A Nap-Hold Hercegnő

5. fejezet

Egy hét múlva:
Az eső javában zuhogott már vagy öt napja. De folyamatosan meg sem állva. Anôril orrából is folyt már a víz. Alig találtak olyan helyet ahol úgy meghúzhatják magukat hogy nem érje őket az eső. De végre megérkeztek. Brí kapujában álltak a dübörgő, fekete, csillagtalan égbolt alatt. Körülbelül hajnali 2-3 óra lehetett. Legolas  felemelte az öklét hogy bekopogjon de kivágódott a szemével egymagaságban egy kis ablak amin mogorván kikukucskált egy ember.
- Kik vagytok?- kérdezte. Anôriel és Legolas összenéztek. Végül Legolas válaszolt.
- Vándorok vagyok igen messziről! Csak szeretnénk itt megszállni Bríben! Szabad?
Az emberke kormoran végigmérte őket aztán eltünt. Pár másodpercig múlva kinyílt előttük a kapu. Legolas győzedelmesen Anôrilere mosolygott.
- Hol is van a Pajkos Póni fogadó?- nézett körbe a lány.
- Ez utca végén fényeket látok! Hátha azaz!,- indult meg Legolas kantáron vezetve Ashfalotot. Anôril is leszállt Mîriel hátáról ês a Tünde után sietett.
- Ki is ez neked ez a ..........?- nézett rá hirtelen Legolas.
- Fîrun a legjobb barátom még Völgyzugolyból!- mosolyodott el Anôril a szép idők emlékére. Eszébe jutott hogy bújócskáztak ifjúkorukban és később hogy tanultak lovagolni, harcolni és íjászkodni.
- Csak a legjobb barátod?- firtatta tovább a herceg.
- Miért érdekel?- fürkészte a lány Legolas arcát. Finom vonású arcát enyhe pír öntötte el.
- Furcsa!- gondolta magában Anôril.
- Csak kíváncsi voltam!- felelte Legolas.
- Értem!- vigyorgott magában a lány. Még szerencse hogy sötét volt és nem látszott mennyire örül annak hogy Legolas ilyen zavarba jött a kérdésétől.
Megálltak egy világos épület előtt. Az ajtó felett egy kis tábla nyikorgott miközben a szél fújkálta. Anôril felhunyorgott hogy elolvassa.
- Pajkos Póni fogadó!- olvasta fel majd útitársára nézett. Mélykék szeméből semmit sem tudott kiolvasni. Hogy fél-e, aggódik vagy szimplán kíváncsi. Semmit sem. Csak az apró ráncok árulkodtak arról hogy gondolkodik.
- Menjünk be?- kérdezte Legolas. Anôril megrántotta a vállát, lepattant Mîrielről és egy fedett terasz alá vezette ahol már álltak lovak. Legolas követte a példáját.
- Ha már eljöttünk idáig!- mondta majd benyitott az ajtón. Bent meleg volt, vidám emberek, törpök szórakoztak, halk zene szólt. Anôril és Legolas azonnal a pulthoz indult.
- Jó estét uram!- biccentett Anôril. - Egy napi szállásra szeretnénk szobát!
Az úr vidáman összecsapta a tenyerét.
- Áhh tündék! A ti népettekből is alig látni itt valakit! Papsajt vagyok!- mosolygott rájuk. A lány bólintott és körbenézett a helyiségben. Azonnal meglátta régi barátja vörös feje búbját aki komoran vizslatta őket. Visszafordult Papsajthoz.
- Igen, igen szoba! A harmadik emelet 4 ajtó mögött lévő szobát tudom adni! Két ágyas! Kérnek valamit?- mondta a pultos.
- Köszönjük jó lesz! Nem kérünk semmit!- mosolygott Anôril majd intett Legolasnak hogy kövesse. Oda mentek Firûnhoz. A fiú levette a lábait az asztalról.
- Suilad Anôril! Nem mondtad hogy barátokat is hozol!- ráncolta a szemöldökét. Anôril leült vele szembe. A fiú nem változott sokat. Vörös egyenes, hosszú haját most is félig felfogva hordta. Kék szemei ugyanúgy szikráztak  mint legutóbb. A szeplők sem halványodtak semmit arcán. Talán magasabb lett egy kicsit és izmosabb.
- Igen nem szóltam mert én sem tudtam! Utánam hozta a medálom amiért cserébe velem jöhetett! Ő Zöldlomb Legolas, Bakacsinerdő hercege!- mutatott Legolasra Anôril aki eközben helyet foglalt a lány mellett. Biccentett Firùnnak. A fiú viszonozta.
- Tudom!
Anôril kínosan bólintott. Feszengve érezte magát barátja mellett. Olyan rég nem látta.
- Nagyon csinos vagy!- mosolyodott el Firùn. Anôriel elpirult.
- Köszönöm de most nem ez a lényeg! Miért hívtál ide?- könyökölt fel az asztalra. Firùn megragatta a karját, felhúzta a székről és kicsit arrébb húzta.
- Most érkeztél meg! Nem akarsz feljönni a szobámba beszélgetni kicsit?- suttogta a fülébe. Meleg lehelette csiklandozta a nyakát. Beleborzongott. Meg esküdött volna rá hogy érezte hogy a fiú egy puszit nyom a füle alá. Eltolta magától.
- Nem, Firùn és is örülök hogy látlak de most erre nem érünk rá! Mond hogy mi az a nagy baj és induljunk!- ült vissza a helyére. Legolas végigmérte Firùnt.
- Csak barátok?- húzta fel a szemöldökét. A fiú már nyitotta is a száját de Anôril kapcsolt. Tudta hogy Firùn mindig is érzett iránta valamit. Volt egy időszak mielőtt elváltak amikor együtt voltak. De ő maga rájött hogy nem szereti úgy Firùnt mint kéne ezért elváltak. De úgy látszik Firùn nem adja fel.
- Igen azok vagyunk! Firùn kérlek az ügyet.- pislogott Anôril barátjára. A Tünde hátradőlt a székbe és összefonta karjait, onnan meresztette kék szemeit rájuk.
- Hatalmas bajban vagy Anôril! Nem is tudom hogy nem figyeltél fel semmire! Most nem foglalkozz Sauronnal! Csak magaddal!- kezdte Firùn majd szép lassan és tárgyilagosan elmondta mit tud. Anôrielt a hányinger kerülgette az egésztől mikor végighallgatta. Nem tudta elhinni. Nem lehet, csak ezt hajtotta magában. Az előbb megivott víz kikívánkozott hirtelen a gyomrából. Szó szerint fel fordult a gondolattól a gyomra. A szájára tapasztva a kezét elszaladt a mosdó helyiség irányába.

Elég sok idő után (sajnálom) meg is jött az 5. rész is! Ha tetszett nyomj egy 🌟 és a  ha van véleményed akkor egy komit is megengedhetsz magadnak.😊
Köszi hogy elolvastad
Puszika 💋