Strange [Jimin ff.] - Befejezett

22.

Szóltam a többieknek, hogy ma nem fogok tudni bemenni dolgozni, és egész nap a rendőrség előtti kispadon ültem. Vártam, mikor fog lejárni a szolgálatuk, hogy az egyiket elkapjam. Ki kell derítenem, hogy lehetséges ez.
Már besötétedett, mikor kilépett. Azonnal utána futottam, de ő nagyon gyorsan közelített a kocsija felé, így megszólítottam.

- Jungkook! - szerintem felismerte a hangomat, mivel bosszús arckifejezéssel fordult felém, és fonta keresztbe karjait.  - Ugye ez hazugság? Ugye jól van? - bizakodva kérdeztem, még el is mosolyodtam, ám arca meg se rezzent, mintha ez őt egyáltalán nem is érdekelné. Sóhajtott egy nagyot, majd lenézett a földre. Olyan érzést sugárzott felém, mintha idegesíteném.

- Jól hallottad. A kollégáim elkapták, és most be van zárva. Nem mondhatok többet. - azzal megfordult és beült a kocsiba, majd sebesen elhajtott. Előtörtek belőlem a tegnapi érzelmek, és megint folyni kezdett az arcomról a könnyeim. Megfordultam, de ekkor feltámadt a szél, így megigazítottam a hajamat, ami az arcom elé siklott. Mikor ismét kinyitottam a szemem Taehyungot láttam meg magam előtt, ahogy szomorú szemekkel néz le rám. Oldalra fordult és kinyitotta a kocsija ajtaját, majd intett, hogy szálljak be. Nem volt már semmi vesztenivalóm, így azonnal beültem, majd amíg megkerülte a kocsit becsatoltam magam.

Elindultunk, de nem mondott semmit. Én az ablakon át figyeltem a külvilágot, ő pedig a szélvédőn keresztül.

- Mondtam, hogy ne szeress belé.. - kezdett bele a beszélgetésbe egy nagyobb sóhaj kíséretében.

- Ez annál sokkal több volt. - ráztam meg a fejem. - Ugyan olyan hirtelen lett vége, mint ahogy jött.

- Nem tehettünk semmit. A buli után teljesen részegen indult haza a marasztalásunk ellenére. Eszünkbe se jutott, hogy nem oda megy, hanem.. el. - kerülgette a témát, de tudtam miről beszél. - Mikor megtudtuk, már lecsukták, tehetetlenek voltunk. Azért ilyen rideg, mert nem bírja elviselni, hogy nem tudtunk tenni semmit érte. - utalt Jungkook viselkedésére. Szóval azért esett vissza, mert az alkohol elborította az agyát. - Tudtuk, milyen természetű.. sajnos az ilyen ember sose fog meggyógyulni. - ez amolyan zárómondatként jött ki, ugyanis leparkolt a házam előtt. Kicsatoltam magam, de egy pillanatra még marasztalt. - Ne keress minket többé. Nem akarom, hogy kiderüljön, hogy volt hozzá bármi közöd, és neked is bajod essen.

- Rendben. - bólintottam majd kiléptem a kocsiból, és a bejáratnál visszafordulva néztem végig, ahogy kiáll és elhajt. Ismét.. egyedül leszek, és ez a gondolat nagyon megrémiszt. Hogyan fogok visszaszokni mindenre, ami előtte volt? Meglátogathatom?
Biztos, hogy nem fogják engedélyezni, hiszen zárt osztály.. oda csak a kezelő orvosa mehet be. Még mindig képtelen vagyok felfogni, hogy ez történt vele. Bementem a szobámba, és kitártam a szekrényemet.

Összeszedtem az összes ruhámat, amit tőle kaptam, majd elindultam a kuka felé, hogy megszabaduljak tőlük. Nem kell semmi, ami rá emlékeztet, mert csak fájdítja a szívemet.
--------------------------------------------------------
3 hónap múlva
--------------------------------------------------------
- Biztos, hogy nem fogják engedélyezni.. - néztem át negyedszerre a papírokat.

- Miért?

- Mert én se engedném. Már van egy jövedelmeztethető befektetőnk, nem kell még egy arra az esetre, ha csődbe menne.

- Jobb félni, mint megijedni.

