Instant szerelem

6. fejezet

Alexa hiába próbálta mindaddig tagadni, nagyon hiányzott neki Leó. Hibázni emberi dolog – gondolta. – Miért is haragszik ő még mindig? Mert Hanga azt mondta. Márpedig ha Leó még mindig kiáll amellett, hogy szereti őt, akkor nekik muszáj együtt lenniük.

Csakhogy amikor megkereste, Leó nem volt egyedül.

Fruzsi végigfutatta a kezét hosszú, szőke haján, arcán egyértelmű frusztráció, kétségbeesés tükröződött.

– Nem teheted ezt velem – mondta. Nagy, kék szemében könnyek csillogtak.

– Hagyjál már! – rázta le magáról a karját Leó. – Nem vagyok rád kíváncsi!

– Te vetted el a szüzességemet – emlékeztette a lány. – Miért bánsz így velem?

– Hagyj már! – Lökte el magától Leó, és csak ekkor vette észre Lexát. Alexa úgy érezte, mintha leforrázták volna. – Szia, kicsim!

Alexa fel sem vette a köszönést. Anélkül ment tovább, hogy egy szót is szólt volna akárkihez. Szinte érezte, ahogy a düh lávaként fortyog benne, mégis úgy döntött, még hagyja kicsit gyűlni, mielőtt kiadja magából.

Hanga gyűlölte a reggeleket. Olyankor a nap még eszeveszettül hosszúnak tűnt. Kezébe fogta a pohár automatából vett kávéját, és a törikönyve felé görnyedt.

– Pálinkás jó reggelt! – csörtetett be Olivér.

– Inkább kávésat – sóhajtott fel Hanga. – Tudod a törit?

– Dehogy tudom! – legyintett a fiú, ahogy a kabátját a fogasra tette. – Te úgyis tudod. Csak jelezd, ha valami nem biztos, hogy jó. Nem kéne ugyanazt a baromságot írni.

– Mi van, ha két csoport lesz? – kérdezte Hanga.

– Sosincs két csoport. – Oli letelepedett a padba, táskáját a széke mellé ejtette.

– Bár én is ilyen nyugodtan tudnám kezelni a dolgokat – sóhajtott fel a lány.

– Most az érettségiről van szó, vagy az alakuló románcodról?

– Igazából is-is – ismerte el Hanga.

– Ezek szerint van románc? – húzta fel a szemöldökét Oli.

– Hagyjál már, ehhez még nagyon korán van! – intette le Hanga.

– Ez még csak az első kávé?

– Az, és megbeszéltük, hogy három kávé alatt nem kötekedsz!

– Tudom én is nagyon jól, szeretem az életem! – Oli játékosan a tarkója mellé emelte a kezét, a tenyerét kifelé tartva, arcán közben végig huncut mosoly pihent.

– Szerintem is.

– Hé, jóasszony! – lépett oda Bekka. – Eljössz velem mosdóba?

– El. – Hanga felállt a helyéről, mire Olivér meglepetten nézett fel.

– Komolyan itt hagysz?

– Itt hát!

– De szemét vagy! – jegyezte meg évődőn.

– Így jártál. – Hanga már fel sem vette a padtársa effajta, viccesnek szánt megnyilvánulásait. Elindult kifelé, és éppcsak megfordult a fejében, hogy reményei szerint ez a nap legalább eseménytelenül fog telni, amikor egyből szembe találta magát egy ismerős mellkassal, nyakkal és állal. Összetéveszthetetlen vonalak.