A Nap-Hold Hercegnő

24. fejezet

Anôriel döbbenten hallgatta az Idegen beszámolóját. Szíve egyik darabja, mely abban hitt, hogy a soha nem látott szülei olyan szentek mint senki más, ezer darabra tört. Nem gondolta volna ezt az egészet. Nem gondolta volna ezt az anyjáról és az apjáról. Két utolsó borzasztó tündét mint ők voltak, a lány nem látott. Azért is fájt annyira mert azt hitte, az ő családja egy csodálatos nemzettség. Ez a hite egy csapás alatt megromlott, elszegényedett, és meghalt. Eltemetődött valahol lelke legmélyebb bugyrában, hogy többet ne is törhessen a felszínre, megmérgezve újra gondolkozását.
A férfi mindig is szerelmes volt Ohwêr-ba. Anôriel anyjába. Gyönyörű hölgy volt, hosszú fekete hajjal, és kékként szikrázó szempárral. De persze Ohwêr bája nem csak az Idegent kápráztatta el, hanem Aeriont is, Anôriel apját.
Az Idegen folyton szerelmes levelekkel bombázta Ohwêrt, aki persze égen földön kereste hűséges és rejtélyes hódolóját. Mikor a férfinak volt ereje a hölgy elé állni, és bevallani neki érzéseit, akkor a lány csak simán azt mondta neki hogy "csak egy ember vagy, emberekkel nem tárgyalok"és otthagyta szerencsétlen fiút. Otthon a palotában szolgáló lányaival megbeszélte, a dolgot és kitalálták hogy megmérgezik a férfit, hogy a dolog még véletlenül se derüljön ki.
Owhér szolgáló lányaival együtt kevert mérget, másnap pedig az Idegen elé járult.
De eközben Aerion is megneszelte,hogy kedvesének van egy hódolója. Megtudta hogy nemsokára mérgezés áldozata lesz a férfi. Figyelmeztette a férfit arra gondolván, hogy majd így megutálja a hercegnőt. De sajnos nem így lett. Igaz, hogy a mérget nem itatták meg vele, de elfogták, és elvitték a palotába. Az esküvőjük napjáig, bűntelenül, egy dohos pincébe volt bezárva. De a java még csak most következik!!!!
Az esküvőn kikötötték és hangosan becsmérelték a tömeg előtt, aztán pedig a katonák jól megverték. Maga Owhér és Aerion dobták le utána egy zubogó vizesésbe, hogy ott vigye el a halál.
Ennek már sok-sok éve. Anôriel már csak egyetlen dolgot nem értett. Hogy élhet még mindig ez a férfi? Hiszen ledobták? Meg amúgyis........egy ember nem élhet ilyen sokáig!!!!
- Hogy hogy nem haltál meg?- kérdezte halkan. Ekkor egy újabb üveglap került a helyére, és Hold is vészesen közel járt ahhoz a bizonyos helyhez.
- Nem mondok sokat! Mindjárt itt az idő! De.......Aragorn öccse vagyok.- bökte ki a férfi. Anôriel megrázta a fejét mint aki rosszul hall.
- Aragornnak nincs testvére!- mondta jéghideg hangon a lány. Aragorn sosem mondott róla semmit, és nem látszott rajta hogy titkol valamit.
- Ő is ezt hitte!- húzta össze a szemöldökét az Ember. Hirtelen az üvegtábla újra megmozdult. A férfi arrébb állt és gyilkos szemmel méregette hol a Holdat hol pedig a lányt. Az üveg nagyon lassan vánszorgott a Holddal együtt.
- De küzdj ellene, úgy hamarabb vége lesz! Hagyd hogy Hold próbáljon meg megmenteni! Csak mondom, nem fog sikerülni!- kacagott fel vérfagyasztóan a férfi. Anôriel szeretett Holdjára nézett. Az mintha fényével ezt mondta volna: annyira sajnálom.
Anôriel visszanyelve könnyeit bólintott majd lehajtotta a fejét. Hát itt a vége. Nincs tovább. Itt fog meghalni.
