Instant szerelem

12. fejezet

Hanga olaszórán már a világ összedőlését érezte maga körül, de Oli képes volt kirántani ebből. Amikor is a fiú verselemzés közben megjegyezte, hogy „ettől aztán sokkal jobb hely lett a világ", Hanga csak egy erőltetett nevetést tudott kierőszakolni magából, mert legszívesebben sírt volna. Keservesen. Egyszerre volt rettenetesen elveszett, de amikor Oli szája szegletében azt a halvány mosolyt figyelte, úgy érezte, látja a fényt az alagút végén.

Nem akarta ezt csinálni tovább, de csapdában érezte magát. Nem hagyhatta, hogy Alexa is ugyanolyan eget rengető baromságot kövessen el, mint ő. Ha együtt marad Félixszel – ami ellen minden egyes idegszála visítva tiltakozott –, akkor a barátnője mellett tud lenni, vigyázni rá. Akkor az volt a legfontosabb.

Kicsengő után Oli karjait a magadba emelve nyújtózott egyet, frusztrált sóhajt hallatott, majd megszólalt.

- Annyira örülök, hogy elmarad az angol.

- Már megint? – nézett rá Hanga.

- Te miért vagy mindig lemaradva? – kérdezett vissza a fiú. – Hogy élted túl nélkülem?

Hanga a táskájába tette a füzetét, majd felállt.

- Neked hogy volt matekházid nélkülem? – kontrázott rá.

- Valaki elkérte tőled, én meg lemásoltam őróla – felelte Oli egyszerűen, majd a vállára kapta a táskáját. – Menjünk. Igyál még egy kávét.

- Rám is fér.

Amikor Hanga Oli mögött ment, ismét megfigyelte a fiú sziluettjét. Látta már kismilliószor, de most mintha mégis más lenne, pedig ugyanolyan volt, az egyik „olis" kék pulóvere volt rajta, szokásos fazonú farmerral, a haja is ugyanolyan. Hanga pedig csak követte vaktában.

- Hé! – Félix hangjára tért magához. A fiú nagy, zöld szemével találta szembe magát, majd a gyors csók már csattant is az ajkain. – Rohanok olaszházit másolni. Ráérsz következő szünetben?

Szombat éjszaka óta, akárhányszor csak túl közel kerül a fiúhoz, Hanga izmai összehúzódnak, gyomra összerándul, ösztönösen, akaratlanul.

- Rá – bólintott. Félix ismét megcsókolta, amitől összerezzent, de nem rántotta el a fejét. Csak összeszorította a fogsorát, és lenyelte a gombócot a torkában. A fiú aztán megfordult, és határozott, sietős léptekkel távozott a folyosón. Hanga még szinte érezte, ahogy Félix forró bőre az övének feszült, ahogy minden apró mozdulattal az izomkötegek megfeszülnek a testében, amire ő maga is mindig reagált. Legszívesebben letépte volna a bőrét magáról.

- Nagyon romcsi – jegyezte meg Oli viccesen, a legkevésbé sem volt bántó, Hanga szívébe mégis ezer jeges tüske fúródott.

- De jó nekem, igaz? – nézett rá Hanga. Arra számított, hogy Oli legalább egy kicsit szomorú lesz, vagy bármi, de a fiú csak mosolygott, őszintén, kedvesen. Így Hangának csak méginkább bűntudata lett. – Üljünk le!

Alig, hogy helyet találtak maguknak, Oli máris belekezdett a mondókájába. Csak mondta és mondta, úgy mint régen, mintha semmi nem történt volna. Hanga próbált ráfigyelni, de valahogy a gondolatai mindig elkalandoztak.

- Sziasztok! Leülhetek?

Hanga felpillantott. Fruzsi, mint mindig, akkor is olyan volt, mint valami boldog tavasztündér: egy nagy, rózsaszín virágokkal teletűzdelt pólót és világos farmert viselt, bájos arcán széles mosoly terült szét. Sokat adott a látszatra.

- Hát te?

- Nincs orosz – felelte Fruzsi. Hanga összevonta a szemöldökét és Olira nézett.