Marcus and Martinus a szomszédom ( Marcus and Martinus fanfacion )

8. fejezet

Anna szemszöge:

Csütörtök:

Miután elhoztuk a suliból a könyvekért elmentünk Chloéval lovagolni. Először a sulihoz mentünk és csak utána mentünk el a focipályához. A sulinál pihentünk egy kicsit és indultunk volna tovább mikor egy srác jelent meg mellettünk.

- Sziasztok lányok. Nektek nem iskolában kéne lenetek ahelyett hogy ezeken a valamiken ültök és mentek minden fele? És egyáltalán mit kerestek ti most itt mert ha semmit akkor lenne valami programom számotokra ami mulatságos lenne bár szerintem csak nekem.- monda kicsit perverzen.

- Egy ezek lovak és kettő nem mindegy mit csinálunk nincs hozzá közöd szerintem.- mondta a húgom flegmán.

- Igen és leszállhatnál rólunk mert azt megköszönnék és van más fontosabb dolgunk annál a valaminél amit elterveztél és alapból se mentünk volna ha nincs semmi dolgunk úgyhogy megtarthatod magadnak és hagyj minket béken. - mondtam dühösen.

- Most mi bajotok van? Tudjátok mit békén hagylak most titeket de csak most ezt jegyezzétek meg.- mondta és fogta magát elment.

- Gyere menjünk a focipályához.- mondtam. És elindultunk. Útközben azon járt az agyam, hogy mit fog velem velünk csinálni még. Meg nagyon hasonlított arra a srácra aki miatt majdnem öngyilkos lettem. Chloé észrevette hogy valami nincs rendben és elkezdet kérdezgetni hogy baj van e. Én mindig azt mondtam hogy semmi bajom de nem hitte el. Őszintén megvallva még magam se hittem el hogy nincs semmi bajom. Aztán hirtelen egy tömeg gyűlt körénk aztán néztek minket. Zavart hogy néznek, de legalább nem érették mit beszélünk mivel magyarul beszéltünk egymással. Hirtelen egy férfi jött közelebb aztán a tömeg elmúlt és gondolom a tesitanár lehetett. Megkért minket hogy ne kiabáljunk. A férfi távozása után Chloé ismét elkezdet kérdezősködni. Aztán valahonnan itt termettek Marcusék és megkérdezték mit keresünk itt mire Chloé elmondta nekik hogy alapból miért jöttünk. Aztán hirtelen a fiuk megijedtek hogy ők csináltak valamit, de Chlo megnyugtatta őket hogy nem ők voltak és elmesélte hogy mi történt. Én ezalatt érdekesebbnek találtam a kezem és azt néztem és sírtam. Sírtam amiatt hogy megismétlődhet az ami pár éve és én nem akartam ezt. Aztán Marcus megkért hogy mondjam el mi bánt. Erre azt válaszoltam hogy félek attól hogy mit tesz velem, velünk. És ez igaz is volt tényleg féltem attól hogy mit fog tenni velünk főleg ha tényleg ö az aki miatt pár éve öngyilkos akartam leni. Miután befejeztem Marcus magához húzott és megölelt. Jól eset az ölelése és megnyugtatott. Közben Chloé meg kérdezte hogy miért nem mondtam el neki.Mondtam neki hogy megakartam védeni attól hogy szomorú legyen mert ha szomorúnak látnám akkor nem tudnám kibírni. Hazudtam, hazudtam a saját testvéremnek arról hogy mi bánt, mert egyrészt igaz hogy nem akarom hogy szomorú legyen másrészt nem tudom mit reagálna arra ha elmondanám neki az igazságot, hogy ö volt az a srác, hogy ö miatta akartam pár éve meghalni, mert ha el mondom akkor is mellettem lenne amikor nem kéne és nem akarok neki fájdalmat okozni azt meg végkép nem akartam úgy hogy felültem inkább a lovamra és neki álltam vágtázni. Pár perc múlva már Chlo is mellettem vágtázót. Miután befejeztük haza mentünk a fiuk is hozzánk jöttek. Anya megkérdezte hogy hol jártunk. Chloé elmondta hogy mit csináltunk csak kihagyta a sulis és az azutáni történéseket. Gondolom nem akarja újra azokat a szabályokat amik régen voltak. Kimentünk a pályához amit apa állítót fel és én próbáltam ki először. Mikor lovagoltam ránéztem Chloé-ékra és láttam hogy beszélnek valamiről ami mint láttam nem lehetett jó téma mivel Chlo sírt. Nem tudtam miről beszélnek. Végeztem az ugratással ezért oda mentem hozzájuk hogy szóljak Chlonak hogy ö jön viszont pont kérdezni akart valamit Marcustol aki valamiért nagyon idegesnek tűnt. Meg kérdeztem hogy miről beszélnek ere a tesóm azt mondta hogy semmiről. Hagytam mert úgyse mondaná el hogy miről beszéltek. Bementem és ittam egy teát aztán nekiálltunk volna norvégot tanulni csak Chlo még mindig lovagolt. Anya szolt neki hogy jöjjön be mert csak rá várunk. Miután bejött neki látunk és először a névmásokat majd valami mondatokat mondtunk ami őszintén szólva nem nagyon tudom mi volt.  Aztán a fiukat nagy nehezen hazamentek. Én utána ittam egy teát és felmentem a szobámba és bezártam az ajtót magam után és állítottam zenét. Úgy egy órán át gondolkodtam a srácon mikor rájöttem hogy tényleg ö volt az és hogy ha itt lakik ebe a városba akkor ugyanabba az iskolába fogunk járni és ami a legrosszabb megint az osztálytársam lesz azt meg nem bírnám ki megint ezért bementem a fürdőbe és megkerestem a borotvát. Miután nagy nehezen kiszedtem belőle a pengét és nekiálltam magam vagdosni de még nem mélyen ahhoz hogy elvérezhetnék.  Már úgy 20-szor biztos megvágtam magam mikor kopogtak. Hirtelen eszméltem fel hogy mit csinálok. Chloé kopogott az ajtón de nem jött be mivel zárva volt az ajtó. Csak megkérdezte hogy minden rendben van e. Én azt mondtam hogy minden rendben van, de semmi sem volt rendben. Hazudtam neki ismét. Ugyan ott tartunk mint régen ö megpróbál segíteni, megvigasztalni én meg ellököm magamtól. Meg újra elkezdtem magam vagdosni. Ezek után nem csodálnám ha még Marcusék is megutálnának. Egy hülye vagyok. Nem kellet volna hazudnom neki, de nem akarom hogy szomorú legyen főleg nem miattam. Ezek után bekötöztem a kezem és lefeküdtem. Sírtam és sírtam, mert újra megtörténik ugyanaz mint pár éve. Nem akarom úgy végezni megint mint ezelőtt a kórházban. Megígértem nekik hogy nem csinálok többet ilyet erre tessék újra itt tartok. Ezekkel a gondolatokkal aludtam el.