Marvel Oneshots

Peter Parker

(H/N) - húgod neve
(M/N) - macskád neve

Két hónap. Két szörnyű hónappal ezelőtt még minden jó volt. Volt.
Most milyen távolinak tűnik a boldogság emléke. A családod emléke.
,,Éppen játszottatok a húgoddal és az öcséddel, mikor sikoltás hallatszott a konyhából. Odafutottatok, de csak két hamukupacot találtatok a szüleitek helyén.
- (T/N), mi történik? - indult (H/N) is porladásnak.
- Segíts! - kérlelt. De te csak álltál és néztél, egyszerűen nem bírtál megmozdulni.
- (T/N)? - szólalt meg az öcséd. Odanéztél.
- Ne, ne, ne! - tértél magadhoz és futottál hozzá már sírva. - Öcsi.... - zokogtál megsemmisülten és vártad, mikor jössz te. "
Nem történt semmi. Te itt maradtál. Egyedül, mert mindenkid meghalt. Hiába üvöltöttél, törtél-zúztál, semmi sem változtatott ezen. Hetek múlva próbaltad összeszedni magad, próbáltál érzéketlen lenni. De a nappal elfojtott bánat, gyász éjszaka tört ki.
Minden éjjel magad előtt láttad a testvéreid kétségbeesett, könnyes íriszeit, akik álmaidban téged okoltak halálukért. Kezdtél megőrülni.
A mai esemény sem segített ezen. Most a szerelmedet temették, Petert. Igen, a gyönyörű mogyoróbarna szempártól, annak édes ajkaitól, annak vidámságától is megfosztott az élet. Nemrég megtudtad, hogy utolsó óráit egy idegen bolygón harcolva töltötte. Hős volt. A te hősöd. Világunk egy hőse. Ennek ellenére, mindössze négy ember állt a sírjánál... mindössze négy ember siratta.
May nénit a ,,fia" halála nagyon megviselte, ha Tony nem tartotta volna, valószínűleg összeesik. Stark számára is pokolnak tetszett a hiánya, nagyon megkedvelte a srácot. Ned pedig melletted állt és papírzsepivel törölgette a szemét.
Egyikőtök sem a papot figyelte, a gondolataitokba merültetek. Te már csak akkor eszméltél fel, mikor lecsukták a sír fedelét.
Tíz perc múlva már csak a nagynénjével maradtatok ott.
- Szeretlek és szeretni foglak, mindörökké - suttogtad.
- Viszontlátásra! - köszöntél el Maytől, majd hazaindultál.
- Pár órával később -
Levelet írtál. Valamiért levelet akartál írni Neki. Könnyes szemekkel körmölted a sorokat.
Kedves Peter!
Szeretnélek megölelni, megfogni a kezed, beszélgetni veled, de sajnos ezt már nem tehetem.
Nem tudom, miért, de abban a hitben vagyok, hogy valaha, valahogyan olvashatod majd ezt...
Képzeld, Tony elmesélte, hogy te voltál Pókember, a queensi jótevő. Nagyon büszke vagyok rád! Te vagy számomra az igazi csoda. Egy csoda, melyet hagytam kicsúszni a kezeim közül...
Néha elgondolkozom azon, vajon látsz-e engem most? Látod-e a romban heverő világokat? A több milliárd összetört szívet?
Bár, jobb, ha nem. Kiveszett a fény a lelkekből, szinte megszűnt az, amit életnek neveztünk. Hiába maradtunk, hiába éltük túl, a szépség, a boldogság eltűnt a mindennapokból. De egy valamit nem tudtak elvenni. A remény megmaradt nekünk.
Mondd csak, te hiszed-e, hogy látjuk még egymást? Szeretnél egyáltalán még látni? Reménykedem, hogy igen.
Én és még sok más ember hiszi, hogy visszatértek még. Olyan jó lenne. Vagy, ahogy szokták mondani, találkozunk egy másik életben. Akkor, majd jobban alakulnak az események. Bízom benne...
Követtem el hibákat, amiket megbántam. Bocsánatodat kérem! Kérlek ne haragudj, hogy felesleges semmiségeken felkaptam a vizet, hogy túl sokat nyafogtam és bocsáss meg, amiért haraggal váltunk el. Csak, naiv módon azt hittem, talán már nem szeretsz és találtál valaki mást. Pedig igazából az embereket védted. Hülye voltam. Sajnálom.
Szeret mindörökké: (T/N)
Már remegtek a kezeid, mikor befejezted. Eldőltél a földön és álomba sírtad magad.
- 4 évvel később -
Már belenyugodtál. De a leveleket a mai napig írtad és mindig kitetted a sírra őket. Ez könnyített a lelkeden. Meg ezáltal úgy érezted, mitha még veled lenne.
Ezalatt a négy év alatt, csak annyi történt, hogy lett egy macskád és egy munkahelyed.
Te lettél Stark titkárnője. 3 és fél éve, mikor megemlítetted, hogy munkát keresel, felajánlotta neked ezt az állást, te pedig szívesen elfogadtad.
Most éppen hazafelé tartasz, mára lejárt a munkaidőd. Mostanában Tony ki se jött a laborból. Valamit biztos kitalált. Már megszoktad, hogy néha ezt csinálja.
A lakásba lépve a cicusod, (M/N) fogadott. Megsimottad, majd lepakoltál. Nemsokára nekiálltál a délutáni rutinodnak, amikor csengettek. Majdnem elájultál, mikor megláttad ki áll az ajtódban.
- Peter? - kérdezted hitetlenül - Tényleg te vagy az? - kérdezted könnyezve.
- Igen - mosolygott rád és megölelt. Úgy érezted, visszatér beléd az élet.
Hosszú percekig álltatok így. Majd egy kicsit elhúzodtatok, hogy egymás szemébe nézhessetek. Elvesztetek, csak bámultátok egymás íriszeit. Nem kellettek szavak, most nem.
Kisimított egy tincset az arcodból és végighúzta kezét az arcéleden, mire jóleső borzongás futott át rajtad. A hajába túrtál, ő pedig még közelebb húzott magához, átkarolva a derekad. Ezután megcsókolt. Úgy hiányzott ez neked. Olyan jól esett és úgy érezted, mostmár minden rendben lesz.
- ❤ -
Hamarosan tényleg minden rendben lett. Mindenki visszatért Anthonyéknak köszönhetően. Helyreállt a rend.
Visszakaptad a családod és a szerelmedet is. Boldogok voltatok. Nagyon boldogok.
Ezentúl mindenhol megbecsülték amilyük volt, mert már tudták milyen elveszíteni.