utálom...

A kihalt parkocska végében volt egy telefonfülke. Igaz jobban hasonlított egy budira, meg a szaga is, de legalább működött. Hezitáltam, mert nem akartam ehhez folyamodni...
– Moshi moshi? Kiyokoval beszél – hallottam meg a nő unott hangját, ami engem mégis jobb kedvre derített.
– Szia Kiyoko-chan, Jun vagyok – közöltem halkan, majd elemeltem a telefont a fülemtől. Tudtam mi fog következni.
– Mégis hol a kurva életben vagy te vadbarom????!! – üvöltött a telefonba.
– Otsuban – válaszoltam félénken a telefonba.
– Huhhh... inkább nem kérdezek semmit. Örülök, hogy nem haltál még meg. Te is tudod mennyire reménytelen vagy...
– Naaa azért nem... Vagyis... mindegy – forgattam meg a szemem, majd a mellettem álló Akira mosolyogtam.

– Pénzre lenne szükségem – suttogtam a telefonba.
– Neked egy jónagy nyaklevesre lenne szükséged fiacskám! – mondta mérgesen. Egyszer pofozott meg Kiyoko, de nem vágyok rá még egyszer. Azt is azért kaptam, mert az első kuncsaftom egy idős, középkorú férfi volt. Nos utána egy kissebb hisztiroham tört rám, amit Kiyoko-chan csak így tudott csillapítani. Angyali egy nő nem?

– Kyotoba kell jutnom. Kiyoko.. kérlek – kérleltem a legaranyosabb, legkérlelőbb és egyben leghatékonyabb hangommal.
– Ahhjjj, jó! Már keresek is... Otsu igaz?
– Igen – feleltem, majd a hideg rázott ki, amikor az eddig a padon ülő Kyouyat nem láttam. Kissé nyugtalanná válltam.
– Ughh csak egy kuncsaft van. De én...
– Tökéletes elválalom! – vágtam rá egyből.
– De figyelj ez egy nő.
– Tessék???! Nemár...– itt vége. Kizárt dolog, hogy hozzá tudjak érni egy nőhöz.

– Nem vele kell csinálnod... azaz ez elég bonyi... – sóhajtott Kiyoko.
– Ha nem vele, akkor elvállalom! Mindenképp szükségem van pénzre – mondtam határozottan. El kell jutnunk Kyotoba vagy különben nem tudom biztonságban tudni a fiam.
– Mit kell csinálnom? – mondtam halkan, talán félve is a választól.
– Van veled most valaki? – kérdezte Kiyoko talán érzelemmentesen.
– Ha úgy vesszük igen, de ha vele kéne lefeküdnöm, akkor inkább utcára állok – dörzsöltem meg az orrnyeregem.

– Vállald el! – szólalt meg mögöttem Kyouya, amitől a szívroham kerülgetett. A fülke falának vágódtam és ijedten pislogtam a férfira, aki komoly fejet vágva állt a fülke ajtajában.
– Elválalom! – mondtam ki halkan, közben szeppenten pislogtam rá. Annyira komoly és erőteljes megjelenése volt, nem mertem ellent mondani neki. Kiyoko ezután diktálta a címet, meg az egyéb dolgokat. Leraktam a telefont és szigorúan Kyouyara néztem.

– Elment az eszed?!? Tudod mit jelent ez remélem – mutogattam rá fenyítően.
– Persze! Meg kell rakjam azt a formás popidat – vigyorodott el gúnyosan Kyouya. Hirtelen annyira dühös és feszült lettem.
– Bárcsak ennyire könnyű lenne nekem is – mondtam letörten, majd kézenfogva Akit elindultam.
– Jun...
– Csak maradj csöndben és kövess – mondtam egyhangúan a férfinek. Feszített belülről egy érzés, ami nem akart alábbhagyni. Nem tudtam mégis miért viselkedik most ennyire ellenszenvesen.