Relentless Goddess

Runaway/8.

MEDORA

Ismét úton voltunk. Ezra vezetett, én pedig igyekeztem nyugtatni magam, hogy minden rendben lesz. Fogalmam sem volt, hogy mi fog történni, csak abban bízhattam, hogy meg tudom győzni a bátyámat arról, hogy nem hozok rá veszélyt. Bár valójában ez nem teljesen, na jó egyáltalán nem volt igaz, de muszáj volt elhitetnem vele, mert különben nem hajlandó segíteni, ebben biztos voltam. Anno az esküvőnkön is csak azért tudta meg, valakinek eljárt a szája. Iszonyú dühös lett rám, hogy hogyan is mertem elhívni őt és Meera-t egy ilyen helyre, amikor a felesége 8 hónapos várandós volt. Hiába mondtam nemi, hogy biztonságban vannak és hogy ha baj is lenne meg tudnánk őket védeni, mert Amias a legjobb, de nem hitt nekem. Közölte, hogy látni sem akar és kiviharzott a teremből. Ez nagyon letört, de Am és a többiek igyekeztek felvidítani. Persze nem hagyhattam, hogy ez lelombozzon a nagy napon, de utána le voltam törve. Tudtam, hogy nem a legjobb ötlet meghívni őket, de ő volt az egyetlen családtagom és akartam, hogy ott legyen. Én igyekeztem mindig nyitottnak lenni felé, mert hiába volt különböző az anyánk, én sosem tekintettem őrá másképp. Ő viszont nem volt ilyen.

- Mindjárt ott vagyunk. - szólt Ezra. Bólintottam, majd kinéztem az ablakon. Be volt borulva, de még nem kezdett el esni. Nagyon reméltem, hogy befogad erre a rövid időre, mert ha nem, ötletem sincs, hogy mihez fogunk kezdeni. Pár perccel később leparkoltunk. Este hat óra volt már, így biztos, hogy otthon voltak. Na meg, azért mert megfigyeltük őket, de ez nem annyira fontos. Kiszálltunk az autóból, majd elindultunk a bejárati ajtó felé. A pici épp rúgott egyet, így végig simítottam a hasamon. Elég nagyra nőtt az elmúlt négy hónap alatt. Becsengettem. Nagyon izgultam, az egyik lábamról a másikra álltam, amíg nem hallottam a zár kattanását. Az ajtó kinyílt, majd a bátyám jelent meg a nyílásban.

- Medora? - láttam rajta a meglepettséget, de nem sok időbe tellett mire átváltott haragra. - Mit akarsz? - épp válaszolni akartam, amikor Meera tűnt fel mögötte. A reakciója hasonló volt, de ő megállt a meglepődésnél.

- Nem hozzád jöttem. Hozzá. - nem törődtem vele, elsétáltam mellette és megálltam Meera előtt. - Segítened kell. - mondtam. Összeráncolt szemöldökökkel nézett rám, mire én csak a hatalmas pocakomra tettem a kezem. Nem volt nehéz nem észrevenni. Mielőtt válaszolni tudott volna, egy hang szakított félbe minket.

- Anyu! Nézd! - egy szőke kislány szaladt oda hozzá a kezében egy papírlappal, amit boldogan mutogatott neki. Amikor azonban észrevett, elbújt az anyja lába mögé.

- Szívem, menj fel kérlek, mindjárt jövök én is rendben? - a kislány csak bólintott és elindult a lépcső felé. Hátra néztem Ezra-t keresve. Már ő is bejött, az ajtó csukva volt, Dubose pedig karba tett kezekkel vizslatott.

- Tudom, hogy nem akarod, hogy itt legyek. - szóltam. - De nem jöttem volna, ha van más lehetőségem. - intett a fejével, majd bement a nappaliba. Levettük a kabátjainkat és követtük őt.

- Miért jöttetek ide? - kérdezte újból.

- Mert egy hét múlvára vagyok kiírva és kell valaki aki segít, hogy minden rendben menjen.

- Mégis miért segítenénk, amikor hazudtál nekünk?

- Nem hazudtam. Sosem kérdezted.

- Szerinted ki akartam tenni bármi ilyesminek a feleségemet?

- Nem, de megmondtam, hogy bármi lesz, nem fog bajotok esni, de nem hittél nekem.

