| CHLOE | ✔

| 35 |

CHLOE

'Annál nagyobb szeretet nincs,
Mint ha másokért önként adnád az életed.'

- Figyeltetsz? - sziszegem idegesen a telefonba miközben folyton magam mögé nézek, pedig biztos vagyok benne, hogy nem követ senki.

Eredetileg nem azért mentem Federicohoz, hogy ez történjen. Szakítani akartam vele, de nem tudtam megtenni. Mikor rákérdezett - teljesen komolyan -, hogy nem szeretem e már azt hittem belehalok ha nemet kell mondanom.
Nehéz helyzetek, nehéz döntéseket kívánnak. Csak mikor szerelmes vagy valakibe és az életedet adnád érte akkor azért erősen elgondolkodsz a lehetőségeiden.
Képes lennék bármit feláldozni azért, hogy Fedevel maradhassak. Bármit, kivéve Őt saját magát.
Angelo tudja, hogy sarokba szorított. Azt is tudta, hogy megpróbálom kijátszani. Ezért áll Stefano az utca túloldalán.
Próbáltam Fede gyanakvását elaltatni de nem hiszem, hogy sikerült.

- A De Felice gyereket figyeltettem. Te meg pont ott voltál. Hogy is van ez Chloe? - kérdezi, én pedig akaratlanul is összerezzenek a szavai mögött lévő  jelentéstől.

- Szakítani mentem. - próbálom határozottan mondani.

- Ettől nyitott olyan boldogan ajtót? Ezért volt rajtad a srác pólója?

- Rossz Stefano szeme. Öregszik már szegény.

- Cameo!

- Nem hazudok.

- Játszani akarsz?! Csinálhatjuk. Meglátjuk a végén kinek fog jobban fájni. - és rám nyomta a telefont.

Ilyenkor annyira gyűlölöm Angelot. Tudom, hogy mire képes. Hogyne tudnám. De nem gondoltam volna, hogy velem is képes megtenni.
Valóban feszegethetném a húrokat, hogy meddig képes elmenni de nem merem vállalni a kockázatot.
Federico inkább éljen még akkor is ha nem lehet velem.

Haza megyek és mikor belépek az ajtón Elle már le is támad.

- Hogy ment? - kérdezi de mikor meglátja rajtam Fede pólóját akkor elszomorodik Ő is - Nem tetted meg igaz?

- Nem tudtam. Szeretem. Fogalmam sincs mit tehetnék, hogy mellettem maradhasson épségben.

- Tudnál úgy élni, hogy bár boldog vagy Federicoval de folyton a hátad mögé kell nézned Angelo miatt?

- Nem.

- Akkor szerintem meg is van a válasz a kérdéseidre.

Igaza volt.
Ez az egy mondat eldöntött mindent.
Le kell zárnom mindent Federicoval, mert nem tudnék úgy vele lenni, hogy nem érzem Őt biztonságban.
Szeretem. Mindennél jobban. Ezért elengedem.

Az együtt töltött egy hónap alatt volt időm jobban megismerni Sebastiant. Megkedveltem. Igazán kedves, aranyos, nyílt szivű és figyelmes. Emellett pedig őszinte és jól is néz ki. A szeme pedig teljesen olyan mint a másik két De Felice fiúé. Ragyogó kék. Minden alkalommal mikor elmélyülten néz rám vele, úgy érzem mintha minden titkomat tudná.

A gondolataimból a csörgő telefonom szakít ki. Előveszem pedig már akkor tudom ki keres mielőtt még megnézném.

- Nem tetted még eléggé tönkre az életemet? - szólok bele mérgesen de ez róla természetesen lepereg.

- Ugyanmár! A saját életedet csak te tudod tönkre tenni. A kérdés az, hogy megteszed e? Szóval Chloe... Kapsz egy utolsó utáni lehetőséget. Megmented Federico De Felice-t vagy sem ? Mert az óra ketyeg, neki meg már nincs sok ideje hátra.

- Ne bántsd! - kezdek el zokogni mert tudom, hogy nem hazudik. Tudom, hogy valahol bántja Federico-t. - Könyörgöm.

- Mondd ki Chloe! - parancsolja, én pedig megteszem.

- Megteszem amit kérsz! Hozzámegyek Sebastian De Felicehez! - halkan mondom, megtörten. De határozottan.

- Ügyes kislány! Most viszont elköszönök mert meg kell mentenem egy életet. Jajj de jó érzés hősnek lenni. - nevet a telefonba és leteszi.

Gyűlölöm Angelo-t!
Imádom Federico-t!

Most mégis az utam másfelé vezet... Sebastianhoz.