Mosolygás törvénye

3. Fejezet

Alexander Lee

- Haver, mindjárt kilenc óra - szól be Liam, mire csak bólintok.

- Megyek is, kösz - nézek rá, mire csak félmosolyra húzza a száját.

- Mért ellenőrzöd szegény lányt minden nap? - kérdezi, mire csak megvonom a vállam. - Teljes beleéléssel dolgozik, imád itt lenni!

- Pont ezért! - mondom bólintva. - Tudja, hogy tényleg dolgozni jár ide. Nemcsak azért, mert jó hely - mutatok körbe, mire a haverom felröhög.

- Inkább rád hagyom, mert megérteni úgy se foglak - csóválja a fejét, mire elmosolyodom.

- Nézd meg inkább, hogy haladnak az étteremben dolgozók - biccentek a fejemmel, mire csak bólint és már el is tűnt a szemem elől Liam. Csak megrázom a fejem és az órámra nézek. Nyolc óra ötvennyolc van, ideje lenne elindulnom.

Kiérve a kávézóba a pulthoz mentem, ahol Ashley sürgött-forgott. A kávékat nagy sebességgel készítette és felém se nézve köszönt. Elmosolyodtam, persze, hogy Liam fülig bele van zúgva a lányba. Nemhogy jól végzi a munkáját, de még kedves, okos és még csúnyának se lehet nevezni.

- Jó reggelt Ashley! - köszönök én is és utána az órámra nézek. Kereken kilenc órát mutatott, így az ajtó felé kaptam a fejemet. Az üveg ablakon kívül megpillantottam a lány alakját, akinek a kezében egy pohár kávé volt. Épp az ajtó elé ért, amikor hirtelen megcsúszott és végül a földön landolt. A barna lötty a földre borult, míg ő a bejárat előtt feküdt el hason.

Felhorkantam, istenem, de szerencsétlen ez a lány. Bármennyire is elakartam fojtani a nevetésemet, mégis egy kusza mosoly jelent meg az arcomon. A lány szőkés-barna haja a szemébe lógott és egyik keze még mindig a pohár után nyúlt. Akaratlanul is elkezdtem a bejárat felé sétálni.

Az üvegajtót kinyitottam, mire a lány felnézett rám, aztán pedig hirtelen a földbe verte a fejét. Feljajdult, mire én a számba haraptam, hogy ne nevessem ki. Elég nehezen ment.

- Kilenc óra nulla kettő - nézek az órámra, mire fáradtan megfordul a jeges járdán és így felnéz rám. Összeráncolja a szemöldökét és végül az arcába temeti a kezét.

- Francba! - nyögi ki és végül a hajába túr. - Elbasztam mi? - kérdezi félve, mire magamban elmosolyodtam.

- Egy nő nem beszél ilyen csúnyán - nézek rá jelentőségteljesen és végül felé nyújtom a kezemet, hogy felsegítsem. Elfogadja és pár másodperc múlva, már mellettem áll.

- Elnézést - motyogja és leporolja a ruháját. - Lehet egy kérdésem? - kérdezi felvont szemöldökkel, mire bólintok. - Karácsonykor kell dolgoznunk?

- Nem - ejtem ki könnyen a szavakat, mire a szájába harap.

- És nem tudna találni nekem valami munkát arra a napra? - kérdezi félve, mire összeráncolom a szemöldökömet. 

- Minek akarsz karácsonykor dolgozni? - kérdezem kíváncsian, mire zavarába a füle mögé tűr egy hajtincset.

- Csak kérdeztem - vonja meg a vállát. - Melyik nap lesz az utolsó, amelyiken dolgoznunk kell?

- Ez már több, mint egy kérdés volt - mondom póker arccal, mire bólint. Az ajtóhoz nyúl, mire én fáradtan felsóhajtok. - Huszonnegyedike, de csak háromig leszünk nyitva. Utána családi vacsora van nálunk - motyogom az utolsó mondatot, mire újból biccent. - Utána pedig huszonhetedikén leszünk következőnek nyitva harmincadikáig - tájékoztatom.