A Nap-Hold Hercegnő

21. fejezet

Hó csak a hideggel együtt jön. De a félelem bármivel együtt járhat. Anôriel a nyakékét lengette és nem tudott rájönni, mi lehet a másik tárgy amiről a vers szól. Nemsokára pirkad. Ő már talpig harci öltözékben ül a szobájában a nyitott ablak előtt. Legszívesebben sírva fakadna, de összeszorítja a fogát ês tűri a félelmet. Halien már rég elindult visszafelé az erdőbe,hogy figyelmeztesse az őrzőket. Ha egyáltalán ott lesznek  még. Anôriel már ebben sem volt biztos.
Felemelte a fejét és elnézett célja felé. Szinte füstszerűen szállt fel a gyűlölet arról a helyről. Gonoszság áradt minden egyes megmaradt kősziklájából. Elhallatszódott az orkok üvöltözése, és néha-néha egy egy fém összekoccanás is. A lány szerint biztos összekaptak valamin. Anôriel előhúzta hüvelyéből a kardját. Feltartotta,hogy a Hold megvilágítsa ezüstös fényével. Finoman végighúzta az ujját a kard élén. Aztán leeresztette maga mellé a két kezét. Dol Goldurból gyilkos kacaj hangzott fel. Alig hallható, de a hölgy éles füle meghallotta a szél szárnyán felé vágtázó hangot. A hang tulajdonosa akár a gyilkosa is lehet. És nem csak az övé. A gondolatra Anôriel összeszorította maga mellett az ökleit.
- Ezzel a karddal fogom elvágni a mocskos nyakadat!- motyogta majd visszarakta a helyére. Holdja mintha helyeselt volna, halványan felízzott. Anôriel elmosolyodott és intett neki, aki már lefelé szállt messze nyugaton. Nemsokára jön a Nap. Már ébredezik, nyújtózkodik, de még nincs kész arra teljesen hogy fel is ébredjen.

