Marvel Oneshots

Látogató - Peter Parker & Morgan Stark

N. : Sok - sok ötlet EszterSzabZich érdeme. Köszönet neki! ❤❤❤

Látogató érkezett Pepperhez és a kis Morganhez. Peter Parker. Tony fiának tekintette őt, ezt a nő pontosan tudta, ezért szívesen látta vendégül a srácot.
- Nem zavarok, ugye, Mrs. Stark? - kérdezte szemlesütve a fiú. Lehajtotta a fejét, hogy az asszony meg ne lássa zavartól pír színesítette arcát.
- Nem, örülünk, hogy itt vagy - mondta a nő kedves mosollyal. A figyelmes ember viszont észrevehette az íriszein a könnyfátylat. A külvilágnak úgy tűnhetett, jól viseli férje elvesztését. Igazság szerint pedig majd' szétszakította a fájdalom. Peterben pedig akaratlanul is őt látta. Meglehet, mások voltak Anthonyval, de a szívükben ugyanaz a jóság lakozott.
Estefelé járhatott az idő, a Nap már lemenőben volt. Kinyílt a lakás kert felőli ajtaja. Egy 5 évesforma kislány lépett be rajta, szemeiben gyermeki gondtalanság. A srácot észrevéve fülig ért a szája.
- Van kedved bújócskázni? - a pókfiú az alacsony tünemény láttán elmosolyodott, majd engedélykérően az anyára pillantott, aki apró bólintással jelezte beleegyezését.
- Persze, kicsi Morgan - válaszolta vidám görbülettel az arcán. A lány arcán elsöprő boldogság suhant át.
- Te vagy a hunyó - jelentette ki, majd elfutott. Pepperben is melegség ébredt a jelenet láttán. A barátságos Pókember pedig a fal felé fordulva, csukott szemmel számolt. Egy perc múltán a kicsi Stark keresésére indult. Bejárta a házat és az udvart, ahol nem lelte a kisasszonyt. A garázs felé indult. A sok tárgy között, az épület sarkában egy alak kucorgott, fején az ismert Vasember-sisakkal. Parker pár csepp könnyel az íriszeiben, meghatódottan figyelte az ifjú hölgyet. Majd, mint akinek nem tűnt fel, hogy oda bújt a keresett, továbbment. Kicsivel arébb, hangosan jelezte, hogy feladja. A kislány pofiján a nyertesek örömével jött elő.
Még egy ideig játszottak. Már sötét volt, amikor visszaértek a házba.
Mrs. Stark a kanapén ült réveteg tekintettel. Csak a gyermeke hangja rántotta vissza a múltból a jelenbe.
- Én győztem! - szelte át az otthonukat egy örvendező kiáltás.
- Ügyes vagy, kincsem - dícsérte meg szeretetteljesen, majd a kislányához sétálva adott egy puszit a fejére.

- ☆ -

- Peter, mesélsz apáról? - kérdezte csillogó szemmel Morgan. A fiú megtorpant, majd megadóan sóhajtott, aztán visszafordult az ajtóból és az ágy szélére ült.
- Hogyan ismerkedtetek meg? - tért rá az ismeretlen részletre a lány.
- Egyik nap suli után jöttem haza. Eleve jó napom volt, nem késtem le a vonatot, találtam egy müködő DVD - lejátszót és jó jegyet kaptam matekból. A ház elé érve észrevettem, hogy egy baromi jó verda parkol a ház előtt. Mint felérve kiderült, a kocsi Mr. Starkhoz tartozott. Azért jött, mert tudta ki vagyok és Pókember segítsége kellett...

- ♡ -

..... és akkor azt hittem, meg fog ölelni, de csak az ajtót nyitotta ki. - nevette el magát Parker. A kis hölgy perceken át kacagott a srác szerencsétlenkedésein.
Még vagy egy óráig figyelmesen hallgatta a történetet, de aztán elnyomta az álom. Az ifjú szeretetteljesen figyelte a kislányt, aki édesen szuszogott. Igen, Rugdalózós ennyi idő alatt megszerette a kisasszonyt, húgaként imádta. Elhatározta, hogy törődni fog vele, vigyázni fog rá, segíteni fogja, amég csak teheti.
Lassacskán felállt és halkan kifelé indult a szobából. Leérkezvén el akart köszönni, de látta, hogy a nő is alszik. Lekapcsolta a villanyokat, majd kilépve becsukta maga után az ajtót.
A víz felé sétált, majd a stégre ment, ahol felnézett az égre.
- Jó estét, Mr. Stark! Bocsánat, hogy csak most jöttem - bocsánatkérően pislogott felfelé - Csak egyszerűen nem ment..... Kérem bocsásson meg, mindenért! Öhm... Remélem tudja, hogy nagyon szerettem magát, édesapámként tekintettem magára - hangja elhalkult, szemeiben könnyek gyűltek. Beletelt egy kis időbe, mire kisírta magát és lenyugodott.
- Csodálatos lánya van, Mr. Stark. Hasonlít magára - egy gyenge görbület jelent meg ajkain - Ígérem magának, vigyázok rá és segítek neki, amikor csak tudok! Ígérem! - tekintete utoljára végigkémlelte az égboltot, majd sarkonfordult és hazafelé vette az irányt.
Ezzel egy időben egy semmiből jött meleg fuvallat simított végig a tájon, ami Petert is elérte. A fiú hátrafordult és ismét felpislogott a csillagok felé, amelyek közül egy mintha hirtelen fényesebben ragyogott volna. A srác megértette.
- Igenis, Mr. Stark! - mosolyodott el szélesen Pókember.