Vissza hozzád (Malec AU)

Kilencedik fejezet

Kilencedik fejezet

Zuhanás.

Milyen érzés lehet?

Milyen érzés lehet a végtelenben zuhanni, ahol már semmi sem számít, semmi sem fontos? Ahol csak te és a sötétség létezik?

Egy törés.

Hallod az apró zajt, de nem látod mid tört el. Mindened ép, külsőleg úgy nézel ki, mint aki rendben van.

Mégis földet értél és érzed, érzed ott legbelül, hogy valami eltört. Minél többet gondolsz rá, annál jobban fáj, már az egész testedben érzed. Legszívesebben kiáltani akarnál, az arcába kiabálni, hogy mennyire megbántott és suttogva könyörögni neki, hogy maradjon. Utána nyúlsz, de kezed már nem éri el, messze jár már. Elment, szíved egy darabjával. Egy olyan darabbal, amiről még te sem tudtad, hogy az övé volt.

- Magnus? – kérdezte valaki suttogva.

A fiú még jobban összezárta szemeit, nem akart visszatérni a kegyetlen valóságba.

Aztán eszébe jutott az álom, ahol a végtelenben zuhant és rájött, hogy ott sem akar maradni többet.

- Jól vagy?

Magnus sírni és nevetni akart egyszerre.

Könnyek gyűltek a szemébe ahányszor csak Alec undorodott arcára gondolt.

Aztán nevetni szeretett volna, kinevetni saját magát és ostoba szívét. Hogyan képes kedvelni az ellenségét? A riválisát, aki évek óta szavakkal bántotta?

Az egész helyzet képtelenségnek tűnt.

- Magnus... - apja megérintette lágyan a karját.

- Fent vagyok – suttogta rekedt hangon.

- Valami történt? – Asmodeus az ágy melletti zsebkendőkre pillantott.

- Semmi... - Magnus arcát a könnyekkel áztatott párnába fúrta.

- Akkor miért nem nézel a szemembe?

Mindketten tudták, hogy ha Magnus felnézne apjára, újra sírni kezdene.

- Hagyj magamra, légyszíves.

- Addig nem, amíg meg nem mondod ki bántott.

Magnus felsóhajtott. Apja már túl jól ismerte.

Nem ez volt az első eset, hogy Magnust így találta, valaki miatt sírva, aki összetörte a szívét. Magnusnak eddig nem jött össze egyik kapcsolata sem.

Magnus a hátára fordult és kisírt, vörös szemekkel az apjára pillantott. Asmodeus rögtön megkapta a választ, amint fia szemeibe nézett.

- Megölöm azt a fiút – szűrte a fogai közt és már állt is fel, de Magnus elkapta a karját és megállította.

- Ne – lehelte.

- De hát bántott! – kiáltotta Asmodeus.

- Igazából... - Magnus lesütötte a szemét. – Miattam történt az, ami.

- Tessék? – kérdezte döbbenten apja. – De hát... Mit csináltál?

Magnus idegesen gyűrögette a takaróját. Akárhányszor visszagondolt a reggel történtekre, szíve hevesebben vert, majd szinte megállt, amikor Alec arcára gondolt.