- Csodálkozol? - felsóhajtottam.

- Nem veszekedni jöttem Bosey. Az sem érdekel, ha ugyanúgy figyelmen kívül hagysz, ahogyan mindig is tetted. Nekem Meera segítsége kell, nem a tied.

- Az nem fog megtörténni. - rázta a fejét.

- Hé! - szólt közbe Meera. - Ez az én döntésem. - csodálkoztam, hogy a lány mennyire kiáll magáért vele szemben. Ezt az oldalát még nem láttam. - Csinálok egy teát és átgondolom. Te! - mutatott Ezra-ra. - Velem jössz. Ti meg megbeszélitek a dolgaitokat. De kulturáltan! - szólt ránk, majd kimentek, így kettesben maradtunk.

- Tudom, hogy el kellett volna mondanom, de úgy éreztem jobb, ha nem teszem. Sosem volt szoros a kapcsolatunk, de te maradtál egyedül, akit a családomnak mondhatok, így azt akartam, hogy ott legyél. Még akkor is, ha te nem hívtál és még azt sem tudtam merre vagy, vagy hogy már házas vagy és úton az első gyereked.

- Azért, mert apám miattatok hagyott el minket és ez elképesztően sok szenvedést okozott az anyámnak. Akkor még elfogadható kifogásnak hangzott, de egy idő után rájöttem, hogy igazából rá haragszok és nem rád. Aztán meghalt, te pedig nem sokra rá eltűntél, nekem meg akkoriban nagyon sok dolgom volt. Aznap... azt hiszem, kicsit túl lőttem a dolgon.

- Megértem, hogy féltetted.

- Igen, de ezzel tönkretettem az esküvőd.

- Már nem számít. Mi lenne, ha inkább újra kezdenénk?

- Csak akkor, ha megígéred, hogy nem hozol ránk semmit ebből az egész maffia dologból.

- Ígérem. - mosolyogtam rá. Felállt, odajött hozzám, felsegített, majd megölelt.

- Hatalmas vagy. Már bocs. - mondta, mikor elengedett.

- Igen, tudom. - visszaültem, a következő pillanatban pedig Meera és Ezra visszajöttek hozzánk.

- Minden oké? - nézett ránk az előbbi.

- Persze. - válaszolt Bosey.

- Medora?

- Csak Med.

- Oké. Med, segítek, de mindent tudnom kell. - bólintottam. - Ez az első babát?

- Nem. - mondtam, de úgy éreztem mintha egy csomó súlyt helyeztek volna a mellkasomra. - A második.

- Akkor már van egy unokaöcsém? Vagy unkahúgom? - lelkesedett fel Dubose.

- Nem. Callie... ő meghalt. - próbáltam visszanyelni a könnyeimet és szerencsére sikerült is.

- Oh, sajnálom.

- Semmi baj.

- Kórházban szülsz vagy...

- Nem mehetek kórházba. Szóval... ha lehet, akkor itt. - minden kérdésére válaszoltam, persze úgy, hogy csak annyit tudjanak amennyit kell.

- Megkaphatjátok a vendégszobánkat addig. És Med, te már ne nagyon mászkálj sehova. - adta ki az utasítást Meera, miután megnézett minden orvosi papírt, ultrahangképet és meg is vizsgált.

- Értettem.

- Apu? - jött a vékonyka hang az ajtó felől.

- Gyere ide kicsim. - hívta magához Bosey, aki már mellettem ült. Felvette az ölébe a pizsiben levő kislányt, aki azonnal hozzábújt. A szívem szakadt meg, ahogy ismét eszembe jutott Amias és Callie, de igyekeztem tartani magam. - Ő itt a nagynénid, Medora.

- Szia.

- Szia apróság. Mi a neved?

- Zara.

- Csodaszép neved van.

- Apu? Miért ilyen nagy a hasa?

- Azért, mert babát vár, aki hamarosan meg fog születni.

- Megfoghatom? - nézett rám nagy szemekkel.

- Persze. - a pici kezét a hasamra tette és kis mozdulatokkal simogatni kezdte. Erre a pocaklakóm teljesen beindult és erőteljesen rugdosni kezdett. Négy nappal később pedig már a karjaim közt tarthattam a kicsit. Mérhetetlenül boldog voltam.