- Anôriel!
A lány megfordult és félszegen rá mosolygott a lassan felé lépdelő Legolasra. A szürkeségben is tisztán kivehető volt ragyogó kék szeme, és szőke haja. Ahogy herceg megállt a lány mellett hajába belekapott a szél és hátrafújta. Anôriel felsóhajtott és újra előhúzta a kardját. Ezt játszotta már mióta. Elővette, elrakta, elővette, elrakta és így folyamatosan.
- Túl fogom élni szerinted? Nem lesz hiába mindez amit végigcsináltunk?- kérdezte halkan a lány. Félt hogy bárki meghallhatja szavait és gyávának nézi. Pedig nem volt gyáva. Csak a fél a jövőtöl.
- Túl fogjuk élni melin (szerelmem)!- mondta Legolas egyenesen a lány szemébe nézve. Anôriel lélegzete elakadt, és egy szempillantás alatt kiszáradt a szája.
- Mit mondtál?- rebegte teljes testével a Tünde felé fordulva. Legolas közelebb lépett hozzá. Elég volt egyetlen lépés ahhoz hogy közel legyen a lányhoz. Nagyon közel. Átkarolta a derekát és magához húzta.
- El sem tudod képzelni mióta várok erre a pillanatra melin !- suttogta majd lehajolt és ajkait Anôriel piros ajkaira nyomta. Anôriel először meglepődött , és kiejtette a kezében szorongatott kardot. Ő is milyen régóta várt erre. Óh de milyen régóta. Lassan felcsúsztatta karcsú kezét Legolas karján, majd átölelte a nyakát. Legolas olyan gyengén csókolta mintha attól félne eltörik. Mintha egy gyenge porcelán lenne, mely egy kicsit is erőssebb mozdulatra összeroppan.
Anôriel hasában életre keltek a pillangók és olyan sebesen táncoltak hogy a lány bele is szédült.
Anôriel közelebb húzta magához a herceget. Soha nem akarta elengedni. Soha nem akarta,hogy ez csók véget érjen. Legolas csókja olyan édes volt mint a Lórieni nektár. Sőt talán még édesebb is. Anôriel elhúzódott szerelmétől egy kicsit. Homlokát nekitámasztotta az övének.
- Le melin (szeretlek)Anôriel!- suttogta Legolas végigsimítva Anôriel kipirult arcát. A lány elmosolyodott és megfogta a Tünde kezét.
- Le melin Legolas!- felelte ugyanazokkal a szavakkal élve. Mindketten szaporán vették a levegőt. Mellkasuk ugyanabban az ütemben emelkedett és süllyedt. A szellő belekapott a hajukba, és a hajnali napsugár pedig megvilágította alakjukat. A fatörzsekre varázsolta vörös nyalábait, és a levelek is készségesen verték vissza a sárga napsugarakat. A fű susogó hangot hallatott mintha egy vidám, de lágy hangú balladát énekelne. Minden olyan nyugalmas volt és meseszép. Nem is látszott a közelgő csatának a vihara. Amely vagy mennydörgéssel együtt fog vágtázni mint egy vad ló, vagy csendben és alattomosan kúszik be a történelembe míg legendává válik. A legenda pedig mítoszba és akkor más senki sem fogja tudni, mi is történt valójában.
Dol Goldur felől mint egy csatakiáltás hangzott fel a wargok eszeveszett morgása.
Anôriel nagyot sóhajtva fordult el Legolastól és felvette a kardját.
- Nem akarok oda menni......az egyetlen ok amiért nem, az Briggan. Láttam a tükörben hogy meg fog halni!- motyogta a lány. Egy gyöngyház fényű könnycsepp csorgott le az arcán. Lepottyant a fűbe és ott is maradt. Nem párolgott el. Legolas magához vonta kedvesét, Anôriel pedig beletemette könnyes arcát a herceg vállába.
- Nem tudok mit tenni. Nem tudom bezárni, nem tudom elküldeni, hiszen tudom,hogy úgyis utánam fog jönni akármit is tennék vele. Nem láncolhatom le mint egy egyszerű kutyát mert felesleges lenne, úgyis kiszabadulna. Én gergetem a halálba Briggant!!!! Én magam aki épp a világot próbálja megmenteni a haláltól!!- zokogta halkan Briggan hófehér, selymes bundájára gondolva. Vidám pofájára ami mindig felragyog ha megpillantja a lányt. Ibolyaszín szemére mely annyira meleg és megértő amit a világ nem látott. Mint két drágakő ami csak ragyogni tud, elkopni soha sem.
A hölgy szívébe késként szúródott a tudat,hogy ezt a csodát többet nem láthatja ha egyáltalán túléli. Nem lesz többet nap mikor Briggan a hasára ugorva kelti, és boldogan végignyalja barátnője arcát. Mert a hű farkas feláldozza az életét azért akit szeret. Arra esküdött hogy megvédje Anôrielt, és ez ügyben képes a saját bőrét is gondolkozás nélkül vásárra vinni.
- Mindig veled lesz Anôriel. Mindig, csak majd fentről vigyáz rád!- simogatta a lány selymes barna haját. Anôriel erre még keservesebben sírt fel. Legolas rémülten elngedte le a kezét. - Jaj melin annyira sajnálom!!!
- Ne sajnáld! Össze kell szednem magam! De nagyon gyorsan!- egyenesedett ki hirtelen Anôriel. Legolas ámulva nézte szerelmét. Olyan fenséges volt és gyönyörűen hercegnői. Egy puszit lehelt a herceg fülére, majd elindult lefelé a dombról. Elindult küldetése legvégső állomása felé. Legolas habozás nélkül követte.
Frodo és Anôriel szinte most egyek voltak. Frodót és és Samut is csak egyetlen hajszál választja el a győzelemtől, vagy a haláltól. A hobbitok már régen régen Mordor földjén jártak, a túlélésért küzdöttek, egy hatalmas terhet cipelve a hátukon. Már csak pár nehéz lépés és elérik a hegy belsejét, ahol a világot örökre megszabadíthatják a Gyűrűtől. De ha Sauron elbukik, ott lesz még az Idegen. Anôriel ellensége, aki a várrom között, orkjaink utasításokat adva várja,hogy a hercegnő megérkezzen. És vagy ő számoljon el a lánnyal, vagy a lány ő vele. De Anôrielben most túltengett a tenni akarás, a bátorság és a harag. Lüktette az elméjét, belülről buzdította. De van egy sebezhető pontja. És ez a pont vagy hófehér farkasa, vagy szőke hercege lesz. Az Idegen  dönti el melyiket fordítja ellene. Anôriel azt hiszi tudja mi lesz a végkifejlett, ha nagyjából is. De ki tudja? A jövő kifürkészhetetlen!!!!
Nem igaz.......?

Írói megjegyzés:

Lenne két darab bejelenteni valóm:
1.: Gondolom érzékelitek,hogy a történet nemsokára véget ér. Körülbelül 3-4 rész lehet hátra, vagy kevesebb, vagy több még nem tudom!!
Előre is szeretném megköszönni a sok vote-otot, komit és támogatást amit adtattok. Nagyon sokat jelentett😋😋😉😉😉😊😊
2.: Mivel ez az iromány a végét járja már, úgy gondoltam ha vége, belekezdhetnék egy másik Legolasos fanfictionba!!!!
Már alakulóban van a sztori alapja a fejemben, szóval már csak "papírra" kell majd vetnem😂😂😂
Akit érdekelne az légyszíves jelezze már egy kommentel, mert azt megköszönném. 😉😉 Tudnám kit\kiket érdekelne

Köszönöm hogy elolvastad 😋😋
Suilad Sárkányaim 😜😜😇👐🙌🐲🐉