A Nap-Hold Hercegnő

17. fejezet

Anôriel furcsa érzéssel kelt fel reggel. Vastagon betakarta a hó a testét, és pára volt. Az éjszaka az esőzés átváltott havazásba. Az ég tiszta kéken tündökölt, egyetlen felhő sem volt rajta. A Nap sütött, de semmi meleget nem ontott. Olyan volt mintha osztozott volna hercegnője borongós hangulatán.
Kora reggel volt, Legolas és Halien még aludtak. Mîríel nyugtalanul járkált, Ashfalot és Barandel kíséretében. Briggan messze ült tőle és a tájat kémlelte, lengedező farokkal. A lánynak nagyon rossz előérzete volt. Túl csend volt és túl békés....
Olyan volt mintha enyhén remegett volna a föld a lába alatt.
- Mi lehet ez? - járkált jobbra-balra megnézve, hogy ott is ugyan úgy reng-e. És igen. Mindenhol.
Anôriel Legolas mellé guggolt, hogy felkeltse, de nem volt rá szükség. Mîríel éles nyerítése vágott a levegőbe, ordítással párosítva. Legolas és Halien egyszerre ugrottak fel, Anôriel meg megperdült. Meghűlt benne a vér, amit látott.
- Orkok sokan! Itt vannak!- kiálltotta pedig tudta, hogy Legolasék is fennvannak. Az orkok megálltak a dombon. Üvöltéstől lett hangos a páradús levegő, majd az ocsmányságok rohamot indítottak.
- Anôriel menj Haliennel Lórienbe! Vágtassatok, majd én feltartom őket!- ragatta meg a herceg a tündehölgy kezét. Anôriel kirántotta.
- Nem hátrálok meg! És nem hagylak itt!- nézett rá szúrósan majd a halál sápadt Halienhez lépett. A kezébe nyomta lova kantárját.
- Halien vágtass Lórienbe, hozz segítséget!- magyarázta a rémült lánynak. Halien felpattant lovára.
- Barandel száguldj mint a szélvihar, úgy mint soha eddig!- nézett mélyen a ló szemébe Anôriel és a homlokához érintette tenyerét. A Nap felízott az égen, és Balandel körül is megjelent egy fényes, sárga fénycsóva. A fényesség elapadt, a ló megugrott és versenyt futott a széllel és az idővel is.
- Menned kell! Nem eshet bajod!- erősödött Legolas. Anôriel megrázta a fejét.
- Nem ma van az a nap amikor feladom a harcot és cserbenhagyok valaki! Ez  nem az a nap mellon (barátom)!- nézett farkasszemet Legolassal a hölgy majd elfordult és kifeszítette a nyílát.
- Megcsinàljuk!- súgta a szőkének. Briggan leült mellé, Mîríel pedig felágaskodott.
- Ez nem kérdés harcos istennő!- motyogta vissza Legolas, majd gyorsan felajzotta az íját. Anôriel lelke egy aprót megingott a megszólításra, de helyretette érzelmeit , várta az ork támadást.

Az orkok nyîlvesszőt zúdítottak rájuk. Kiröhögték őket, és előreszegzett kardokkal rontottak nekik. Anôriel felpattant Mîríelre és lekaszbolt a magasról három-négy orkot. Felhúzta íjat, célzott és lőtt. Ki lőtte Briggan felől az egyiket. Hirtelen Mîriel felnyerített és térdre esett. Anôriel lebukfencezett róla, de azonnal talpra is állt, és védelmezően lova elé állt. Egy ork rávágott, de ő kitért és elvágta a torkát.
Egy másik beleöklözött a hasába melynek következtében a lány összegörnyedt a fájdalomtól. Mielőtt az ocsmány lesújthatott volna, Briggan ugrott rá és teperte le a földre. Anôriel gyomrát szorítva pördült meg és hajította bele kését az egyik ork fekete fejébe. Briggan időt nyert neki, hogy megnézze Mîríelt. Leguggolt elé. Az első két lábán, mély vágás éktelenkedett. Nem tört el a lába de a húsáig hatolt a koszos penge. Anôriel felállt, de hirtelen két erős kar kulcsolódott a derekára, satuba fogták és levegőt is alig kapott. Előrahajolt, aztán meg teljes erőből hátra, állom ütve fejével ellenségét. Az azonnal elengedte. Anôriel kivonta ezüst, tündekardját és elvágta a torkát. Briggan elé állt, védve a lányt.
Anôriel tudta mit akar tenni. Újra segítséget kér a Naptól.
- Nap kérlek  vidd lovamat,Mîrielt biztonságos helyre, amíg tart a harc! Tisztítsd meg sebeit tiszta fényeddel és pátyolgasd én helyettem is!- mormolta Napja felé fordulva. A sárga korong pukkanás kíséretében felízzott. Ekkor megállt a harc. A Nap leeresztette sugarait Mîríel elé, körülfonta hófehér testét, és felemelte. Amilyen gyorsan jött ,olyan gyorsan véget is ért a jelenség. Az orkok észhez kaptak, és újult erővel támadtak. Anôriel meggyengült. Érezte ahogy térde megroggyan, fáradságos teste súlya alatt, és térdre esik. Kinyitotta szemeit mely eddig csukva volt, és megpróbált felállni. Két kezével a földön próbàlta magát felnyomni de ekkor iszonyatos fájdalom hasított a hátába. Előre roskadt. Tündeje összeszűkült, alig kapott levegőt. Egy ork véres karddal lépett ki mögüle és szaladt tovább. Anôriel bágyattan a mellkasához kapott. A keze csurom vér volt, a kard átszúrta a mellkasát. Hörögve vette a levegőt és eldőlt oldalra. Nem bírta. Kiesett a kard a kezéből, ami hangos csörömpöléssel a fagyott földre hullott. A hófehér havat a hercegnő bíboros vére borította.
Szívverése lassult, nem érzett semmit csak a rettentő fájdalmat a mellkasában. Nem próbált többet küzdeni. Nem próbált többet felállni. Átadta magát a bódultságnak és várta, hogy a halál végleg beszippantsa ördögi katlanába. Egy utolsó lélegzetvétellel a szíve végleg felmondta a szolgálatot. Csak feküdt, véresen a szépséges lány és még azt sem hallotta ahogy hercege a nevét kiálltja és lerogy mellé. Megérkezett a felmentősereg Lórienből. Megérkezett, de későn. Halien nem tudta legyőzni az időt Balandellel. Azt senki nem tudja............

Vérfagyasztó kacaj rázta meg Dol Goldur komor, fekete romjait. Látott mindent. Látta Anôrielt meghalni és legyőzte azt aki nélkül mindenki elveszett. Mindenki Frodóéktól kezdve egészen az Őrzőkig. Nincs több remény. Csak egyetlen egy szikra kellene. Csak egyetlen egy, az is sorsfordító lenne.