- Az lehet, de ha ez kiderül, akkor a szemében elveszik a bizalom, és elfordul tőlünk, mást meg olyan gyorsan nem fogunk találni, mint ahogy kellene. - Yoongi csak sóhajtott egyet, és ismételten átolvasta az előtte heverő papírokat mélyen elgondolkodva. Mióta társfőnök lettem, eléggé kusza az igazgatóságunk, de még megy a vállalat, ezért mindent megteszünk, hogy terjeszkedni tudjunk.

A mellettünk levő házat elárverezték, mivel nem jöttek a bérlők, így egy kis hitelt felvéve megvettük, majd munkásokat fogadtunk, hogy megnagyobbítsuk a kávézót. Sokkal otthonosabb lett, és tágasabb is, ami jó közérzetet biztosít. Azonban mivel a hely nagyobb lett, így remélhetőleg a forgalom is nőni fog vele együtt, ezért meg kell növelnünk az áruk mértékét, azonban a mostani beszállító kiszámíthatatlansága miatt nem merjük ezt kérvényezni. Ez egy patthelyzet..

- Jó, akkor legyen az, amit te mondtál, de én keresek még pár elérhetőséget, akik viszonylag gyors mozgásúak, ha esetleg rossz irány felé fordulna a dolog.

- Oké. Mennem kell dolgozni.  - intettem az ajtó felé, majd meghajolva kimentem. Igen, azóta jó viszont ápolunk egymás között, nincs beszólás, csak baráti szinten, és nem hordjuk le a másikat, ha valami nem egyezik a véleményünkben, hanem megbeszéljük. De nem mondtam le az igazi munkámról, ugyanis még mindig utálom, hogy kihúzott a sorból, mintha különleges lennék.

AhBin és JiAh örülnek, hogy segítek Yoonginak, az irigység vagy a harag legcsekélyebb jelét se látom rajtuk, amiért nagyon hálás vagyok. Nem úgy, mint a cukrászunkon, aki amint meglát, már vörösödik a feje az idegességtől.

- Na akkor jó hétvégét! - köszönt el JiAh, és nagy mosollyal az arcán futott oda a pasijához, aki minden nap kisétál elé. Vele sokkal boldogabbnak látszik, mint az előzővel. Az új bolthoz új nyitva tartás is jár, így szombaton és vasárnap nem dolgozunk, a hét minden másik napján viszont teljes nekifutással.

A múltat, nem mondanám, hogy teljesen, de elengedtem. Nem kérdezgetek, nem őrlöm magam a részleteken. Belenyugodtam, hogy ez megtörtént, és már nem lehet mit tenni vele. Nagyon nehéz időszakon vagyok túl, éppen ezért szeretnék egy új lapot nyitni. Van egy jól fizető állásom, barátaim, akikre számíthatok, egy házam, amit tudok végre spórolás nélkül fizetni, mi kell még?

Otthon amint beléptem rögtön letettem a cuccomat a kanapéra, hogy bekapcsolva a tévét nekiálljak sütni a húst. Még tegnap vettem, ma pedig be akarom pácolni, és főzni mellé egy kis rizst. Épp hallgattam a kedvenc számomat, ami a tévében ment, nem tudom miért, mert nem figyeltem a szövegkörnyezetre, mikor bejátszották a híradó zenéjét. Egy ideig erre se figyeltem, csak mogorva arckifejezéssel szeltem a hős szeleteket. Nem szeretem hallgatni, hogy mik történtek, mivel egy cseppet sem érdekel.

- Továbbá, értesítést kaptunk a rendőrségtől, hogy Park Jimin a hónapokkal ezelőtt elkapott gyilkos kiszökött a zárt osztályról. Jelenlegi tartózkodási helyét nem tudják, de a rendőrség minden lehetséges eszközt be fog vetni, hogy mihamarabb megtalálják és visszavigyék. -

A kezem megállt a levegőben. A szívverésem szaporább lett, és a levegőt is szabálytalanul vettem, ahogy ezt hallgattam. Nem is tudtam másra koncentrálni, csakis a fülemben dobogó szívem hangjára. Éreztem szinte a véremet, ahogy folyik sebesen az ereimben. Lábaim remegni kezdtek, de még tartottak, ahogy feldolgoztam, mit is jelentett mindez.

Csakis akkor pislantottam, mikor a hátam mögül egy nagy árnyék takarta be az enyémet a konyhapulton. Lassan hátra néztem a vállaim felett, de nem fordultam meg. Nem akartam hinni, se a bemondónak, se a szemeimnek, se a személynek, aki most itt állt mögöttem.

- Jó látni újra, Rae.