| CHLOE | ✔

| 23 |

CHLOE

' Csak két ismerős vagyunk, kiknek volt még közös múltjuk, De vajon lesz-e jövőnk, erre tőled várok választ '

- Sebastianhoz. - vigyorog rám Angelo mire kirántom a kezem, a kezéből és hátat fordítva kiviharzok az étkezőből, egyenesen ki az udvarra.

Vitto mintha tudta volna milyen állapotban leszek már elő is készítette a kedvenc lovamat, a kilovagoláshoz. Mindig Ribizlit viszem magammal lovagolni ha a birtokon vagyok. Mikor legelőször egymás szemébe néztünk már akkor szerelmesek lettünk egymásba. Ő is utál itt lenni akár csak én. Látom a szemein.
Hálásan pillantok apám volt testőrére, felpattanok Ribizlire és már itt sem vagyok.

Hatalmas völgyes vidék tartozik a kastélyhoz. Angelo nagyzolási mániája semmihez sem fogható.
A birtok végén van egy tó aminek sziklás a partja és azokról a sziklákról be is lehet ugrálni a vízbe. Nehéz megtalálni mert kissé el lett dugva. Ezért szeretek ott lenni.

Tudom, hogy Federico most nem fog utánam jönni. Valószínüleg elég nagy bajban hagytam, mert elmondtam, hogy együtt vagyunk. Vagy már csak voltunk? Fogalmam sincs. Tudom, hogy most ki van rám akadva. Teljesen jogosan. Ezek a titkok idővel megölhették volna a kapcsolatunkat. De azt tudom, hogy számomra Ő fontos annyira, hogy ne engedjem el harc nélkül. Én nem félek Angelotól!
Nicholas mikor meglátott nagyon meg volt lepődve... és csak az Ő szemében láttam csalódottságot. A legjobb barátomnak hittem, pont ahogy Ő engem. Mégis a leglényegesebb dolgokat titkoltuk el egymás elől. Sose néztem volna ki belőle, hogy köze van a Cosa Nostrahoz. Hát ennyire ismerem a legjobb barátom...
Sebastian volt az egyetlen akinek nem negatív érzelem sugárzott a tekintetében. Ő úgy nézett rám mint aki el van varázsolva. Irónikus, hogy Ő az egyetlen aki ismerte a valódi énemet mégsem tudott rólam semmi mást. Nem tudta, hogy az öccse szerelme vagyok de azt igen, hogy a  Capo közvetlen rokona. Legalább egy embernek sikerült nem csalódást okoznom.

Sértettnek érzem magam. A szüleim is tudtak erről mégsem tettek semmit. Anyát nem zavarná egy kényszer házasság hisz az övé jól sűlt el. Camilat sem zavarná. Egyedül Carlo volt aki kiállt értem. Hihetetlen.

Lódobogás hangja üti meg a fülemet majd hallom ahogy valaki idesétál a hátam mögé a sziklára amin ülök a tó felett.

- Diego menj most el. Nincs kedvem beszélgetni. - biztos vagyok benne, hogy Ő az.

- Chloe. - hallok egy halk hangot a hátam mögül mire hátra kapom a fejem és mikor a mellettem lévő helyre mutat csak bólintok, hogy üljön le.

- Ne haragudj, azt hittem, hogy Diego az.

- Semmi baj. Beszélnünk kellenne.

- Miről Sebastian? Arról, hogy össze akarnak adni minket? - kérdezem kissé csípősen pedig Ő igazán nem tehet róla.

- Ne haragudj rám Chloe. Nem tudtam róla, hogy az apám és a Capo ezt tervezik. - ahogy meghallom azt, hogy Angelot emlegeti felugrom a helyemről és járkálni kezdek a sziklán. - Soha nem tenném ezt az öcsémmel. Fontos nekem. És bár azóta nem tudlak kiverni a fejemből mióta megláttalak attól még Federico az öcsém és szerelmes beléd.

- Köszönöm.... - hirtelen félbeszakít

- De ez még nem jelenti azt, hogy a Capo akarata ellen fogok cselekedni.

- Hogy mi? - fordulok a sarkaimon felé mire megcsúszom és a jéghideg tóba esek ami nem lenne vészes ha tudnék úszni. De nem tudok.

- Chloe! - nem telik el pár perc sem és Seb már utánam is ugrik, hogy kihúzzon. Teljesen átázok és mikor a partra érünk csak még jobban fázok. - Siessünk vissza mielőtt megfagyunk.

- Nem mehetünk egy lovon. Vissza kell vinnünk Ribizlit. - vacogom.

- Majd visszajövünk érte de nem hagyom, hogy bajod essen. - azzal az ölébe kap, felszáll velem és úgy visz vissza a házhoz.

Leugrunk a lóról, Vitto pedig visszamegy Ribizliért. Egymás mellett rohanunk be a házba ahol Diego és Nico észrevesz minket ahogy rohanunk az emelet felé, meglepetten néznek ránk de nem szól egyik sem. Gyorsan bemegyek a szobámba, Seb pedig a velem szemben lévő vendégszobába.
Forró vízzel letusolok és átöltözöm, épp egy kapucnis pulcsit húzok fel mikor kopogást hallok.

- Gyere! - kiabálok ki mire Sebastian belép majd rám vigyorog.

- Szia. Lejössz? - kérdezi és bólintok. Ezekszerint tovább voltam bent mint gondoltam ha már értem jött.

Épp a szobából lépünk ki mikor jön a következő kérdés.

- Te amúgy mindig ilyen szerencsétlen vagy? - látom, hogy csak viccel így én is akként válaszolok

- Igen, de szerencsére van egy őrangyalom. - mosolyogva kacsintok rá és elfordulok.

Azonban a lépcső felé fordulva Federico gyilkos pillantásával találom szemben magamat...