Instant szerelem

8. fejezet

- Szia! – köszönt el Félix mosolyogva a buszmegállóban, ahogy egy csókot nyomott Hanga ajkára. A lány furcsa bizsergést érzett belül, ami egyre inkább zavarta.

- Szia – köszönt vissza, majd megragadta a táskáját, és felszállt a buszra. A bőröndöt lefektette, majd leült Alexa mellé. – Milyen napod volt? – kérdezte tőle, de a tekintete máris a buszmegállóra szegezte, ahol már Félixnek már csak a hűlt helyét látta.

- A herceged az előbb távozott – mondta Alexa. Hanga felhorkantott.

- Hát, szerintem a hercegtől nagyon messze áll.

- Kitartó egy srác. – Alexa az ablakhoz billentette a fejét. – Mindenki más már fejvesztve menekülne előled.

- Kitartó egy gyerek, annyi biztos – ismerte el Hanga – vagy egyszerűen ennyire fél a malacképűtől.

- Nem malacképű! – csattant fel Alexa. Hanga értetlenül pislogott rá, eddig semmi baj nem volt, Leónak már a puszta említése is ilyen reakciót váltana ki belőle?

- Baj van? – kérdezte.

- Nincs semmi. – Alexa kifújta a bent rekedt a levegőt. – Ne haragudj, nehéz napom volt. Nagyon nem ment a matek.

- A logaritmus?

- Az – bólintott rá Lexa.

- De tegnap még tudtad!

- Hát ez az! Ahogy te elmondtad, tök egyszerűnek tűnt! A szemét Kőszegi meg persze, hogy olyan feladatot tett a dogába, hogy hozzá se tudtunk kezdeni!

- Nyugi, majd kijavítod!

- Ha ki tudom. – Alexa az ölébe vette a táskáját, előhalászta a fülhallgatóját, és onnantól kezdve teljesen bezárkózott, az egy órás út alatt egyetlen kivétellel egyáltalán nem szólt barátnőjéhez, csak amikor lefelé szállt.

- Holnap hatra legyél kész – vetette oda.

- Oké – bólintott Hanga, bár egyáltalán nem volt kedve az egészhez. Legszívesebben átaludta volna a hétvégét, amire persze most sem volt lehetősége. Már másnap délben azt érezte, hogy zsong a feje a sok fizika- és matektételtől. Egyes bizonyításokat legszívesebben kidobott volna a kukába, ráadásul az öccsei ios max hangerőn bömböltették a tévét. Hogy egy kicsit kikapcsoljon, magára kapott egy melegítőt és futni indult.

A szokásos útvonalon kocogott, végig a kis mellék utcán, ahol laktak, egyenesen a szántóföldek felé, amik most üresen, szomorúan terültek szét a tájon. A hűvös, késő őszi levegő csak az elején zavarta, amint bemelegedett, máris felszabadultabbá vált. Bár a zsebében ott pihent a telefon és a fülhallgató, igazából csak két dologra vágyott: csendre és nyugalomra.

- Hékás!

Hanga a hang hallatára megállt, a ház verandájára emelte a tekintetét.

- Hékás! – ismételte mosolyogva. – Nem fogsz megfázni? – kérdezte. Alexa laza, otthoni göncökben, törölközővel a fején dohányzott a teraszon.

- Dehogy – vonta meg a vállát.

- Anyukád nem fogja észrevenni, hogy már megint loptál tőle?

- Majd ráfogom Vikire – legyintett Lexa, ahogy mélyen beleszívott a cigibe. – Ezt már máshogy nem lehet bírni. Viki hisztizik, anyám veszekszik, a vakarcs meg ordít.

- Annyira nem lehet rossz.

- Azt hiszed?

- Figyi, apa az ablakom alatt fát fűrészelt egész délelőtt, ráadásul Dominik és Benedek egész reggel valami lövöldözős hülyeséggel játszottak, miközben én Thalesz-ről tanultam.