..Unknown.. /Riverdale ff./

Ítélet

Bűnös..

Vajon kit lehet így nevezni? Vagy éppenséggel mikor lehet így nevezni?

Akkor ha az illető lopott, ha csaláson kapták, vagy szimplán embert ölt/abban segédkezett?

Igazából, nem. Ugyanis akkor lesz valaki bűnös, ha annak érzi magát.

Mi magunk választjuk meg a tetteinket. Függetlenül attól, hogy az a dolog törvénybe ütközik-e, vagy nem.

Mármint, nem is tudom, hogy magyarázzam el. Vegyünk egy példát!

Mondjuk azt, hogy van egy NAGYON jó barátod. Tényleg, bármit megtennétek egymásért, de egy nap, jön valaki. Vegyük azt, egy gyilkos! Ezt a nagyon jó barátodat ő szépen megöli. Elveszi tőled.

Mit csinálsz?

Hát persze, hogy megkeresed! Nem alszol, nem eszel, nem akarsz addig senkivel beszélni míg meg nem találtad azt, aki egy ártatlan és jószívű embert vitt a halálba!

És mit csinálsz amikor végre megtalálod?

Megölöd.

Megfogod bánni, hogy megölted? Nem. Ő sem bánta meg.

Érdekelni fog, hogy valószínűleg ezután börtönbe kerülsz? Nem. Őt sem érdekelte.

Egyszerűen elsétálsz a dolgok mellett. Hogy mi fog csak érdekelni?

Az, hogy végre elvehetted azt tőle, amit ő vett el. Egy életet..

Jó, ettől még nem fogod vissza kapni az illetőt, sem pedig fogsz jobb emberré válni, de legalább ott lesz a fejedben ezek után, hogy mindent megtettél érte.

Én bűnös vagyok-e? Az majd most kiderül..

-Remélem, tudod Allison, hogy a graffiti miatt, börtönbe zárni, biztos nem foglak. Főleg, hogy ez az első alkalom, hogy ilyet csinálsz. -nézett szemembe Keller seriff.

Éppen a rendőr főkapitányságon ülök a seriff irodájában, egy hatalmas fekete bőrfotelben, mellettem pedig egy páncélszekrény helyezkedik el, és kb. ennyiből áll az egész helyiség. Nem a legkellemesebb hely.

-Csak a szüleid elérhetősége kéne. -na azzal baj lesz. -Ugyanis a sulis aktádban sem találtunk semmit. -én csak lehajtottam fejem. -Allison, ha nem mondasz semmit nem tudok segíteni.

-Nincsennek szüleim. -vágtam rá azonnal. Nem érdekel, hogy hazudok. Ha apámat felhívná, el kéne hagynom a várost. Ezt pedig nem tehetem.

A már ősz hajú férfi csak a szemeimet nézte. Nem tudtam eldönteni, hogy mit gondol. Vajon tudja, hogy hazudok?

-Ez esetben.. -kezdte.
-Elmehetek? -szakítottam félbe hirtelen.

-Természetesen, nem. -rázta meg fejét. -Egy családhoz foglak elhelyezni.
-Micsoda? -kerekedtek ki szemeim.

-Persze csak egy kis időre. Tudod, csak azért, hogy biztos legyek benne, hogy nem csinálsz ilyet többé. Aztán mehetsz vissza oda.. Hát oda ahol most laksz. 

-Mennyi az a "kis idő"? -mutattam idézőjeleket ujjaimmal.
-Pár hét, talán hónap. -kulcsolta össze kezeit.

-Csodás! -mondtam kevéske szarkazmussal a hangomban.
-Sajnálom, de nem tehetek mást. -nézett bele kiskönyvébe. -Már meg is találtam a tökéletes családot neked! -csapta össze, majd felállt és az ajtóhoz lépett. -Gyerünk! -legyintett egyet.

Mint egy kilencven éves, álltam fel a fotelból, majd követtem. Elsétáltunk a járőrkocsiig, abba beszállva pedig, elindultunk az átmeneti otthonomhoz.

***

Tíz perc alatt megérkeztünk az aranyos kis kertes házhoz. Miért van olyan érzésem mintha már láttam volna? Kiszálltunk, és az ajtóhoz sétáltunk.

-Ne feledd! Csak viselkedj rendesen, és hamarabb megszabadulhatsz mindenkitől! -nézett rám Keller seriff mielőtt csengetett volna.

-Én mindig.. -forgattam meg szememet majd nyílt az ajtó. Oh, jézus gyere le..

-Jó napot Keller seriff! Miben segíthetek? -állt meg az ajtóban.. Alice Cooper.

-Hát, az illető itt mellettem Allison McCarthy. A kisasszonynak nem tetszett a suli festése, így egy oda nem illő graffitivel próbálta meg kidekorálni. És mivel szülök nincsennek, ezért titeket kérnélek meg, hogy viseljédek gondját egy kis ideig. Már csak a szemmel tartása végett. Természetesen, csak ha be tudjátok fogadni. -tette vállamra kezét.

-Persze, hogy segítünk! -ó, hogy szakadnának el a hangszálaid. -Szeretem ha egy gyerek megfelelően van nevelve! -mosolygott. Nevelve vagy intézetbe rakva?

-Akkor, én megyek is. -bólintott egyet a seriff majd elment. Ne hagyjon itt!

Lassan pillantottam vissza Alicere aki még mindig az ajtóban állt.

-Gyere be nyugodtan! -tessékelt be. Becsukta mögöttem az ajtót majd elvezetett a nappaliba.

Szép nagy házuk van. Pedig még csak a földszintet láttam.

-A szobám hol lesz? -szólaltam meg.
-Az, odafent. De előtte! Kérlek beszélgess velem. Mit szeretsz enni? Vagy, milyen könyveket szeretsz olvasni?

-Müzli szelet, és krimiket vagy horrort leginkább. De, mivel nem ismerjük egymást, kérem csak kezeljen úgy továbbra is. Most pedig szeretnék felmenni a szobámba. -próbáltam meg minél illedelmesebben lekoptatni. 

-Ohm, megértelek. Természetesen. Jobbról a második ajtó. -válaszolt röviden.

-Köszönöm! -bólintottam egyet majd felsétáltam.

Hosszú lépcső vezetett fel az emeletre, ahol sorra nyíltak az ajtók. Tudtam, hogy melyik az enyém, mégis, úgy csábított az a hatalmas 'BETTY' felirat.

Vissza néztem még a lépcsőn, majd bementem a szobába. Na akkor, nézzünk szét!

<Betty Cooper>

-Ez mégis mi volt? -néztem végig a többieken.

-Tudtam, hogy ő volt. Próbál közéjük beilleszkedni. -idegeskedett egyből Jughead.

-Hé, nyugi haver! Az ő dolga, nem tesz vele semmi rosszat. -nyugtatgatta Archie.
-Akkor sem jó ötlet a részéről ez az egész. Főleg, hogy így próbált meg bizonyítani. Éretlen és felelőtlen is.

-Na jó, azért ne túlozz! Biztos nyomós oka volt a dolgokra. Szerintem, nem csak heccből csinálta. A törvényekre való ismereteim alapján pedig, semmit nem kap majd a dolgokért. Elbeszélget vele egy kicsit a seriff, majd mehet a dolgára tovább. -szólt közbe Veronica is.

-Oké, mindenki nyugodjon meg. Menjünk szépen haza, és majd meglátjuk a továbbiakat. Nem hagyjuk magára Allisont, ha történne vele valami. -néztem itt Jugra.

↓↓↓↓↓↓↓↓↓↓↓↓↓↓