Instant szerelem

11. fejezet

Hanga gyomra görcsbe rándult, ahogy felszállt a buszra. Kellemetlen, izzadtságszagú procedúra a hatalmas pakkal beutazni a városba vasárnap délutánonként, de a negyedik évre már megszokott, monoton. Alexa a szokásos helyükön ült, és furcsamód kedvesen mosolygott. Hanga bágyadtan visszamosolygott rá, még nem igazán tért magához a hétvége történései után, úgy érezte, mintha nem lenne tisztában a dolgokkal. A tanulás természetesen nem jött össze, ahogy semmi más sem, mintha transzba esett volna.

- Szia! – köszönt rá Alexa mosolyogva. Olyan volt, mint mindig, bájos, szép és szűz. Hanga akkor pedig perpillanat másra sem tudott gondolni.

- Szia! – felelte Hanga, ahogy egy halvány mosolyt erőltetett az arcára. Leült mellé a kényelmetlen ülésre, az iskolatáskáját az ölébe vette, szorosan fogta, szinte kapaszkodott belé. Annak idején minden vasárnap egymás nyakába borultak, ömlött belőlük a szó, mintha ezer éve nem látták volna egymást, és körülbelül annyi időnek is tűnt a péntek és vasárnap délután közötti időszak, hiába tartották a kapcsolatot telefonon is. Hogy változhatott meg minden ennyire gyorsan?

- Ne haragudj! – súgta neki Alexa. – Nagyon csúnyán viselkedtem.

Hanga nem hitt a fülének. Tessék?

- Semmi baj – felelte Hanga, és a gyomrában a görcs fokozatosan oldódni kezdett. Talán ez a hét már nem lesz olyan rossz. – Ugye tudod, hogy nagyon szeretlek?

- Tudom – bólintott Alexa, ahogy magához ölelte a lányt. Hanga szívét melegség töltötte el, és egy régről ismert, kellemes nyugalom. Alexa maga volt a gyerekkor számára, azóta barátok, mióta a homokozóban közösen megdobálták a fiúkat homokkal, és nem érdekelte őket, hogy aznap mindenhonnan a föld fog kiperegni a ruháikból, akkor még ő volt a magasabb, ami talán egy évig tartott, nagyon maximum kettőig, mert mindig is kisnövésűnek számított, de már akkor is ő védte meg a barátnőjét. – Én is nagyon szeretlek.

- Akkor végre vége? – kérdezte Hanga halkan, reménykedve. Szíve szerint elmenekült volna az egésztől, Leótól és Félixtől, az előző éjszakától és minden egyébtől. Soha többet nem akart a fiúval találkozni.

- Bizonyos tekintetben vége, igen – bólintott Lexa, majd zavartan a füle mögé söpört egy kósza tincset. Hanga felnyögött, remélte, ennél rosszabb már nem lesz.

- Mit találtál már ki?

Alexa megfogta a barátnője kezét, és bátorítóan megszorította.

- Ne akadj ki, jó?

- Igyekszem – felelte Hanga, de a szíve máris ezerrel vert. Nem volt benne biztos, hogy hallani szeretné azt, ami most következik. Ezer meg ezer lehetőség cikázott végig az agyán a másodperc egy tizedrésze alatt, de csak egy lehetőségre tudott gondolni, ami ennyire vészjósló lehetett.

- Ki fogok békülni Leóval – mondta Alexa halkan, de határozottan. Hanga torkán egy csalódott horkantás szaladt ki, olyan hangosan, hogy biztos az egész busz hallotta.

- Ettől féltem.

- Hanga, vigyázok magamra! – biztosította Lexa. – Ne félts, nem fogok semmi meggondolatlanságot csinálni! De szeretem. Egy esélyt még megérdemel, nem?

- Én már nem tudom, Lexa – sóhajtott Hanga.

- Így neked sem kell Nyertess Félixszel parádéznod – tette hozzá Alexa. – Már nevetséges, amit

csináltok, pláne, hogy a pokolba kívánod azt a töketlen barmot.

Hanga elhúzta a száját. Talán hiba volt Félixet már az elején egy töketlen, önálló életre képtelen fickónak elkönyvelni. Tud ő, ha akar.