| CHLOE | ✔

| 16 |

FEDERICO

'Én nem akarok mondani szépeket,
a szavakkal megölném a lényeget.'

Éjszaka van.

Ez az első amit észreveszek. A következő pedig az, hogy itthon vagyok. A saját ágyamban fekszem.
Olyan fejfájásom van mintha másnapos lennék. De tudom, hogy nem ittam. Tudom, hogy mi történt. Lassan de biztosan beugrik minden. 
Óvatosan felülök és mikor érzem, hogy minden rendben akkor már bátrabban az ajtóm felé lépkedek.

A nappilban Nicholas épp tvt néz mikor meglát, úgy meglepődik, hogy majdnem leesik a kanapéról.

- Mizu? - kérdezem teljesen lazán.

- Semmi. Neked nem pihenned kellenne éppen?

- Kipihentem magam.

- Örülök, hogy jobban vagy.

- Jah, én is. Követtél mikor Sebhez indultam?

- Dehogyis. Itthon voltam.

- Figyeltetsz? Vagy nyomkövető van valamimben?

- Te miről beszélsz?

- Arról, hogy valahogyan csak megtaláltál.

- Véletlen egybeesés. - tudom, hogy hazudik mert elfordítja a tekintetét rólam.

- Hát persze, hogy az. Lefekszem. Jó éjt.

- Jó éjt.

Elköszönünk majd elsétálok a folyóson mintha a szobámba akarnék menni, de megállok és hallgatózni kezdek.
Akárki segített is neki megtalálni azt most fel fogja hívni. Nem tévedek!

- Ha hagynál végre szóhoz jutni akkor elmondanám........ Nem. Rendben van. Semmi baja. Hatásos volt az a szar. Szóval honnan tudtad?........ Elment aludni, gondolom ki van még merülve...... Szerintem tudnia kellene egy-két dolgot.... Ezt miért nem lehet veled veszekedés nélkül megbeszélni?...... Kurvára önfejű vagy..... Fejezd be Chloe! Túlreagálod. Tudnia kell róla.....

Ekkor kilépek a folyósóról vissza a nappaliba és meglepem ismét.

- Miről kell tudnom? - kérdezem.

- Le kell tennem. Holnap beszélünk. Jó éjt. - hatalmasat sóhajtva leül a kanapéra, a kezeibe temetve az arcát.

- Szóval? Hogy kerül Chloe a képbe?

- Fogalmam sincs...

- Ne őrjíts meg. Hogy hogy fogalmad sincs?

- Úgy, hogy nincs. Itthon pakoltam a cuccaimat mikor egyszer jött egy sms tőle. Nem volt benne semmi csak egy cím meg, hogy s.o.s. , így odamentem. Mire odaértem Chloe már elverte szegény Lindát. Még az orrát is eltörte. - ámuldozik az öcsém. - Eszméletlen volt. - vigyorog mintha muszáj volna.

Alig akarom elhinni, hogy ezt tette értem. Chloe. Az az ártatlan làny akit én ismerek ezt tette volna? Értem?
Hihetetlen.
Csak ámuldozok folyamatosan.

- Chloe honnan tudta hol vagyok?

- Nem tudom. Nem hajlandó elmondani.

- Majd kiszedjük belőle. - állok fel a székből és lépek az ajtö fele.

- Fede inkább megköszönni kéne és nem lerohanni. Hova mész?

- Megköszönni?

- Most?

- Ha veled tudott telefonon beszélni akkor biztos ébren van még.

Sietek hozzá, amíg el nem alszik. Felébreszteni nem akarnàm, de nagyon akarok beszélni vele.
Kopogok és várok mikor odaérek de semmi.
Ismét kopogok mire hallom, hogy valaki közeledik.

- Federico? - kérdez vissza döbbenten, majd aggodóra vált. - De hisz neked pihenned kellenne. Itt sem szabadna lenned. Miért nem alszol? - úgy csillog az aggodalom a szemében, hogy az nem hagy megválaszolatlan kérdéseket bennem.

- Elle?

- Tessék?

- Elle itthon van?

- Nincs. Találkozik az új pasijával.

- Helyes.

Befurakszom az ajtón, mellette, majd mikor becsukta és megfordult, elkaptam a derekát és magamhoz rántottam.
Mire reagálhatott volna addigra már késő volt.
Úgy csókoltam mintha soha többé nem akarnám elengedni. Mert így van. Össze voltunk veszve mégis megmentette az életemet. És tudom, hogy nem csak emberbaráti szeretetből tette. Nem vagyok közömbös a számára és ezt mutatja az is ahogyan a tarkómat simogatja csók közben.

Amikor belemarkolok a kerek popsijába, felemelem, azonnal a derekam köré tekeri a lábait és erősebben kapaszkodik a nyakamba.
A szobájába sétálok vele - legalábbis abba amelyikről azt hiszem, hogy az övé - és leülök vele az ágyra.
Az ölemben ül és biztosan érezheti, hogy mit vált ki belőlem a csókja ugyanis a fenekébe markolva szorosabban magamra húzom.
Mélyen a számba nyög és meghúzza a hajam amitől teljesen elvesztem a fejem és úgy csókolom mint még soha senkit.

- Fede..- szakítja meg a csókot levegőért de nem bírok magammal. Ahogy a nevem sóhajtja attól teljesen elveszek.

Elszakadok tőle majd a homlokát az enyémnek dönti, lehunyja a szemét és úgy beszélgetünk.

- Chloe miért akartad titkolni előlem, hogy te mentettél meg?

- Mert nem akartam, hogy azt hidd azért tettem, mert hátsó szándékaim vannak.

- Angyalom, nem érdekel miért tetted. Csak köszönöm.

- Ez a csók volt a köszöneted? - kérdezi felhúzott szemöldökkel.

- Nem. Ez a csók tulajdon megjelölés volt.

- Micsoda? - nevet fel

- Ne nevess. Többé nem hiszem el mikor azt mondod, hogy nem akarsz. Az enyém vagy Chloe. - tovább nevet de a száját azért az enyémre tapassza.

Az utolsó pillanatban, mielőtt lehunynám a szemem, megakad valamin a tekintetem, valamin ami mindent megváltoztathat...