Mosolygás törvénye

9. Fejezet

Garce Miller

- Grace! - hallok meg egy éles hangot, mire ijedtembe megugrottam. A székemmel együtt felborultam és a földön landoltam. Sajog a hátsóm és a könyököm, amiket bevertem.

- Áú! - nyöszörögtem és kómásan megdörzsöltem a szememet, hogy lássak. Pislogtam párat, hogy szokjam a környezetet, majd megpillantottam azt a személyt, aki megijesztett. Pontosabban a fülembe kiabált.

- Szép jó reggelt Grace! - mondta mosolyogva, miközben nevetőráncok voltak a szeme sarkában. Mérgesen néztem gesztenyebarna szempárjába.

- Önnek is Alexander! - mondom dühömben fortyogva. De ő továbbra is csak vigyorgott, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, hogy földön fekszem. Jót mulat rajtam, hogy mennyire megijedtem tőle. Bunkó paraszt...

Aztán hirtelen mindkét hónom alatt egy kezet éreztem meg. Az egyik pillanatban még a padlón voltam, míg a másikban már a lábaimon álltam. Megilletődve bámultam előre, mert úgy vitte ezt végbe, mintha pehely könnyű lennék.

- Maga meg mit keres itt ilyen korán? - kérdezi felvont szemöldökkel, amire rá kaptam a tekintetemet. Fáradtan megdörzsöltem újból a szememet, míg egy ásítás elhagyta az ajkaimat.

- Feldíszítettem a termet - mutatok körbe, amit szemével figyelmesen követ.

- Mikor jöttél? - kérdezi, mire egy nagyot pislogtam.

- El se mentem - motyogom, amire szemöldöke felszalad és értetlen arckifejezéssel néz rám.

- Tegnap csak háromig volt a műszakod. Mit csináltál utána? - kérdezi, majd megrázza a fejét és folytatja. - Mindegy is. Egész éjjel itt voltál? - néz rám meglepődötten.

- Tartogatok meglepetéseket - nevetek fel fáradtan. - A barátnőmért mindent! - mondom álmoskásan. - Aztán Lizzie rám bízta a munkát, mert ő nem ér rá. Tanú lesz ugyebár - nevetek fel kínosan és a fülem mögé tűrök egy hajtincset.

- Jó barátnő lehetsz - mondja halkan és újból körbenéz.

- Annyira nem. Elaludtam miközben díszítettem - ásítok egyet, aztán fáradtságomban megingok a saját lábaimon. Egy pillanatra elvesztem az egyensúlyom, de utána vissza is nyerem. Muszáj lesz aludnom vagy egy kávét elfogyasztanom sürgősen, mert különben meghalok a kimerültségtől.

- Nem iszunk meg egy kávét? - kérdezi. Olyan mintha olvasott volna a gondolataimba. Nem tudok nemet mondani, így csak egy aprót bólintok.

Elkezd kifele menni, mire én szótlanul követem. Nehézkesen tudok járni, mert egész éjjel dolgoztam. Felakasztottam és gyártottam a díszeket egyaránt. Aztán még az asztalokat is elrendeztem meg minden, ahogy szerette volna Jessica. Mindent az ő álma szerint készítettem el. Talán a fotózásra eltervezett hely nem szerepelt az elképzeléseibe, de nagyon feldobja az egész éttermet. Biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog neki.

Az autójába beülve kényelmesen elhelyezkedtem és az övemet becsatolva ránéztem. Épp a kocsikulcsot tette a helyére és a sebváltót egyenesbe helyezte. Aztán rám kapta a tekintetét és kisfiúsan elmosolyodott. Halványan viszonoztam a gesztust és utána az ablakon kifele néztem. Épp most kel fel lassan a nap. Az ég, ahogy rózsaszínes-lila színekben pompázik, egyszerűen varázslatos. Az ilyen látvány minden pénzt megér.

- Szép mi? - kérdezi vigyorogva jobban a kelleténél. Már megint kitalálta, mire gondolok, ami egyre jobban aggaszt. Vajon gondolatolvasó?

"Hahó pupák, hallasz? Egy kis tök ment a fejedbe, így lettél tökkel ütődött! Vagy felőlem tökfej is. Hahaha"