❝a lány szerelme, a fiú kitartása.
a lány mentsvára, a fiú fénysugara.
az ő Malfoy-a, az ő Granger-e.
ameddig az univerzum össze nem omlik. ❝
Az élet, amiről nem is gondolta, hogy valaha az övé lehet.
A család, aminek védelmére felesküdött.
Amedd...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
D R A C O
_______________
Arra kezdtem el ébredezni - nagyon lassan, lustán, de viszonylag biztosan -, hogy valaki a hátamat cirógatja és a lehelete az arcomat csiklandozza. Az a valaki pedig nem lehetett más - legalábbis nagyon reméltem -, mint a feleségem.
Hermione Granger... vagyis bocsánat, Malfoy meg nem volt a türelem legnagyobb híve. Így amikor meglátta, hogy megrebegnek a szemhéjaim, elkezdte ütögetni az ujjaival a vállamat, az állát a karomra támasztva.
- Kicsim, azt hiszem, hogy látszik a baba - suttogta Hermione izgatottan.
Szenteste reggele volt, és ezzel Granger majdnem átlépte a négy hónapos terhesség küszöbét. Aznap este karácsonyi vacsorára vártuk a családunk összes kis tagját - akiknek női tagjain is már erősen látszódott a saját terhességük -, és elérkezettnek láttuk az időt, hogy mi is bejelentsük, kibővül a családunk. Anya huszonötödikére várt minket karácsonyi ebédre a birtokra, így neki, Andromeda néninek és Teddy-nek akkor terveztük elmondani.
Hermione napok óta tanulmányozta magát a tükörben, háta mögött a képtelenül havas tengerparttal, mert az "előírások" szerint már hamarosan gömbölyödnie kellene.
- Ez nagyszerű, életem - nyökögtem ki magamból, fáradtan a párnámba fúrva az arcomat. Hetek óta az volt az első szabadnapom, amikor nem kellett hajnalig güriznem a Parancsnokságon, és természetesen nagyon kíváncsi voltam az összes kis eseményre, ami Hermione-vel és a kis lurkónkkal történt, de... egyszerűen képtelen voltam felébredni még.
- Nem akarod látni? - a feleségem jókedve viszont nem csillapodott.
- Nem lehetne kilenc óra után? - néztem fel morcosan az órára az éjjeliszekrényen, morogva konstatálva, hogy hét óra sincs, szóval Hermione ismét vagy alig aludt, vagy megint túl korán ébredt fel. Egyik sem túl jó, se neki, se a babának, se... nekem.
- Draco! - bár Granger hangjának dühösnek kellett volna lennie, mégsem volt az, csak ugrándozott egy kicsit a matracon, mint egy toporzékoló kisgyerek.
- Oké, kincsem, hadd lássam! - vettem rá magam, elvesztve a reményt, hogy kialudhatom magam, és inkább megfordultam, hogy fel tudjak ülni. Hermione felkuncogott, lepattant az ágyról, olyan hevességgel, hogy ha nem tudtam volna, eszembe se jutott volna, hogy gyermeket várhat.
Pedig bizony gyereket vár! Az én gyerekemet! - gondolatban diadalittasan kiabáltam, életem egyik legnagyobb boldogságát dicsőítve és azért hálálkodva, hogy megélhetem ezeket a pillanatokat. Még akkor is, ha olyan álmos voltam, mint még talán soha életemben.
Hermione izgágán felhúzta a pizsama-felsőjét a hasán, és várta a reakciómat.
- Olyan vékony vagy, mint mindig - reagáltam, feljebb könyökölve. Mert őszintén, én semmi változást nem láttam, ami tényleg arra utalt volna, hogy az a baba. Csupán úgy tűnt, mintha Hermione többet evett volna előző este, és teltebb lett volna a hasa, vagy mintha hízott volna pár kilót.
