Vissza hozzád (Malec AU)

Második fejezet

Az ébresztő fülsüketítő hangja élesen hasított bele a reggeli csendbe.

A fiú felmordult és megfordult az ágyában.

- Alec! – nyitott be anyja a szobájába. Az ajtó félúton elakadt, nem lehetett teljesen kinyitni. Koszos ruhák torlaszolták el. – Alec, komolyan mondom... - kiáltotta Maryse, miközben fél kézzel arrébb lökte a ruhákat.

- El fogsz késni! – lerántotta a fiúról a takarót, ő pedig összegömbölyödött és fejére húzta párnáját. – Nem hagyom, hogy már az első napon elkéss!

Alec válaszul motyogott valamit a párna alatt, ami olyasmi lehetett, mint egy „nem érdekel".

- Persze Isabelle és Jace már rég elmentek – mondta Maryse.

Isabelle így... Jace úgy...

Alecnek elege volt, hogy szülei mindig testvérei tökéletességével példáztak. Alec volt a fekete bárány a családban, az örök lázadó, felfoghatták volna már végre.

- Jace még korábban is indult, hogy elvigye Clary-t. Neki már két éve barátnője van, neked mikor lesz ilyen tartós kapcsolatod? – folytatta Maryse.

- Isabelle-nek sincs senkije – mormogta Alec.

- De ő legalább egy évig járt Raphaellel. Nem is értem miért szakított vele. Nagyon kedves fiú volt.

Alec megforgatta szemeit a párna alatt. Irtózott a kedves emberektől.

- Találnod kellene valakit, akiért érdemes lenned felkelned – mondta halkan Maryse. – Valami célt az életedben.

Alecnek most lett elege, felült és kitessékelte anyját a szobából. Minden alkalommal, amikor Maryse ehhez hasonló monológokat mondott, Alecnek még rosszabb kedve lett, mint alapjában lenni szokott.

Kikapott a szekrényéből egy fekete pólót egy szintén fekete szaggatott farmellel együtt. Más szín nem is volt található a ruhásszekrényében, csak fekete.

Kezébe vette iskolatáskáját, amihez már június eleje óta nem nyúlt és kiviharzott a házból.

Kitolta – meglepően – fekete motorját a garázsból és nem foglalkozva a szabályokkal, sisak nélkül elhajtott vele.

Maryse gondterhelten felsóhajtott, amikor meghallotta Alec monstrumjának hangját, ahogy végig visszhangzott az utcában.

Alec leparkolt a megszokott helyén és fejére húzta fekete bőrdzsekijének kapucniját. Egyáltalán nem hiányzott neki a szürke épület, ami előtt nyüzsögtek a lelkes diákok. Mindenki vidáman üdvözölte a másikat, nyári élményeket osztottak meg egymással, úgy viselkedtek, mintha évek és nem pedig hónapok óta nem láttak volna egymást.

Alec rögtön kiszúrta a sötét ruhákba öltözött csoportot az árnyékban és feléjük vette az irányt.

A négy fős csapat Alec felé kapta tekintetüket.

- Alec! – kiáltott fel Lydia és Alechez rohant.

A lány olyan sebességgel ugrott Alecre, hogy hátrálnia kellett pár lépést. Lydia karjait Alec nyaka köré fonta, a fiú kénytelen volt a derekára helyezni sajátjait.

- Annyira hiányoztál – mosolygott fel Alecra.

Alec tudta jól, hogy hazudik. Egész nyáron nem beszéltek, de nem is hiányzott neki a másik. Tudta, hogy Raj és Lydia összemelegedtek a nyáron. Raj arca mindent elárult, mikor Alecre és Lydiára pillantott.