A Nap-Hold Hercegnő

6. fejezet

Remegve nézte sápadt arcát a tükörben. Szerencsére nem hányt a rosszulét is elmúlt. Az oly bronzos bőre most szinte vakító fehér volt a pániktól. Leroskadt a földre. Kellett egy kis idő míg végiggondolhatta mit is mondott neki Fîrun. Szívéhez szorította a nyakékét.
Van egy ember, egy ismeretlen halandó ki megtalálta a módját hogyan ölje meg a Napot és a Holdat ezzennel örök kilátáslatanságba sodorva a világ összes lakóját. Célja elérésében azonban még szükség van az irányító ékkövekre hogy megsemmisítse azokat ahogy a gazdáikat is. A tízenöt őrzőből hatot már megtalált és meggyilkolt. Maradt még kilenc. Köztük van még Anôriel is. De ki tudja mennyi ideig még?
A lány beleborzongott a gondolatba is hogy nem lesz semmi a világítson se nappal se éjszaka. Feltápászkodott a földről. Az arcába újra kezdett visszatérni a bronzos ragyogás. Lassan kisétált a mosdóból. Legolas elé sietett Fîrunnal a nyomában.
- Minden rendben?- nézett végig rajta a herceg. Anôriel bólintott majd megragadva mindkét fiú kezét maga után kezdte vonszolni az emeletre a szobába. Tüzet gyújtottak. A lány leült a tűzzel szembe egy hintaszékbe és belemerült a vörös nyalábokba.
- Most mit csinálunk?- lépett mellé Legolas. Anôril felnézett rá. A Tünde mélykék szemében visszatükröződött a saját tükörképe. Tanácstalanság fénylett szemeiből.
- Fogalmam sincs!- rázta meg a fejét a lány.
- Ha te nem tudod hogy csináljuk, nem tudja senki!- guggolt le vele szembe Fîrun és a combjára rakta kezét. Cirógatni kezdte a puha anyagon keresztül. Nem tudta mit csináljon. Meneküljön el minden baj elől és kezdjen valahol egy új életet magára hagyva Középfölde lakóit egy örök kínszenvedés erejéig? Vagy keresse fel ezt az idegent és számoljon vele az élete árán is?
- Mi legyen Legolas?- pillantott fel a hercegre.  Legolas már nyitotta a száját hogy válaszoljon de Fîrun megelőzte.
- Mintha ő bármennyire is tudná a választ! Az ilyen csicsás hercegek mint ő nem tud semmit! Főleg hogy Thranduil király fia!- állt fel Anôril elől és Legolas szemébe nézett. Legolas összeszorította az álkapcsát és farkasszemet nézett Fîrun jéghideg szemeivel.
- Mi a bajod a származásommal és főleg az apámmal?- húzta fel tökéletes ívű szemöldökét a szőke herceg.  Anôril meglepődve felállt közölük. Attól fêlt hogy még a végén egymásnak ugranak mint két felbőszült kopó és ő pont nem akart a ütő és rugó öveztbe tartozni!
- Hé hé hé álljatok le! Most nincs időnk erre!- próbálta csitítani őket. Kevés vagy semmi sikerrel.
- Mivel a király soha mással sem törődik csakis kizárólag saját magával! Mert miért ne? Ne érdekeljen semmilyen más teremtmény rajta kívül hisz ő a csodás ő az uralkodó neki senki nem mondhatja meg hogy mit tegyen! Csak szólok Legolas! Ez nem így van! És jó lenne ha tudatnád vele előbb utóbb mert maga alatt vágja a fát ezzel! Te meg ne válj ilyenné!- magyarázta Fîrun majd helyet foglalt az ágyon. Legolas lehajtotta a fejét. Anôriel rózsás ajkai enyhén elnyíltam. Nagyon kíváncsi volt mit fog erre válaszolni a "kedvese".
- Igazad van tudok róla de nem tehetem! Még is csak az apám de ezt most hagyjuk is! Anôrielnek szüksége van ránk!- fordult teljes testével a lány felé. Anôriel hálásan rámosolygott. Legolas viszonozta. Gyönyörű mosolya volt. Egy igazi csábos herceghez illő mosoly. Tökéletes.
- Igazad van de mit tegyünk akkor?- lépett Anôriel mellé barátja és átkarolta a derekát. Legolas szeme levándorolt a lány átkulcsolt derekára majd alig láthatóan fintorgott egyet. De Anôriel észrevette és kibújt Fîrun erős kezei közül.
- Tudjuk hol tartózkodik ez az ember?- kérdezte a hajába túrva a lány. Fogalma sem volt hogy induljanak és egyáltalán hová. Na meg az is aggasztotta hogy a két ifjú látszólagosan nem férnek meg egymás mellett. Mi lesz majd ha együtt indulnak útnak? Marni fogják egymást egész végig ezzel megnehezítve az amúgyis kényes ügyet. Így hát Anôriel fogta magát lefeküdt az ágyára és behunyta a szemét. Fáradt volt és szeretet volna aludni egy kicsit míg a Nap első sugarai meg nem világítják a világot újra mint minden egyes nap.