Mosolygás törvénye

5. Fejezet

Alexander Lee

Csak néztem őt és az arcomra egy mosoly kúszott. Olyan boldognak és vidámnak tűnt mindig, most pedig a szemem láttára esett össze darabokra. A szívem összeszorult egy pillanatra, de utána elnéztem róla és a víztükörrel találtam szembe magam. Nem gondolkoztam, csak cselekedtem.

A következő pillanatban csak egy szál alsó nadrágban feszítettem, kint a hidegbe. Ő felnézett rám és összeráncolva a szemöldökét elálltak a könnyei. Csak mosolyogva megvontam a vállamat és egy lépést téve beleestem a medencébe, ami nagy vízcsapódással jelezte, hogy benne vagyok. Amikor feljöttem a felszínre, akkor eldobtam oldalra a vizes hajtincseimet és Gracere néztem. Ő csak megrázta a fejét, mire oldalra billentettem mosolyogva a fejem.

- Na, gyerünk - kezdem el buzdítani, mire csak hevesebben kezdte rázni a fejét. - Vetkőzz és gyere! - mondom egy félmosollyal, mire dühbe gurul.

- Hülye, a franc fog neked itt vetkőzni! - mondja durcásan és mellei alatt összevonja a két karját.

- Ahogy óhajtod - és ezzel a lendülettel odaúsztam hozzá. Már megfogtam volna a kezét, hogy így berántsam, amikor felkiáltott.

- Jól van! - mondja vinnyogó hangon, mire egy mosolyt rejtek el az arcom szegleteiben. - Megyek, csak... - kezdi pirbe szökött arccal, mire felnevetek.

- Szégyenlős vagy? - húzom fel kérdőn a szemöldököm, mire egyből válaszol.

- Nem!

- Szóval, igen - raktározom el a dolgot, aztán pedig megrázom a fejem. - Olyan, mintha bikiniben lennél - mondom neki biztatóul, mire megforgatja a szemeit.

- De te még is a főnököm vagy - kezd el hozzá mutogatni, aztán hirtelen megáll. - Ha persze nem rúgtál ki, az előbbiért - mondja már szégyenlősebben és füle mögé tűr egy kósza hajtincset.

- Majd megbeszéljük, de most gyere - mondom neki bólintva, mire egy nagyot felsóhajtott.

- Jó, de akkor fordulj el - hesseget a kezeivel arrébb és hogy forduljak meg. Egy mosoly jelenik meg az arcomon, és mielőtt megfordulok látom, ahogy egy kusza görbület suhan végig az arcán, a szája sarkából. Ez az, újra mosolyog!

Nem vagyok valami jó hallgatóság vagy segítőkész ezekben a helyzetekben, így próbáltam meg egy harmadik opciót. Kerüljük a témát és szórakozzunk. Felejtse el mi történt és legyen ugyan olyan boldog, amilyennek megismertem. Meg persze, ugyan olyan bátor, ahogy aznap kivívta az igazát.

Az emlékek megmosolyogtattak és a következő pillanatban egy nagy vízcsobbanást hallottam mögülem. Megfordultam és szembe találtam magam Grace csillogó zöld íriszeivel, amik a sötétben kicsit szürkés benyomást keltettek. De, így is csoda szépek voltak.

- És most? - kérdezi, mire egy pimasz mosoly jelent meg az arcomon. Elkaptam a lány derekát és megpörgetve a vízbe dobtam. A köhögve jött fel a felszínre, mire elnevettem magam. Ő csak morcosan összefonta kezeit, mire megint megfogtam a derekát és utána a víz alá nyomtam.

- Ezt megkeserülöd! - mondja amikor feljött a vízfelszínre és a következő pillanatba rám ugrott, ezáltal elvesztettem az egyensúlyomat és a víz alá kerültem. Prüszkölve jöttem fel a levegőért, mert nevettem és víz ment a számba. Egy diadallista mosolyt küldött felém, mire nevetve a hajamba túrtam.

Így fröcsköltük, piszkáltuk egymást már egy ideje, amikor rá ugrott újból a hátamra és próbált lenyomni a víz alá. Nem sikerült neki, mert stabilan álltam és gyengédecske volt hozzám képes. Így mosolyogva hátra estem és együtt kerültünk a víz alá. Nevetve jöttünk a felszínre, és amikor megpillantottam ragyogó arcát, nekem is egy mosoly terült szét az enyémen. Boldog voltam, hogy ő is az. Még mindig nehéz elhinne, hogy pár perce még potyogtak a könnyei a szomorúságtól. Annyira lehetetlennek hittem, hogy Grace Miller, a mindig mosolygós munkaerőm sírjon. De az így is szép nőt, még szebbé varázsolta a könnycseppek.