Marvel Oneshots

The Fallen Angel - Steve

Egy átlagos lány, átlagos élettel, kicsi problémákkal és ,,szép" végzettel. Ó, várjunk, ez egy másik történet! Francba, sajnálom. Az én ,,mesém" kicsit más.
Nem vagyok átlagos. Sőt, még ember sem vagyok. Na, ehhez mit szóltok! Én egy angyal vagyok - persze csak biológiailag. Még csak egy jó cselekedetet vittem véghez, hogy csatlakoztam a Bosszúállókhoz. Ezért is váltak szárnyaim feketévé, mert nem vagyok méltó a nevemre és a származásomra. De már ez sem hat meg túlzottan.
Az érzelmek kimutatása nem az erősségem, de annak örülök, hogy lett egy családom, akik szeretnek és akiket én is szeretek. Hát, ezt se szoktam hangosan híresztelni, még megtudnák, hogy attól, hogy valamit képtelenség észrevenni, még létezhet. Hmm, de kezdjük is az estimesét.
Csodák csodája a mai egy átlagos reggelnek látszik. Még a csapat többsége szunyókál, kivéve mi hárman. Nat kávézik, Steve újságot olvas, én pedig zenét hallgatok. A többiekkel mi van? Chh.... mire Tony és Clint kimásznak édes álmaikból, addigra a déli nap sugarai fogják köszönteni őket. Thor Asgardban; T'Challa Wakandában tartózkodik, Vízió és Wanda nyaral, Sam pedig Scottal és Hope-pal bevetésre ment. Peter és Pietro meg franc se tudja hol tengentik az idejüket. Bruce és Bucky kivételesen még alszanak. Tehát most csak ennyien tanyázunk a konyhában. Már semmit sem csinálunk, csak ülünk és nézzük egymást. Kellemes csend honol az egész épületben.
Ezt az idilli hangulatot egy csoszogó hang töri meg, majd felbukkan a láthatáron egy kócos, ásító James Buchanan Barnes. Elég komikus látvány, elhihetitek. Próbálom visszafojtani a nevetésem, de egy kuncogás így is kicsúszik belőlem. Mostmár Tasha és Steve is rázkódnak a röhögéstől, a mi kis Little Soldierünk pedig dühös tekintettel méreget minket, majd nemsokára ő is kacagni kezd. De mivel mind a négyen siralmasan és hangosan nyerítünk, nem csoda, hogy felébresztettük az alvó doktort. Viszont mikor megláttuk az ő morcos tekintetét, jobbnak láttuk abbahagyni, mert jó a doki, ha ébren van, de Hulkról ugyanez nem mondható el. Bruce-t könnyű lekenyerezni, megdobtuk egy kávéval és egy snickersszel és el is illant a haragja. Ennek örömére ott is hagyott minket, inkább a laborjába vonult. Mi meg egymásra néztünk és bumm, újra hahotázni kezdtünk. Ehehe, csak sajnos erre már a két humorzsák is felébredt. Bár Stark a konyhapulton újra bealudt. Na, Clintnek ennyi kellett, elrohant, és valahonnan egy filckészletet(?) szedett elő. Mivel Vasacska arccal felfele durmolt, Bartonnak könnyű dolga volt. Hát, a végeredmény úgy nézett ki, mintha Anthony Edward Stark nem tudta volna eldönteni, hogy hercegnő vagy bohóc legyen. Próbáltunk hang nélkül derülni a helyzeten. Meg persze hangtalanul lefotózni.
És ekkor, a szerencsétlenség királya, Bucky Barnes...... levert egy kávésbögrét. Az elcseszett hercegkisasszony pedig felébredt erre. Erre nekiálltunk úgy vihogni, mint akik most szabadultak a zárt osztályról és éppen a Pink fluffy unicorn című komolyzenei művet hallgatják. Az egész olyan szürreálisnak és idiótán családiasnak tűnt, mintha csak egy álomvilágban élő öt éves baráti társaság lennénk. De egyszer minden jónak végeszakad...........
Persze Tony nem értette mitől tört ránk az öt perc, így inkább értetlen fejjel nekiállt sütit zabálni. A piszok egy ujjlenyomatolvasós szekrénybe tartotta. Ez nem igazsááááág!!! Én is sütit akaroook !!! Az a szemét képes ránk vigyorogni és elmenni. Hahaha, de mindjárt letörlődik a mosolya! Nemsokára kiabálás hallatszik :
- BARTON ! - zeng az emelet Stark üvöltésétől. Megint nevetni kezdünk. Clint futásnak ered, majd már csak azt látjuk, hogy az egoizmus királynője elsuhan előttünk. Amint Sólyomszem elhalad a hűtő előtt, Vaslantix Pí Kicseszett Maximoffot megszégyenítő gyorsasággal vesz fel két tojást és hozzávágja az éles látású Cupidohoz. Innen indult a Hülyék háborúja, ami keményen 20 percig tartott. Mondanám, hogy úgy nézett ki a hely, mint egy csatatér, de igazából akkor sincsenek jobb állapotok, ha Tonhal főz.
Mivel a két óvodás fürödni ment, a takarítás ránk maradt.
- Tipikus. - morogtad. A következő pillanatban meg már egy marék liszttel az arcodon, ördögi vigyorral fordultál az orosz barátnőcskéd felé és paradicsomlével díszítetted ki a fejét. Körülbelül fél óra harc és röhögés után meg nagyobb káosz lett, mint mielőtt nekiálltunk. Ám ezzel nem foglalkozva mi is mosakodni indultunk.
Délután

A nappali ablakán kinézve hatalmas füstfelhőt pillanthattunk meg. Villámgyorsan felöltöztünk és egy negyed óra alatt a helyszínre is értünk.
Egy nagyjából három méter magas emberformájú trutyi okozott ekkora káoszt. Az első pár percben ki is derült, hogy mire képes. Többfelé tud válni és képes bármit kilőni magából. Fogalmunk sincs mi ez. Egyre jobban fáradunk miközben nem jutunk semmire sem.
Hirtelen egy lándzsát lövell ki az az izé magából, ami az éppen feltápászkodó Kapitány felé közelít. Rohanni kezdek hozzá és éppen időben el tudom lökni. Fájdalom hasít belém. Engem talált el. Nehezen felállok. Érzem, hogy átjár egy utolsó, nagy erő, ami szinte kirobbanva belőlem hamuvá égeti az ellenfelünket. Térdre rogyok. Tony, Nat, Bucky, Bruce és Steve is hozzám szaladnak. Aggódva, kétségbeesetten pillantanak rám. Stevie közelebb jön és megfogja a kezem. A szemébe nézek. Észreveszem benne, hogy a szárnyaim kifehérednek. De már nem foglalkozok vele. Csak hagyom magam elveszni azokban a kék szemekben. Könnyes a tekintete. Mindannyiuknak.
- Ne.... sírjatok...... értem. Szeret.... lek ti.... te...ket. - mondom tagoltan. Még mindig mosolygok, bár már az én íriszeimben is könnycseppek csillognak.
- Allie, ne hagyj itt! Én szeretlek! - húz az ölébe a szerelmem.
- Én...... is. - vallom be. Elsötétül a számomra a világ.......