Pont akkor mikor az utolsó üveglap is a helyére ért, és a Hold sugara áttört rajtuk, egy nagy fehérség ugrott a lány elé, eltakarva őt a gyilkos fénytől. A tákolmány amire fel volt kötve megremegett, és hirtelen összeomlott. Ahogy a üveglapokat tartó állvány is. Anôriel a szerkezet romjai alól arra nézett amerre eltünt megmentője. Nagyon jól tudta ki volt az. Megjelent a szeme előtt az a kép amit Galadriel tükrében látott. Briggan neki háttal feküdt. Legolas a férfival hadakozott.
- Briggan....!- nyújtotta ki a kezét a lány zokogva de nem tudott megmozdulni.
- Anôriel!!!!!- kiáltotta Legolas, és eldobott valamit. A két dolgot pont a lány orra előtt ért földet. A két medál volt.
- Használd! Pusztísd el Anôriel!- üvöltötte Legolas, kitámasztva lábát ,hogy az Idegen el ne lökje. A hölgy nyögve nyúlt a nyakékekért. Ahogy hideg ujjai rákulcsolódtak a medálokra égő fájdalmat érzett a tenyerében, ami felkúszott a csuklójáig, majd a könyökéig. Anôriel könnybe lábadt szemmel eresztette el a ékszereket és maga alá szorította a kezét. Olyan volt mintha folyamatosan forró víz alatt tartaná, és egyszerűen nem képes elhúzni alóla a kezét. Kábán felnézett. Az Idegen nem foglalkozott vele, hanem Legolas ellen hadakozott kard kard ellen. A két ifjú egyre távolabb került. Briggan ugyanabban a testhelyzetben feküdt. A lány szívébe ekkor jeges áradat zuhant keresztül, lehűtve teljesen felhevült testét a fájdalomtól. Gyűlölte ezt a férfit aki miatt Briggan meghalt, és azért amiért vele tenni akar. Az agya átkapcsolt, és csak egyetlen kép lebegett a szeme előtt. A férfi halott arca. Halottan akarta látni, ahogy ő is a hercegnőt. De a lány tenni akart róla, hogy úgy alakuljon ahogy ő akarja. Kihúzta a kezét ami már nem fájt, de a könyökéig fekete volt. A hölgy nem értette az egészet, de erőt vett magán, felült, és felmarkolta a nyakékeket. Felállt vetett egy utolsó szívszorító pillantást farkasára majd Legolasék után eredt, miközben septében felcsatolta mindkét medált. Ahogy a két hideg ékszer hozzáért bőréhez úgy vett egy hatalmas levegőt, mintha fulladozna. Érezte a fű gyönge illatát a hó alatt, a fák megdermedt kérgeinek az illatát, és magát az életet. Van még miért küzdeni ebben a világban. Van még jó amiért élni kell. Ki kell nyitnunk a szemünket és megkeresni a csodát. Ami lehet már éppen a lábunk előtt hever, de lehet hogy még mérföldekkel előttünk jár.
Ha valamit véghez akarunk vinni, cserébe mindig kell adni valamit a sorsnak. Nincs olyan hogy nem. Vagy azonnal kéri vagy csak évekkel később. De MINDIG kér valamit. Anôriel esetében ez a valami, Briggan tiszta lelke volt. Ami nem éppen egy olcsó "ajándék" a lány részéről!!!!
Ahogy eszébe jutott a fehér farkas, tiszta ibolyaszín szemével, Anôrielen újra végig hullámzott a harag, és a tettvágy. Legolas is ott élt elméjében, hiszen szerette teljes szívéből. Ha a férfi csinál vele valamit Anôriel megesküszik rá, hogy olyan kínok közt fog meghalni amit elképzelni sem tud. Őt bánthatják, megalázhatják sőt ha kell fel is áldozza magát. De hogy a szeretteit bántsák, na azt már nem tűri el senkinek sem. Ha olyat bántanak aki fontos neki, épp olyan fájdalommal jár mintha őt magát kínoznák. Különös dolog ez. De maga Anôriel Mrisget sem egy szokványos tündelány. Ahogy az egész családja sem hétköznapi. Voltak jók, gonoszak, túl őszinték, hazugok, szépek, csúnyák, de egytől egyig mind ízig vérig becsületesek. Owhér és Aerion is megbánták bűnüket melyet az Idegen ellen tettek. Úgy mentek csatában, hogy tudták, onnan többet nem jönnek el élve..........