If you fine with me

-14. rész-

Néha megesik az emberrel, hogy elgondolkodik önnmaga felett. Közbejön egy esemény, trauma vagy élmény. Ezek igazán könnyen megváltoztathatják teljes gondolkodásmódunkat is. Máshogy viselkedünk, máshogy állunk dolgokhoz, mint azelőtt. Például kisgyerekként nagyon szereted a banánt, de egyszer egy autóbaleset közben banánt ettél, így a banánt a traumával asszociálod és soha még csak a kezedbe nem veszel egyet a gyümölcsből ezentúl. Ilyenre gondolok. Pontosan ez történt velem is. Teljesen megváltoztam és ezt egy emberhez tudom kötni, akiről azt se tudom ki lett. Magam sem tudom én ki vagyok...

Eddig az életem folyt, ahogy folyt. Eszköz voltam csupán az undorító társadalom kimagasló embereinek. És jelenleg is egy ilyen ember kezében van a sorsom. Nemtudom, hogy bízhatok-e bennük vagy sem. Az egész hihetetlen. Arról papolnak nekem napok óta, hogy hogyan legyek hiteles kém. Sose gondoltam volna, hogy ilyesmit akarnak velem tenni. Én kém? Mégis hogy játszak el szerepeket, ha a saját szerepem az életben sincs meg?

– Jun... Jun-chaaaan~! – lóbálja meg kezét arcom előtt Izu.
– Oh...bocsánat. Nem figyeltem – válaszolom kissé fáradt hangon. Totál nem tudok figyelni arra, amit magyaráz. Csak is Kyouyara tudok gondolni. Amióta tanítani próbálnak engem, azóta nem láthattam. Izu azt mondta, amíg ki nem derítik, hogy mégis milyen szándékai vannak, addig a közelébe se mehetek. Aki-chan nagyon élvezi az ittlétet, hisz nagyon jól összebarátkozott a Madam fiával. Folyton vele van. Örülök neki, hogy nincs ellenére a mostanában történő dolgok, hisz mégiscsak egy pár éves kisfiúról van szó, akinek a hirtelen változások megárthatnak.

– Jun... ennek így semmi értelme – sóhajt gondterhelten Izu-chan.
– Bocsánat. Kicsit lehet nyugtalan vagyok mostanában – nevetek kínosan, miközben a tarkóm vakarom.
– Kyouya aggaszt igaz? – néz rám kétségbeesve.
– Tessék? Dehogy. Mégis miért aggasztana mi van vele? Örülök, hogy végre nem láthatom – miért hazudok önnmagamnak?
– Rendben, akkor mára vége. Holnap reggeli edzést ne hagyd ki. A Madam személyesen mutat be pár trükköt. Ne késs – néz rám szúrós szemekkel majd mosolyogva elmegy.

Magányosan maradtam. Csak bámulok kifele az ablakon és nézem, ahogy a zöldellő fűben játszik önfeledten a két kisgyerek. A Madam a pavilonban kávézik valami másik puccos nővel. Minden nap más barátnője jön át kávézni. Engem viszont a lakásban tart, mint egy szörnyet, akit el akar takarni a világ elől. Mondjuk nem is baj, nem mintha kedvem szottyanna puccos cuccokban a kertben szürcsölgetni a méregdrága kávét, aminek ha már csak az árára gondolok rosszul leszek. Nem illek bele a társadalomba. Az itteni cselédek is feljebbvalóak mint én. Patkány vagyok. Az életemnek nincs ára, már egy teljesen hasznavehetetlen semmi vagyok. Abszolult nem értem, ez a nő miért akar belőlem kémet csinálni.

Gondterhelten felsóhajtok, majd elhagyom a tanuló helyiséget és a szobám felé veszem az irányt. Kaptam pár könyvet, amik egész szórakoztatók, szóval azokat szoktam olvasgatni. Mostani alkalommal is ezt teszem. Kicsit kizökkenhetek az életemből a könyvek segítségével. Végre másnak érezhetem magam mint, ami vagyok.

Természetesen nem olvashattam fél órát sem nyugalmamban, Izu-chan rámrontott.
– Öltözz! – hajítja az ágyra a ruhát – a Madam be akar mutatni valakit – majd ezzel a lendülettel el is hagyja a szobát. Pislogva néztem a kissé zilált szolgáló távozását, ezután szemem a nekem otthagyott ruhára szegeztem. Egész szép öltöny és ing volt, meg ah ehhez tökéletesen passzoló selyemszalag a nyakamba.

