Valahová

Titokzatos város

Kathrine kissé félénken, mégis határozottan lép be az új városba. Óriási nyitott kapu fogadja, melyen felfutott a borostyán. Néhány madár is repült arra. A nap kezdett felkeelni, a csillagok egyre csak elhalványodtak. Csodálatos látvány volt?
- Jó napot! - Köszönt egy 25-30 éves férfinak, aki a kaputól pár lépésnyire beljebb állt. Ő viszont csak értetlenül nézett rá.
- Well... Good morning! - angolul sem tudott.
- Bonjour! - próbálkozott a franciával. Talán német falu? Hát németül nem tudott. Nem szerette. Szárazbeszédűek. Olyan, mintha ki lennének száradva beszéd közben. Ezen elmosolyodott.
Már tovább indult, azaz csak indult volna, mert a férfi megállította.
- Hova, hova? - kérdezte - Vicces lány vagy te. Egy kész tolmács. Azt hittem nem könnyen adod fel.
- Itt milyen nyelven beszélnek?
- Ahány ház, annyi szokás.
- Nem akarom megbántani magát, de nem lenne jobb ha...
- Mindenki a saját háza tájékán söprögessen.

Kat elgondolkodva fürkészte a titokzatos férfit.

-És azt meg tudja...
- Mielőtt megszólalsz, gondold végig, szavaid érnek-e annyit, mint a csend, amit éppen megtörni készülsz.

"Fura fazon"- gondolta, majd határozottan elsétált mellette. De az illedelem kedvéért még elköszönt:
- Viszlát! Good bye! Au revoir!
Az őr csak nevetett.
Kathrine nagy levegőt vett, majd kifújta minden gondjával együtt. Előtte áll egy lehetőség. Nagy város. Emberek. Munkahirdető táblák. Iskola. És egyben egy új kezdet.
Befordult a Balokk Gábor utcába. Valyon ő kicsoda? Érdekes. Végigment a fákkal kísért útvonalon. Nézte a házakat, melyek egymás mellett mint a katonák, csendesen, emberek nélkül álltak. Hol van a lakosság? Ő ilyenkor már a ház körül serénykedett. Kíváncsisága egyre csak nőtt, ezért egy szimpatikus ház felé vette az irányt. Kinyitotta a fakaput, amin egy koszorú lógott, "Welcome" felirattal.
- Úgy látszik, itt szívesen fogadnak...-gondolkodott el. Kisebb mosoly is kiült az arcára. A könnyei mostanra felszáradtak, és magabiztosan lépett az udvarra. Szép ház volt. Emeletes, erkélyes, sok ablakkal ellátott vidkó volt. Végigment a kavicsokkal kirakott ösvényen, és máris a bejárati ajtó előtt állt. Egy pillanat erejéig habozott, majd kopogott. Várt, mereven állva. Nem érkezett válasz, ezért újra kopogott. Várt, várt, várt... Megfordult, és el is indult visszafelé. Azaz indult volna, de megnyikordult az ajtó, és szépen lassan kinyílt. Mikor nem hallott sem nyikorgást, sem köszönést, rutinszerűen az ajtó irányába fordult. Nyitva volt. De senki sem állt ott.
-Hahó? Van itt valaki?
Nem érkezett válasz. Kissé megrettent, aztán csodás nyelvtudásával újrapróbálkozott:
- Hello? Anybody here? - a feliratos kisajtó angolul volt, ezért úgy gondolta, értik a nyelvet.
Tudta, a könyveiből, sosincs jó vége annak, ha egy ajtó magától kinyílik, és ő bemegy a házba, de a kíváncsisága egyre emelkedett, és ettől az érzéstől lábai automatikusan beléptek a hallba... Újra senki. Ő csak ment és ment, egyre beljebb, és mivel kicsikét rettegett is, nyitva hagyta az ajtót. Kívülről gyönyörű volt a ház, belülről meg... fekete-szürke fal, leszaggatott szőnyeg, vasteg pór, repedések a falon. Nagyon kíváncsi volt már a ház titkára.
Elmélyült gondolataiba. Mi lehet anyukájával? Lucas-szal? Lehet nem kellett volna ott hagyni őket... Még ha végtelenül mérges is volt. Peacock. Házasodjon be a Peacock családba, hogy olyan sógornője legyen mint Rose? Akire olyan irigy volt. Csak a természete olyan sötét és végtelen volt, mint ez a ház.
Gondolataiból az ajtócsapódás ébresztette ki. Ajtócsapódás? Megijett. Nem mert megfordulni. Nem mert, nem. De bátor, megteszi. Jobb félni, mont megijedni, nem igaz? Mély levegőt vett, és megfordult. Nem volt ott senki. És semmi. Azaz az ajtó sem! Hová lett? Eltűnt... Kicsikét megnyugodott.
-Hello? Hello, hello... - szólt egy magas, vékony cérnahang. Hat éves lehetett. Visszhangzott.
Na ez már több, mint ijesztő! Egy barátságos falu átment horrorba? És akkor eszébe jutott: A szirének! Akiktől kezdettől fogva félt. Szép külső: passzol. Csalogatás: passzol. Ijesztő, sötét belső: passzol. És mi az utolsó? Ne... remegve fordult meg.
- Hello - újra az a hang. Egy kislány. Kapucnija volt, lehajtotta a fejét. Mikor felemelte, nem volt arca. Csak két, nagy zöld világító szeme.
Kat sikított, félelmében hátraugrott. A feje nekicsapódott a falnak. Eszméletét vesztette.

FOLYTATJUK