Vissza hozzád (Malec AU)

Tizennegyedik fejezet

Magnus a fejére húzta a sapkáját és lerohant a lépcsőn.

- Magnus! Gyere reggelizni – hívta az apja.

- Nem vagyok éhes – kiáltott vissza Magnus és becsapta maga után az ajtót.

Enyhe bűntudatot érzett, amiért titkolódzott az apja előtt, de még nem volt elég bátorsága, hogy elé álljon.

Alec pár házzal arrébb már várta őt, mint minden reggel. Magnus Alecről sem mert még beszélni. Biztos volt benne, hogy apja ellenezné a kapcsolatukat, még Magnus józan eszét is megkérdőjelezné. Elég szürreálisnak tűnt a kapcsolatuk, a két fiú, akik évekig riválisok voltak szinte mindenben, egyszer csak szerelmesek lesznek egymásba és felvállalják magukat az egész iskola előtt.

Szerelem ez egyáltalán? Tette fel a kérdést magában Magnus. Abban biztos volt, hogy szeretett Alec közelében lenni, szerette a kusza fekete haját, amit egy csók után ő még jobban összekócolt, szerette hallani a mély hangját, ahogy az ő nevét mondja és még annyi mindent szeretett a fiúban....

Ez lenne a szerelem?

Amikor megpillantotta a fiú sötét alakját, ahogy a motorjának dőlve rá várt, szíve nagyot dobbant. Mintha valami megváltozott volna benne. Magnus hirtelen ideges lett Alec mellett, tenyere izzadni kezdett.

- Szia – mosolyodott el féloldalasan Alec, mikor Magnus odaért hozzá. A fiú kinyúlt Magnus derekáért és magához húzta. Magnus átölelte Alecet, arcát a mellkasához nyomta.

- Észrevette? – simított végig Magnus hátán Alec.

Magnus csak megrázta a fejét.

- Akkor jó – Alec az álla alá helyezte a mutató ujját, hogy Magnus felnézzen rá. Közelebb hajolt hozzá és a fülébe súgott –, mert nekem nagyon tetszenek azok a kék tincsek.

Magnus ajkai is mosolyra húzódtak és lágyan megcsókolta Alecet.

Ez szerelem?

- Készen vagy már? – kérdezte türelmetlenül Alec a mosdó ajtajában állva és felsóhajtott.

- Öt...öt perc – motyogta Magnus, le nem véve a tekintetét a tükörről.

- Negyedórája is ezt mondtad – fonta össze a karjait a mellkasa előtt Alec.

Magnus fáradtan rázta meg a kezét, amiben a ceruzát tartotta. Már maga sem tudta, hogy hanyadik alkalommal húzta meg újra a fekete vonalat a jobb szemén.

A szalonban olyan könnyen és gyorsan húzták ki a szemét, mintha egy papírra húztak volna egy vonalat. Otthon nem merte még kipróbálni sem, nehogy az apja rajtakapja. Viszont, annyira megtetszett neki, ahogy a sötét festék kiemelte aranybarna szemeit, hogy többször is viselni akart sminket.

- Valamikor eljössz velem vásárolni? – kérdezte Magnus, hogy elterelje az egyre türelmetlenebb Alec figyelmét.

- Mit akarsz venni?

- Ingeket. Minden színben. Talán még nyakláncot is.

Volt valami varázsa annak a szalonnak. Mintha felnyitották volna Magnus szemét, és rávilágították arra, hogy a kötött pulóverek és a szürke szövetnadrágok nem az ő világa.

Mindig is kiakarta próbálni ezeket a dolgokat, de sosem volt meg az a kezdő lökés, ami elindította volna. Most, hogy belekóstolt, nem akart visszatérni az unalmas Magnushoz, aki eddig volt.