Instant szerelem

4. fejezet

Hanga nem szokott veszíteni. De tényleg nem. Színjeles tanuló, még akkor is, ha az a rohadt olasz éppen csak meghaladja a négyegészötöt, és akkor is, amikor a tesitanár épp szívózik, és utolsó héten még jegyre megfuttatja őket, ami természetesen mindig egy tragédia. Vitában sem szokott soha alulmaradni, ráadásul amióta a két öccse kiskamasz korba lépett, azóta még van is, aki edzésben tartsa. Ezúttal viszont különösen frusztrálta, hogy nem jöttek be a számításai. Előző délután olyan szinten másra használta a száját, mint kellett volna, hogy kihűlt a kávé – és a langyos tejeskávénál nincs rosszabb.

Fáradt sóhaj keretében simított hátra egy tincset az arcából a még vizes kezével.

– De legalább már péntek van – suttogta a tükörképének, majd kilépett a mosdóból.

– Na, végre! – szólalt fel Olivér. – Tudod, hogy gyűlölök a női mosdó előtt szobrozni! Rossz perverznek érzem magam.

– Csak annak érzed magad? – vonta fel a szemöldökét a lány, ahogy visszavette a vállára a táskáját.

– A humorodat bent felejtetted – vágott vissza a fiú, mire Hanga a homlokához emelte a kezét.

– Ez nem az én napom. Reflexből rá kéne vágnom, hogy neked nincs is olyanod, de ahhoz is túl fáradt vagyok...

– Mert?

– Ne akarj egy szerelmi bánatban szenvedő lánnyal együtt lakni.

– Nem is tervezem.

– Nagyon helyes – felelte Hanga, ahogy elindult a folyosón. Nem szándékozott megosztani még a kedves Olivérrel sem, hogy nem csak kifejezetten Alexa problémai tartották ébren egész éjjel. Annak újbóli kitárgyalását éjfél-félegy környékén be is fejezték. A probléma ott csúcsosodott ki, amikor hajnal háromkor még egyik oldaláról a másikra fordult az ágyában, és csak azon járt az esze, hogy a „leckéztessük meg a fiúkat" hadművelet kezd jelentősen a visszájára fordulni. Minél hamarabb le kell ráznia Nyertess Félixet, nincs mese.

– Hé, Hanga!

A lány Olivér hangjára szabadult ki gondolatai sűrűjéből. Oli a fejével az aula egyik távoli sarka felé intett, ahol épp egy furcsa jelenet zajlott. Azok a bizonyos tizenegyedikes fiúk álltak ott, testtartásukból – összehúzott szemöldök, eltorzult arckifejezés, ökölbe szorított kézfej – egyértelmű volt, hogy épp valamin veszekednek. Leó valamivel alacsonyabb volt, mint Félix, de alapvetően vastagabb, szélesebb termetű. Erősen gesztikulálva magyarázott, agresszív kisugárzása miatt Hangában egy felbőszült vaddisznó benyomását keltette. Feszülten figyelte a jelenetet, s amikor Leó egy elég egyértelmű mozdulatra emelte meg ökölbe szorított kezét, egyszeriben megállt benne az ütő, ha Olivér nem ragadja meg a karját, egy sikoly is kiszaladt volna a torkából.

Egy fiú közéjük lépett, távolabb lökte őket egymástól, mielőtt Leó üthetett volna. Mondott nekik valamit, majd Hanga felé intett. Félix felé fordította a fejét, és elmosolyodott. Mosolygott. Ezután a szituáció után még képes volt mosolyogni, és el is indult felé.

– Hagyjalak magatokra titeket? – kérdezte Oli.

– Légy szíves – bólintott a lány. Félix megállt ott előtte, arcán hamiskás, mégis szívet melengető mosoly játszott.

– Szia.

Hanga majdnem rávágta, hogy megkopott az alakítása, hiteltelen a tetszelegni vágyó fiú szerepe, de úgy döntött, nem esik ki a játékból, még a történtek ellenére sem.

– Szia – köszönt vissza.

– Már keresni akartalak – mondta Félix, ahogy a tarkóját vakargatta. Zavart volt.