Mosolygás törvénye

Prológus

Grace Miller

A hűvös szél megcsapta az arcomat, ahogy kiléptem a kávézóból egy műanyagkávés bögrével. Hosszú szőkés-barna hajam egy laza kontyba volt felkötve, amiből a babahajszálaim kilógtak és egyéni életet kezdtek el élni. Sálam a nyakamba lógott, míg a kabátom begombolatlanul volt rajtam. Így a sálam alatt látni lehetett a fekete ingemet és a fekete csőnadrágomat, ami szépen feszült a lábamon le a bokámig, ahol a fekete magas sarkú csizmám váltotta le.

Arcomon a levakarhatatlan mosollyal sétáltam az új munkahelyem felé. Izgatott vagyok, mert imádok dolgozni és pincérnek lenni iszonyat jó! Rengeteg emberrel találkozhatok, akik boldogan beülnek egy vacsorára vagy egy ebédre. Hihetetlen jó nézni a boldog embereket és látni, hogy mennyire vidámak, hogy együtt beülhettek egy kis időre és élvezhetik egymás társaságát. Embereket szolgálhatok ki, akik mind kedvesek és aranyosak, ez által én boldog leszek, hogy segíthetek nekik.

Közben pedig finomabbnál-finomabb ételek vesznek körül, amiket céges rendezvényeken megkóstolhatunk. Rátérve a céges bulikra, amik minden ünnepkor meg vannak rendezve és iszonyat jól érezhetjük magunkat a munkatársainkkal. Kész boldogság az egész.

De amiért még is nagyon várom a munkahelyemet, az-az, hogy a Lee Étterem és Kávézóban fogom tölteni a mindennapjaimat. A város egyik legjobb étterme. Mely a legjobb kiszolgálásról és ételekről híres.

Ha sikerül az állásinterjúm, akkor ott dolgozhatok, ami életem legjobb napjait jelentheti majd. Mivel nem csak egy sima étteremről beszélünk, így rengeteg pénzt is kaphatok majd, amiből végre telhet egy jó kocsira és nem kell a lábaimat vagy a tömegközlekedést használnom. Persze, ahhoz rengeteget kell spórolnom, de már érzem az ereimben, hogy csodás nap vár rám. Belekukkanthatok a gazdagok életébe és remélhetőleg nem csak egy kis időre.

A bejárat ajtójához lépve egy nagy levegőt vettem és még szélesebb mosolyra húztam a számat. Ahogy kinyitottam az ajtót elváltak az ajkaim egymástól és már most a gyomrom görcsbe ugrott a hatalmas kávézótól. Vajon mekkora lehet az étterem részlege?

A pulthoz sétáltam, ahol éppen egy lány sürgött-forgott és amikor meglátott, akkor rám mosolygott. Szőke, hullámos haja egy copfba volt kötve, míg egy fehér inget és egy fekete nadrágot viselt, és csípőjére egy fekete kötény volt kötve, ami combközépig ért neki.

- Szia, mit adhatok? - szólalt meg aranyos hangján, mire én szélesen elvigyorodtam.

- Szia! Köszönöm, nem kérek semmit! Az állásinterjúra jöttem - mondom, mire visszafordul felém és a rendelt kávéja valakinek elkészült.

- Értem - mondja bólintva. - Sajnos még korán jött. A főnök még nincs itt - mondja és az italt megfogva kiviszi a megfelelő asztalhoz és utána visszasétál hozzám. - Addig csak ülj le ide nyugodtan - mondja fáradtan és velem szembe felkönyököl a pultra.

- Tíz órára volt meghirdetve, tíz óra 3 perc van - néztem az órámra, aztán pedig vissza a lányra.

- Pontos vagy - bólint. - Jó jel - mosolyodik el. - De a főnöknek rengeteg dolga akadt, hétvégén esküvő lesz megtartva itt és csak tegnap szóltak neki telefonon. Kicsit ideges - mondja és fogott egy rongyot, amivel letörölheti a bárpultot.

- Ilyet szabad? - vonom össze a szemöldökömet kérdőn. A lány elmosolyodik és megvonja a vállát.

- Ha gazdag vagy bármit megtehetsz - húzza félmosolyra a száját. - Ashley. Ashley Anderson - nyújtja felém a kezét, amit mosolyogva elfogadok.

- Grace, Grace Miller - rázom meg és felkönyökölök a pultra. - Még meddig kell várjak? Még találkozóm van a barátnőmmel is - mondtam egy kis gondolkodás után.