Vissza hozzád (Malec AU)

Harmadik fejezet

Magnus fáradtan terült el az ágyán és mélyet sóhajtott. Az ilyen napok végén mindig több száz évesnek érezte magát.

Még csak a tanév első napja volt, mégis ezer dolga akadt.

Leadta jelentkezéseit különböző klubokba és tanulócsoportokba, könyveket kölcsönzött ki és még edzésen is volt.

Ahogy ez egy órás futásra gondolt, maga előtt látta Lightwood arcát miközben felé villant egy öntelt vigyort és másodszorra leelőzi. Magnus a lelkét lehelte ki, amíg Alec még az utolsó körben is könnyedén mozgott. Látszott rajta, hogy nyáron is edzett, nem úgy mint Magnus. Magnus inkább otthon ült és természetfeletti könyveket olvasott.

Valamiért megfogta a kitalált lények világa, leginkább a démonok, angyalok, vámpírok, boszorkányok és az ezekhez hasonlók. Nem értette hirtelen vonzalmát a fantasy iránt, de egyik könyv után olvasta a másikat. Mindent tudni akart róluk.

Most is ott ült egy boszorkányokról szóló könyv az éjjeli szekrényén. Ezek a lények érdekelték őt a legjobban. Lenyűgözte a hatalmas erejük, a mágia. Némelyik még halhatatlan is volt.

Ez mind csak mese. Nem valóság. Mondta mindig apja, akárhányszor Magnus lelkesen a fantázia lényekről mesélt neki.

Minden történet igaz. Válaszolta Magnus. Valami különleges, megmagyarázhatatlan kapcsolatot érzett velük, akárhányszor olvasott róluk vagy csak ha rájuk gondolt.

Annyira beleásta magát ezekbe a világokba, hogy teljesen megfeledkezett csapatkapitányi posztjáról. Neki kellett volna példát mutatni a többieknek, hogy mennyire edzett és nem hanyagolja el a sportot, nem pedig Alecnek.

Bűntudata volt, inkább Alecnek kellett volna megkapni a posztot. Látszott a fiún mennyire akarta ezt, de ő elvette tőle.

Magnus megsajnálta Alecet. A másik mindig gorombán bánt vele és ez fordítva is így volt, de Magnus már az okát sem tudta, miért is ilyen a kapcsolatuk. Alec szemében ott volt az örökös dac, a lázadás és ha Magnus elég sokáig nézett azokba a mogyoró barna szemekbe egy gyilkos farkasnézés közben, legmélyen szomorúságot láttot. Tudta, hogy Jace és Isabelle Lightwood a testvérei, de egyszer sem látta őt beszélgetni velük. Ha talán egyszer odabiccentett Alec Jace-nek. Mindig a sötét bandájával lógott, az Árnyvadászokkal. Magnus nem nagyon ismerte őket, de nem sok jót hallott róluk. És ahogy ő látta, nem nagyon volt egy összetartó csoport. Mintha csak azért lennének együtt, hogy ne egyedül legyenek magányosak.

Magnus rájött, hogy Alec igazából csak azért bánt mindenkit, mert nem képes senkit sem szeretni. De legbelül mindenki vágyik a szeretetre, akármennyire is próbálja azt elrejteni.

Magnus mindig is segíteni akart másokon és most megesett a szíve ősellenségén. Eldöntötte, hogy megpróbál kedvesebb lenni Aleckel. Nem tudta, hogy mennyire fog ez sikerülni, de legalább megpróbálja.

A szobában teljes sötétség uralkodott, a reggeli napfénynek semmi esélye nem volt bejutni a fekete függönyök miatt.

Az ébresztő hangja ismét élesen hasított a reggel csendjébe.

Alec felnyögött és egyik kezét kinyújtva a takaró alól kikapcsolta. Semmi kedve nem volt ma is meghallgatni anyja hegyibeszédét, ezért lassan kinyitotta a szemét.

Szerette a sötétséget, a szeme már teljesen hozzászokott. Illett a lelkéhez, gondolta.

Ruhásszekrényéhez csoszogott, szemöldöke zavart ráncba rándult. Fekete pólói tetején pár fehér feküdt.