Vissza hozzád (Malec AU)

Tizennyolcadik fejezet

Az egész iskola ünnepi lázban égett hétfőtől kezdve.

A folyosókat ellepte a a téli bál plakátjai, fehér és kék fedte el az unalmas barna falakat. A fiúk egymást közt versenyeztek a legszebb és legnépszerűbb lányok felkérésében. Volt, aki virágokból rakta ki a „Stacy, leszel a párom a bálon?" kérdést, volt, aki hatalmas lufikkal állított be és olyan is akadt, aki egy gitárral és egy saját dallal állt a lány elé.

Magnus szomorú mosollyal az arcán nézett át a többiek válla felett a pár köré kialault kör legszélén. A fiú hangja elég kellemes volt és a dal is meghatotta a lányt, mivel manikűrözött kezeit a szája elé emelte és sűrűn pislogott, nehogy elmosódjon a sminkje az örömkönnyektől.

Csend állt be miután a dal végetért és mindenki lélegzet visszafojtva várta a lány válaszát, mintha nem lett volna egyértelmű.

- Igen! – kiáltotta a lány és a fiú karjaiba borult.

Magnus boldogan tapsolt a tömeggel együtt. Szíve továbbra is fájdalmasan vert, ha csak a kék szemű fiúra gondolt, de próbált örülni más boldogságának.

Tekintete összeakadt az említett jégkék szempárral.

Alec a tömeg másik oldalán állt, Magnusszal egy vonalban. Kimagaslott a többiek közül, arcán a világ fájdalma látszódott. Az ölelkező párra pillantott, majd vissza Magnusra.

„Ezek mi is lehetnénk" – mondta a szemével.

Magnus lesütötte a szemét, tudta jól ő is. Amint meglátta a szerenádot adó fiút, rögtön Alecre gondolt, ahogy neki énekli a dalt, amit ő ihletett, majd könnyes szemekkel átöleli Alecet, talán meg is csókolja, majd Alec megkérdezi, elmenne-e vele a bálra, Magnus pedig mint egy bolond úgy mosolyog és igennel válaszol.

A könnyek így is a szemébe gyűltek, de nem az örömtől.

Elnézést kérve átfurakodott a mögötte lévőktől és kimenekült a tömegből.

A könyvtárban kötött ki, ahol egy lélek sem volt, csak a pult mögött alvó könyvtáros.

Magnus megkönnyebbülve sóhajtott fel és a kedvenc részlege felé sétált. A régi könyvek ezer világot rejtettek, amikben Magnus képes volt napokig elveszni.

Találomra felkapott egy könyvet és leült a földre, hátát egy szekrénynek vetve.

Szemöldökei értetlen ráncba szaladtak, ahogy lepillantott a kezében tartott fehér könyvre.

- Hogyan...? – suttogta.

A könyv a szokásos oldalon nyílt ki, az igaz szerelem próbájánál.

Magnusnak elege volt az egészből. Egy teljes napot töltött otthon, hogy megtanulja használni azt a valamit, amivel hirtelen rendelkezett. Bezárta a szobája ajtaját és azt hazudta az apjának, hogy tanul.

Félig mégis igazat mondott, csak semmi emberit nem tanult, hanem... természetfelettit.

Haját sikerült vissza változtatnia és a szemei is úgy néztek ki, mint régen, ha figyelt rá. Párszor elterelődött a figyelme és mások csodálkozva dicsérték a sárga kontaklencséjét.

Nem tudta mi ez az erő, de nem akart mágiának nevezni. Azzal hatalom járt, vagyis a könyvekben ezt írták.

Úgy érezte magát, mintha hirtelen az egyik fantasztikus regényének a közepébe csöppent volna, akinek megkellett mentenie a világot és a szerelmét.