Vissza hozzád (Malec AU)

Tizenhetedik fejezet

Magnusnak ismerősek voltak a sorok. Maga a könyv. Mintha már tartotta volna a kezében. Tovább lapozta a könyvet és miközben szemei az oldalakat rótta, úgy érezte, mintha feszültség venné körül. A vihar előtti csend, amikor ott érzed a levegőben a nemsokára lecsapó villámok erejét.

Magnus lassan felemelte a fejét és szétnézett a szobában. Az íróasztalán álló olvasólámpa fénye pislákolni kezdett. Visszatette a könyvet a polcra és az asztalhoz lépett. A villanykörtéért nyúlt, hogy visszatekerje, de amint ujjai hozzáért az égőtesthez, az szétrobbant. Magnus az arca elé emelte a kezeit, viszont nem érezte az üvegszilánkokat neki csapódni a bőrének.

Amint elemelte a kezeit, szemei tágra nyíltak. A szilánkok előtte lebegtek, mintha egy láthatatlan madzag tartaná őket. Mutatóujjával finoman megérinte a hozzá legközelebb lévőt. Az leesett, mintha hirtelen eszébe jutott volna, hogy a grativáció létezik.

Értetlenül állt a lebegő szilánkok előtt. Szóljon az apjának? Jobb lesz, ha hallgat inkább. Nem akar még több gondot okozni neki.

De valahogy mégis elkell távolítania a szilánkokat. Legyintett egyet a kezével, hátha így a többi is leesik, de ehelyett, mintha egy visszafelé lejátszott filmet nézne, a szilánkok visszarepültek a lámpába és a villanykörte egyben világított, mintha mi sem történt volna.

- Mi volt ez...? – kérdezte az üres szobájától.

Alec gyanús tekintettel bámulta Jace-t reggel az asztalnál.

A szőke hajú fiú nyugodtan itta a pohár tejét, mintha előző nap nem őrült volna meg Alec szobájában. Semmi jelét nem adta, hogy emlékezne a történtekre.

De Alec emlékezett. Nagyon is. Egyetlen egy emléket sem tud tisztán felidézni Jace-ről, de a tegnapi nap beleégett az agyába.

Haja belelógott a kerekre nyílt, ijedt szemeibe, ahogy Alecre bámult és kérte, hogy figyeljen rá. Jace sosem beszélt még ennyit Aleckal, ezért is volt olyan komoly a szituáció.

- Van valami az arcomon? – kérdezte teli szájjal most Jace.

Alec megrázta a fejét, ahogy visszatért a jelenbe. Jace már a szendvicse felét magába tömte, amíg Alec egy falatot sem evett.

- Nem... - válaszolta halkan Alec és lenézett a reggelijére.

Nem volt sok étvágya amióta... amióta Magnus szakított vele. A Hunter's Moonban sem volt a közös reggelijük óta. Talán ma benéz oda.

- Akkor meg mié' bámultál? – kérdezte Jace két falat között.

Alec megvonta a vállát és arrébb tolta a szendvicset.

- Mi az, tetszem neked? – vonta fel az egyik szemöldökét Jace.

- Mi a f...?! – kiáltott fel Alec.

- Nyugi, csak vicceltem, tesó – nevetett Jace.

Alec megrázta a fejét, de akartanul halványan elmosolyodott.

- Sosem viccelsz velem.

- Sosem beszélsz velem – vágott vissza Jace.

Hirtelen elszállt a jókedv, ahogy mind a két fiúban realizálódott, hogy alig beszélnek a másikkal. Alecben eddig nem érzett bűntudat ébredt.

- Sajnálom... - Alec leszegte a fejét és összefonta a kezeit az ölében.

- Én is hibás vagyok – Jace feszengve megvakarta a tarkóját. – De nem is tudom, miért vagyunk ilyen kapcsolatban. Valahogy... sosem jöttünk ki valami jól.