– Kész vagy? Szuper! – fogja meg a kezem és kezd el kiráncigláni a szobából.
– Ez a vendég nem szereti, ha megvárakozatják – sóhajt és a kert felé húz. Amint kiértünk szembepillantottam egy magas jóképű férfivel, aki pár évvel lehetett idősebb nálam.
– Ő az – mutat rám mosolyogva a Madam. Furcsa őt mosolyogni látni, kiráz a hideg.
– Érdekes... – jön közelebb hozzám, mire én csak fület farkat behúzva állok. Úgy érzem magam, mint sonka a húsboltban, akit épp kilóra mérnek.
– Épp az esete... jó lesz! – bólint – Tudassátok vele a körülményeket és holnap küldjétek is a bevetésre. Ha elbukik, a fiát nevemre veszem – jelentette ki nemes egyszerűség, amitől nekem azonnal felforrt az agyvizem.
– Te mégis kinek képzeled magad? Az én fiamról beszélsz, igaz? Hogy mered feltételezni, hogy elbukom? Azt meg végképp pofátlanság, hogy a fiamat nevedre vennéd. Te nevelted? Te etetted éjszakánként? Te cserélted a szaros pelenkáját minden aldott alkalommal? Te nem aludtál napokig, mert beteg volt? Nem... akkor ne hadoválj itt arról hogy a nevedre veszed. Nem ismerlek és a fiam se ismer. Az életem árán is de elvégzek bármilyen mocskos munkát, hogy megvédjem! – kiabálom le teljesen a férfi fejét, aki egész eddig háttal állt nekem. Mikor félrepillantok, tekintetem találkozik egy halálra rémült Izu-channal és egy totál sokk alatt lévő Madammal.

A pár nagyon feszült, de egyben kínos másodperceket végül a férfi hangos mégis vérfagyasztó nevetése törte meg.
– Katsuki Junichi, tetszesz te nekem – nevet tovább, majd visszafordul hozzám.
– Szeretem az ilyen dinamikus embereket. Tökéletes leszel a munkára ebben már biztos vagyok. Ami viszont a fiadat illeti. Sokat kell bizonyítanod, ha szeretnéd, hogy egy haja szála se görbüljön. Nem fenyegetés, csak kis motiváció – rántja meg a vállát, majd sarkon fordul és elmegy. Az egyik cselédlányka elkiséri.

– Te teljesen meghibbantál? Így leüvölteni egy maffiavezért? Azonnal az életedet vehette volna, ha nincs jó kedvében! – lép hozzám Izu és rángat meg.
– Honnan kellett volna tudnom? Senki se említette, hogy maffiavezér – sóhajtok. Valójában ennyire nem vagyok nyugodt, csak annyira meglepődtem, hogy nem mutatkozik meg. Jelenleg nem hiszem el hogy lehettem ilyen idióta. Maffiavezér. Te jó Isten.

– Hagyd Izu – mondja hűvös hangon a Madam – eredj és oldozd el.
– Oh igen... Kyouya – eszmél fel Izu és ezzel a lendülettel el is indul befelé. Picikét lefagyok amint meghallom ezt a nevet. Azonnal elindultam én is de a Madam megállított.
– Abban a férfiban nem bízhatsz. Nem tudom mi a kettőtök kapcsolata. Annyit látok, hogy betegesen kötődsz hozzá és ezt titkolni akarod magad elől. Nem tesz jót ez neked. Az elmédnek ártasz vele. Holnapi munkádhoz tisztán kell gondolkodnod és végrehajtanod a parancsot. Értetted? – szavai akár az ostor csattannak rajtam.
– Értettem – válaszolom monoton, majd fejethajtok neki és az épületbe sietek. Kicsit zavarodott vagyok ugyanis egyáltalán nem mondták még el, mi is lenne a dolgom. Gondolom le kell feküdjek valami barommal és infót kiszedni belőle...

                —————————

Öhm izé... 4 év után unatkoztam es ujraolvastam ezt a borzadályt... Viszont láttam, hogy írtam egy részt amit nem publikáltam... Legyen ez a végszó amíg végre meg nem írom egy bővített, kidolgozott könyv formájában. Hehe 😘🤗 (ne dobjatok mágjára érte na 😂)