Strange [Jimin ff.] - Befejezett

16.

Azóta egy nap telt el. Jimin nem hozta fel azt az estét, és azóta nem is kerültünk ágyba, hiszen nem lehet minden nap csinálni, bár tőle kitelik, mivel eddig úgy élt. Nekem viszont feltűnt, hogy múltkor nem volt se ideges, se feszült, mégis lefeküdt velem.. hogy is van ez? Tudom, hogy nem szerelemből, de akkor meg miért?

Remélem többször nem fog megkérni ilyen nyalánkságokra, mert biztos vagyok benne, hogy egyszeri alkalom volt a takaró alatt. Mármint az, hogy megengedte ezt.

Idegesen szakadtam ki a bolt ajtajából a kinti világ hideg levegőjére. Most egy hétre bezsákoltam, így nem kell majd idegeskednem a kaja miatt. Ahogy mentem haza megint elmentem a kávézó előtt, és nem bírtam ki, hogy ne kukkantsak be. Szerencsére még mindig sok vendég van, új embert viszont nem látok. De mivel JiAh és AhBin elől vannak, gondolom találtak új cukrászt. Jó is, hogy erre jöttem, ideje lenne nekem is valami másik munkát találni, mert kezdek kifogyni a spórolt pénzemből és hamarosan bérleti díjat is kellene fizetnem.

Így visszagondolva nem is hiszem el, hogy nekem mindig a zebrán kell beleakadnom valakibe, akit el akarnak ütni..

Hazafele ballagtam sietősen, hogy elérjem a hét órás híreket és megnézzem, hogy ma volt e valami mikor az a kurva lámpa megint pirosra váltott az orrom előtt. Én megálltam, az anyuka mellettem viszont nem.

- Anya, várj meg! - kiáltozott egy kislány, aki alig tudott járni a lábán és futott a szatyrokkal megpakolt anyja után, ő viszont tudomást se vett a lányról. Sajnálatot éreztem az apró emberke iránt, mivel tudom, milyen érzés lehet neki, időm viszont nem volt az önsajnálatra mivel egy teherautó harsányan elkezdett dudálni és a fék csikorgása is megütötte a fülemet. Megint nem gondolkodtam mielőtt a lábaim elindultak volna. Felkaroltam a kislány és még mielőtt palacsinta lehetett volna belőle elugrottam a padka felé. A jó hír az volt, hogy a lány mozgott, tehát túléltük, a rossz viszont az, hogy egy szerencsétlen idióta vagyok, aki beverte a fejét ezáltal már csak arra emlékszem, hogy emberek tömege vesz körül és minden elsötétül. Hihetetlen, hogy nem bírok megmaradni a seggemen.

Tudtam, hogy nem otthon vagyok, mivel idegen hangokra és szagokra keltem fel. Amint kinyitottam a szemem a fehér szín, ami a szobában uralkodott pofátlanul kiégette a retinámat, így kezemet az arcom elé húztam és úgy hunyorogtam, hogy szoktassam magam hozzá.

Hirtelen valaki megragadta a kezemet így rögtön oldalra fordultam megnézni ki az. Szerencsére nem az volt, akire tippeltem, hanem JiAh.

- Jól vagy! - jelentette ki a kérdésnek hangzó mondatot majd segített felülnöm. Nem volt különösebben semmi bajom, csak szédültem egy kicsit.

- Mi történt? Te hívtad ki a mentőket? - támadtam le kérdéseimmel, de amint kimondtam eszembe jutott, minden.

- Hát... megmentettél egy lányt..

- Ja, kezd elegem lenni az önkéntes életmentő posztból.. - nevettem fel, és rá néztem mivel még mindig nem adott választ az egyik kérdésemre. Most, hogy jobban bele gondolok, ő a boltban volt akkor..

- Igazából én csak pár perce érkeztem..

- Akkor... AhBin? - nem lehet, ő is dolgozott... oh, anyám, mond, hogy nem Jimin hozott be.. JiAh megrázta a fejét és az ajtó felé fordult, ami mintha így lett volna eltervezve már nyílt is, és egy olyan személy lépett be rajta, akit még rémálmomba se gondoltam volna, hogy újra találkozunk. - Te? - hökkentem meg.

- Neked is szia. - kérlek, te csak ne oktass ki a formaságokról, Min Yoongi! - Úgy éreztem beszélnünk kellene, így utánad mentem, majd láttam milyen idióta vagy, és hívtam segítséget. Bár mikor megkérdezték ki vagy néztek egy nagyot, mivel nem vagy benne a nyilvántartásba, így a főorvos beszélni akar majd veled. - én pedig nem akarok vele... direkt nem jöttem eddig erre a helyre, mindig megoldottam mindent magamnak, így persze, hogy nem szerepelek sehol!