Valahová

Meg kell találnunk

Másnap reggel Kathrine boldogan ébredt. Felült az ágyában, beledugta a lábát a papucsába, és felállt.
     - Mit vegyek fel? - gondolkodott. Nem volt túl mesés idő, fújt a szél, esett az eső. Azért mondom, hogy nem volt mesés, mert a mesékben ha a főszereplő boldog, süt a nap. Ha szomorú, esik az eső. Bár lehet, hogy hangulata előbb-utóbb megváltozik...
   Kat sok mesét olvasott. Főleg anyukája olvasott neki, mikor még gyermek volt...
   Kat eltűnődött ezeken a szavakon : Gyerek... Anya...
   Régen minden más volt. Gyermek volt. Boldog volt. Anyja volt. De miért csak volt? Most nem lehet boldog? Ebben a titokzatos városban, ezzel a titokzatos családdal? Titokzatos. Otthonát úgy ismerte, mint a tenyerét. Otthon. Hol is van az otthona?
   - Min gondolkodsz? - lépett be a szobába Alex.
    - Azon, hogy mit vegyek fel - mosolyodott el - Meg azon, hogy...
  Elcsuklott a hangja. Mondja el őszintén mi bántja, vagy temesse el magában érzéseit? Alex-ben megbízott, ezért az előbbit választotta.
    - Honvágyam van - jelentette ki.
    - Még sosem mesélted el, hogyan keveredtél ide.
    - Ha annyira szeretnéd tudni, bejöttem a város főkapuján.
   Alex szarkasztikus pillantást vetett rá.
    - Rendben, elmesélem. De először menjünk reggelizni, mert farkas éhes vagyok!
   Azzal levágtattak a lépcsőn. Alex szülei az asztalnál ültek. Cloe a kanapén ülve nézte a TV-t. Az asztal meg volt terítve, így úgy látszik, rájuk vártak.
    - Jó reggelt! -üdvözölte a társaságot Kat.
    - Neked is - mosolygott rá Isabelle.
Kat elfoglalta a helyét, Alex pedig leült húga mellé, hogy meggyőzze, egyen egy falatot. Sikerrel járt, mert pár másodperc múlva mindketten az asztalnál ültek.
     - Mesélj drágám, mi is történt veled pontosan? - kezdeményezett a családfő, David.
     - Én... - kezdett bele a történetbe két falat között Cloe - én át mentem a szomszédba mert Alex és ti nem voltatok itthon és nem akartam egyedül lenni. Szép kertje volt, és kíváncsi voltam, milyen belülről. Beléptem, de nem volt ott senki. Kissé ijesztő villa volt, kihalt. Aztán jött egy fura fiú, és azt mondta, adjak neki pénzt. Nem volt nálam, de nem hitte el. Egy furcsa gömb szerű valamit tartott a kezében, aztán kék fény kíséretével valami erő tolni kezdett felé... Ebből a jelenetből ennyire emlékszem. Aztán egy rettentően fehér, fényes és végtelen helyre kerültem, ahol egy nő azt kérdezte, akarok-e élni, bár ő mondta, jól gondoljam végig, mert ő ezt nem adja ingyen. Én igent mondtam, természetesen. De ő csak úgy engedett vissza, hogy átkot rakott rám. Furcsa, fekete ruhás valami lettem, világító zöld szemekkel. A támadóm, és az összes látogatót el kellett ijesztenem, mintha magától működött volna szellemre emlékeztető testem. Azt mondta a nő, újra normális lehetek, de előbb az igaz szeretetnek fel kell oldania az átkot. Utánna már csak arra emlékszem, hogy Alex karjaiban találom magam.
  Cloe arcán egy kövér könnycsepp gördült végig, ami félig szomorú, félig vidám volt. Szegény lány... korához képest nagyon okos és érett. Sok mindenen ment keresztül.
   Felállt, hogy megölelje szüleit.
   - Büszkék vagyunk rád. És örülünk, hogy velük vagy! - ölelték át.
    A történet közben mindenki elfogyasztotta a reggelit.
    - Köszönöm a reggelit. Most mennem kell, Alex-szel van egy kis elintézni valóm - szólt Kat.
    - Ni... - akart ellenkezni Alex, de Kat rálépett a lábára, ezért inkább engedelmeskedett - Ja... finom volt. Később találkozunk!
  Azzal Kat gyengéden húzni kezdte a fiú karját, hogy vezesse. Majd mikor négyszemközt beszélhettek, Kat elszántan kijelentette:
   - A fiú. Meg kell találnunk!

Folytatjuk