Feel Real│i'll be good 2.

Prologue

Hogy mondhatnám el, anélkül, hogy összeroppanok

Hogy mondhatnám el úgy, hogy nem uralkodik el rajtam

Hogy foglalhatnám szavakba

Amikor ez már majdnem túl sok a lelkemnek*

Azt hiszem... azt hiszem, amikor véget ér, akkor az egész villanásokban tér vissza, értitek? Olyan mint egy emlékfolyam kaleidoszkópban. Csak ennyi tér vissza. De ő sosem. **

Csak ordítani akartam. Hangosan, ahogyan a torkomon kifért. Hangosan, hogy még Merlin is meghallja, ott fent. De csak perzselt a tüdőm, hangot nem igen tudott kiadni magából. Nem igazán éreztem, hogy mi történik körülöttem, a hangok összefüggéstelen zajok voltak, ahogyan a gondolataim is, és csak a mellettem elsuhanó testek körvonalát láttam magam mellett.

Szerettelek, szerettelek, és elvesztettelek

Szerettelek, szerettelek, és elvesztettelek

Szerettelek, szerettelek, és elvesztettelek

És ez pokolian fáj

Igen, ez pokolian fáj

Azt hiszem, egy részem tudta, hogy ez fog történni, amint először megláttam. Nem volt ahhoz köze, amit mondott, vagy amit tett. Csak egy érzés volt, ami vele együtt jött. És... a leghihetetlenebb az, hogy nem tudom, fogom-e érezni ezt valaha még egyszer.  

Nem engedték, hogy utána menjek. Elvitték tőlem. És hiába tudtam azt, valahol az agyam leghátuljában, hogy szükség van erre, hogy meg tudják gyógyítani, csak arra vágytam, hogy az arcát lássam, akár csak egy pillanatra is. Éreztem, hogy lassan szivárog belőlem ki az élet. Tudtam, hogy ha ő nem éli túl, akkor én sem. 

Nem akarom, hogy tudják a titkokat

Nem akarom, hogy tudják, mennyire szerettelek

Szerintem nem értenék meg, nem

Szerintem nem fogadnának el, nem

Nem tudom, hogy kellene-e. Tudtam, hogy az ő világa túl gyorsan mozgott, és túl fényesen lángolt. És azt gondoltam... hogyan lehetne valaki az ördög, ha olyasvalaki felé tol, aki... aki úgy néz ki, mint egy angyal, ha rád mosolyog.  

Azt hittem, hogy végre nem kell többé szenvednünk, ugyanazokat a szörnyű köröket lefutnunk, hanem kiegyenlítettünk az univerzumnak, és az életünk lehet gondtól mentes. De ez természetesen nem így történt. Valahogy mindig ott kötünk ki, hogy az egyikünknek az életéért kell harcolnia. 

(...) Az álmok robotokkal küzdenek

A fejemben ellenfelekként

Gyere, szabadíts fel

Tisztíts meg a háborútól

A szíved kulcsként illik

A zárba a falon

Elfordítom, elfordítom

De nem szökhetek

Elfordítom, elfordítom

Szerettelek, szerettelek, és elvesztettelek

Szerettelek, szerettelek, és elvesztettelek

Szerettelek, szerettelek, és elvesztettelek

És ez pokolian fáj 

Talán ő tudta ezt, amikor meglátott engem. Azt hiszem, hogy elvesztettem az egyensúlyomat. És talán az egészben a legrosszabb nem az volt, hogy őt elvesztettem. Hanem, hogy magamat is elvesztettem. 

A mi történetünk több mint egy szerelmi történet. Inkább egy történet az árulásról és megbocsájtásról, az összetört szívekről és váratlan aranybányákról, és kapcsolatokról, amik átívelnek emberöltőkön. A mi történetünk a varázsló történelem legsötétebb időszaka után kezdődött, amikor mindenkinek emlékeztetőre volt szüksége, hogy megtalálja a legsötétebb időben is a fényt. Ez minden, és minden, ami lehetett volna. Itt kezdődik, és itt ér véget minden. 

Ez Draco Malfoy és Hermione Granger története. 

__________________

* Fleurie - Hurts Like Hell, nem saját fordítás, nem tükörfordítás

** Taylor Swift - I Know You Were Trouble monológ, saját fordítás

_________________

Huuuuhhh sziasztok!!! Üdvözöllek titeket itt, a Feel Real-ben! *dobpergés, villámlás, mániákus kacaj, üdvrivalgás* 

(Amennyiben úgy tévedtél volna ide, hogy nem olvastad az I'll Be Good-ot, akkor tanácsos először azt elolvasnod, mivel ez a könyv annak a folytatása.)

Hát akkor... folytassuk kis utazásunkat a Kyra által kreált Harry Potter univerzum-darabkában. Nem tudom, hogy ebből a kis prológusban, milyen új, lényegi információt tudtak kiszűrni, de a lényeg az, hogy itt vagyok, robogunk tovább (persze ezt a robogást az is meg fogja határozni hogy 25 nap van hátra érettségiig, szóval a robogásnál keressünk egy lassabb igét). 

Mint láthattátok, a prológus már E/1-ben van írva, és egy ideig szerintem ebben is lesznek a fejezetek, legalábbis meglátjuk, hogy nektek mennyire jó így, illetve, hogy nekem mennyire jó ez így. Az biztos, hogy váltogatni fogjuk a nézőpontokat, és az első sok fejezetig megpróbálom tartani az E/1-et. Aztán majd meglátjuk. 

Na, szerintetek? Kinek a szemszögéből van ez írva? 

Hálás vagyok, hogy itt vagytok még velem, olvassátok ennek a drámai, szívszaggató történetnek a folytatását!! Írjatok, hogy mit gondoltok, mire számítotok, mire vágytok/vártok!! És remélhetőleg hamar fog jönni a következő rész, megpróbálok időt szakítani rá a tanulás közben, de nem tudok ígérni semmit.