Vissza hozzád (Malec AU)

Tizedik fejezet

Másnap minden olyan volt, mint azelőtt.

Vagyis amilyen az a bizonyos reggel után volt.

Magnus csak a tekintetével követte Alecet. Alec minden percben tudta, amikor Magnus őt bámulta, de egyszer sem fordult a fiú felé. Továbbra is levegőnek nézte.

Magnus lassan kezdte megszokni hétvégére a sajgó fájdalmat a szívében, ahányszor Alecre pillantott. Megtanult együtt élni az elutasítás okozta gyötrelmekkel és minden pillanatot értkésnek tartott, amit Aleckel úgy tölthetett el, hogy nem szívták egymás vérét, hanem együtt nevettek. A fiú egész arcán elterülő mosoly többször felvillant Magnus előtt, amit oly ritkán láthatott. Magnus azt kívánta, bárcsak lett volna róla egy fényképe, hogy legalább azt nézze Alec háta helyett.

Péntek délután ezzel a gondolattal sétált ki az iskola kapuján és indult haza, hogy egyedül dolgozzon az irodalom projektjükön.

Alec egy fa árnyékában meghúzódva figyelte a lehajtott fejjel elsétáló Magnust. Mellkasában összeszorult valami, ahogy a megtört fiút követte a szemével.

Sebastian próbálkozása után mindig titokban követte Magnust. Tudta jól, hogy Sebastian nem lesz olyan ostoba, hogy még egyszer megtámadja Magnust, de Alec egy fajta kényszert érzett, hogy Magnus közelében legyen és megvédje őt. Hogy mitől azt maga sem tudta.

Senki se bántotta Magnus, csak Alec.

A fekete hajú fiút lassan felemésztette valami belülről, akárhányszor Magnus komor arcára pillantott. Azóta nem látta nevetni, de még mosolyogni sem.

Ennyire megbánthatta?

De hát Magnus mindig is utálta. Nem egyszer ezt a szemébe is mondta.

Mégis miért akarta... miért akarta azt tenni?

Lehetséges lenne, hogy Magnus mást is érezhet iránta, mint gyűlölet és szánalom...?

Alec keserűen felnevetett. Ugyan mégis mit érezhetne? Semmit.

Akkor miért ilyen levert azóta? Mintha kicserélték volna. Alec magára ismert, ő is így viselkedett mások között. Komoran, arcán semmi érzelemmel. De már nem gondolta magát ilyennek.

Egyre többet beszélgetett Isabelle-lel és Simonnal, hogy elterelje a gondolatait Magnusról és közben tényleg jól kijött velük. Maga se vette észre, csak amikor egyszer Isabelle szóvá tette, amikor együtt mentek haza.

- Többet nevetsz – nézett mosolyogva a bátyjára.

Alec értetlenül ráncolta össze a szemöldökeit.

- Dehogyis.

- Nekem nem hazudhatsz. Többet beszélsz velem és Simonnal, sosem gondoltam volna, hogy mi hárman egyszer ilyen jól kifogunk jönni.

Alec csak hallgatott. Maga sem értette mi miért történik.

- De azt hiszem tudom, miért vagy ilyen – folytatta Isabelle. Alec kérdőn tekintett a lányra. – Amióta Magnusszal lógsz, sokkal kedvesebb vagy.

Alec ajkairól lehervadt a mosoly a másik fiú neve hallatán.

- Nem – mormogta.

- Nekem mondhatsz akármit, átlátok a szitán. Tetszik neked? – vigyorgott szélesen Isabelle.

Alec lábai megtorpantak, szemei elkerekedve meredtek Isabelle-re.

- Tessék?! – kiáltotta.