Mosolygás törvénye

11. Fejezet

Grace Miller

Egy hamiskás mosollyal nyitottam fel a laptopomat és indítottam videóhívást a húgommal. Szombat reggel révén nem vártam, hogy felveszi, de kivételesen szerencsém volt. Amint fogadta a hívásomat, vigyorgó fejével találtam szembe magamat, ahogy integet nekem. Lágy mosollyal néztem vissza rá.

- Szia Annie! Hogy vagy? - teszem fel a sablonos kérdést, mire vigyorogva megvonja a vállát.

- Jól. Ma Josh-sal vidámparkba megyünk. Már alig várom! - ujjongott a tizenöt éves húgom nekem. - Veled mi újság mostanság? - kérdezte hirtelen, mire elnevettem magamat.

- Semmi különös. Ma randizni fogok - szólaltam meg a lehető leghalkabban, de a húgom még így is meghallotta. Visongásba tört ki.

- Úristen Grace! Ez nagyszerű hír! - mondta igazi lelkesedéssel, mire nekem is egy őszinte apró mosoly terült el az arcomon. - És hova mentek? Vagy mikor? Egyáltalán mit veszel fel? - áraszt el a kérdéseivel, mire halkan felnevetek.

- Lassabban Annie, azért még vehetsz levegőt - mondom vigyorogva, mire megforgatja a szemeit bazsalyogva.

- De annyira örülök Grace! Végre újból nyitsz a fúk felé! Nem tudom, hogy milyen hálás legyek ezért Alexandernek! - mondja izgatottan, mire teljesen ledermedek. Mintha a vérem is megfagyott volna abban a pillanatban.

Annie olyannyira boldog volt, hogy újra képes vagyok randizni, hogy el is felejtette megkérdezni, ki a szerencsés. Így jött neki Alexander, a volt főnököm, akivel együtt látott karácsonykor, akit hazavittem. Eszébe se jutott, hogy más lehet, akivel ma randizni fogok. Hiába Alexander az, aki újból szeretet tudott gyújtani bennem, de nem ő lett a szerencsés kiválasztott. Ő csak a volt főnököm volt, ha akartam volna, se ápolhattam volna vele kapcsolatot. Még barátit se. Megtiltotta.

Így amikor a húgom észrevette, hogy teljesen ledermedtem, akkor tudtam, hogy mindent el kell meséljek neki. Elejétől a végéig. Töviről- hegyiig. Ideje megtudnia mi történt az elmúlt pár napba és talán, ha ennek a beszélgetésnek vége, akkor örökre lezárhatom ezt a témát.

- Nem Alexander hívott el randizni és nem is vele megyek - erőltettem magamra egy hamiskás mosolyt, mire meglepődötten nézett vissza rám. Mintha átsuhant volna az arcán még egy csalódás áradat is, de lehet csak képzelődőm.

- Akkor ki? - ejti ki nehezen a szavakat, amit teljesen megértek. Még nekem is új és gyors minden, nemhogy neki. Rengeteg mindenről maradt le szilveszter este óta. Azóta nem beszéltünk igazából.

- Sid-del. A szomszédban lakó nagyszülők unokája - pontosítok, bár hiába mondom neki, úgyse tudja ki ő.

- Mi történt? - kérdezte a húgom, mire fancsalian elhúztam a számat, ő pedig aggódóan mért végig. Ezt a kérdést vártam és egyben ettől is rettegtem.

- Sok minden - nevetek fel. - Túl sok minden - sóhajtok fel és fáradtan a hajamba túrok. 

- Van még időm - mondja egy halvány mosollyal, mire elhúztam a számat. 

- Felmondtam - ejtem ki lassan, mire Annie szeme kidülledt, ahogy kamerán keresztül bámult rám. 

- Hogy mit csináltál? - kérdezte vinnyogó hangon. - Normális vagy? Most azonnal menj vissza és kérj bocsánatot! - szólt dühösen, mire durcásan összevontam magam előtt a karjaimat, majd oldalra fordítottam a fejemet. 

- Biztos, hogy nem! - vágtam rá sértődötten és hogy hatásosabb legyen még a fejemet is fejeb emeltem. 

- Mi történt? - kérdezte a húgom újból, mire dühösen a képernyőre bámultam.