If you fine with me

-10. Rész-

Órákig álltunk volna dugóban, ha Kyouya nem megy el inkább Otsu felé. Többször is meg kellett állnunk Aki miatt, ami még lassabbá tette az utat. Miután elhagytuk Otsut, elaludtam. Nem nagyon voltam fáradt vagy ilyesmi csak unatkoztam. November vége fele volt és az ég is be volt borulva ezért elég sötét volt már fél kettő fele.

Félálmomból az autó hullámvasútként viselkedése és egy nagy csattanása zökkentett ki. Hiába nyitottam ki a pigmenthiányban szenvedő kékes-lilás szemem, nem sokat láthattam. Biztonsági övem mélyen a székbe nyomott és fülemet a mellettem ülő kisfiú hangos sikítása tépte. Nem tudtam mi történik az autóval mígnem az egy fának csapódva meg nem állt.

Hamar kapcsoltam és Akira néztem. A kisfiú szorosan fogta a kezem és a sokkos állapottól még sírni sem tudott. Hasonló érzelmek fogtak el és mikor észrevettem, hogy ég az autó eleje, pánikroham szerűen próbáltam kicsatolni az övem. Miután ez sikerült a vezető ülésre tekintettem. Kyouya szintén a biztonsági övét bróbálta kiszedni.
-Jól vagytok?- kérdezte aggódott hangon.
-Megvagyunk és te?- kérdeztem a könnyeimtől csak foltokban látható férfitől.
-Semmi bajom de beragadt ez a szar... Mindegy is, azonnal szálljatok ki, mert fel is robbanhat!- kiáltott rám, amitől mégjobban sírni kezdtem. Kiszálltam, majd a fiam is kisegítettem az autóból. 

-Menj minél távolabb az autótól!- kiáltottam a már zokogó kisfiúra és meglöktem az ellenkező irányba. Körülnéztem és megpillantottam a másik autót, aminek nekicsapódtunk. Gondolkodás nélkül szaladtam oda és próbáltam segíteni. Az autóban egy fiatal lány és az édesanyja ültek. Mindkettejüknek könnyebb sérülései voltak. Miközben feltéptem az ajtót, mint egy őrült óriás, elvágtam a kezem, így már a tenyeremből és az ablaküvegszilánk okozta vágásból az arcomon is folyt a vér.

-Mindenki rendben van? Hívjanak mentőt!- bólogatott az asszony a kérdésemre, majd azonnal tárcsázott. Újból körbenéztem, de nem láttam Kyouyat körülöttünk. Az autóban volt még.
-Kyouyaaaa!- üvöltöttem és rohantam a lángokba borított jármű felé. Ám amint második lépésemet megtehettem volna, az felrobbant.

Megszeppentem és sokkos álapotba kerültem. Térdre estem és üvöltöttem. Ahogy az autó darabjai lángba borulva repültek szét és a füst szállt fel, borzasztó volt. A szívem a hirtelen fájdalomtól és sokktól szinte kitört volna mellkasomból.
-Kyouyaaa...kyou...- ismételgettem a nevet miközben továbbra is az égő taxit néztem.
-Miért?!!- üvöltöttem -Miért kell itthagynod? Idióta! Kyouya...nem hagyhatsz újra egyedül- sírtam immáron a tenyerembe temetve kezeimet.

Már majdnem ott voltam, hogy elájulok,mikor vállamat valami gyengeden érintette. Hamar felnéztem.
-Ennyire hiányoznék, ha meghalnék?- mosolygott rám zavartan, kócos fekete hajjal, vérző szemöldökkel Kyouya.
-Kyouya!- kiáltottam fel és villám sebességgel ugrottam a nyakába. Olyan szorosan öleltem magamhoz amennyire csak tudtam. Megkönnyebbülést és boldogságot éreztem.
-Baka!- szipogtam teljesen a vállába nyomva fejem.
-Azt hittem meghaltál! Ne csinálj ilyet többet!- üvöltöttem.

-Shhh... semmi baj. Itt vagyok- simogatta a hajam nyugtatásképp Kyouya.
-Tudom de, mivan ha...
-Nincs mivan ha...Itt vagyok ez a fontos- vágott közbe a szavamnak. Eltolt magától majd két nagy keze közé vette az arcom és mélyen a szemebe nézett. Kettőt pislogtam, hogy jobban láthassam.

-Nagyon fáj?- nézett a jobb arcpárnámra. Megráztam a fejem és becsuktam a szemem. Hirtelen mikor kinyitottam, Kyouya arca nagyon közel volt az enyémhez. Homlokát az enyémnek nyomva kezdett el beszélni.
-Nem hagylak el többé!- suttogta, szinte hallani is alig lehetett. Szívemet valami furcsa melegség öntötte el, amitől újra biztonságban éreztem magam. Pár percig így maradtunk.

-Le kell lépnünk. Jönnek rendőrök is és akkor elkapnak téged. Nem hagyhatom- engedett el és beszélt komolyan. Ekkor Aki odaszaladt hozzám és szorosan megöleltük egymást. Falkaptam, majd Kyouyara néztem, aki megindult az erdőnek a város felé.

-Elnézést de mit mondjunk a rendőröknek?- nézett rám kétségbeesetten a nő.
-Hogy nem szállt ki a taxiból senki és felrobbantak. Ha ezt megtennék nagyon hálásak lennénk- válaszolt Kyouya a kérdésre. A nő bólogatott, majd ott is hagytuk őket.

Nem volt messze a város, de az erdőben félhomályban egy perc egy órának tűnt.
-Kyouya! Várj egy picit!- szóltam előre és rögtön le is tettem kezemből a fiam.
-Neharagudj Aki-chan csak a papának nagyon fáj a keze- néztem szomorúan a fiamra.
-Még mindig vérzik?- jött oda hozzám Kyouya. Amint szemügyre vette a sebet, levette a dzsekijét, majd letépve egyik ingujját közelebb lépett hozzám. A ruhaanyaggal óvatosan megkötözte a sebet.
-Köszönöm- mosolyogtam rá. Egy mély és komoly tekintettel pillantott rám. Ha a vér és korom nem takarta volna el arcát megkockáztattam volna, hogy elpirult.

Aki ezután csendben sétált mellettem. Nem szereti az erdőket, ahogy én sem. Szerencsénkre nem kellett sokat sétálnunk, hogy elérjük a város peremét. Azonnal egy benzinkút nyilvános vécéje felé vettük az irányt. Ott jól lemostuk magunkról a vért és a kormot. A benzinkúton ragtapaszt és kötszereket vettünk, meg egy kis alkoholt a fertőtlenítéshez. Pár darab ottani szendvicset is vettünk, hogy ne maradjunk étel nélkül.

            __________________________

Betegség kicsit ágyba pofozott és nem tudtam befejezni a részt, de most újult erővel itt vagyok. Boldog új évet  mindenkinek!