t w e l f t h

371 30 0
                                    

Január 25. Vasárnap
Reggel fáradtan ébredtem. Egész éjjel nem aludtam semmit, csak forgolódtam. A huszonöt-ezredik forgás után, felkeltem, és leszaladtam a telefonomért a konyhába. Kihúztam a töltőt, megragadtam a telefonom, majd csendben felsettenkedtem a lépcsőn, mert rájöttem, hogy a többiek bizonyára még alszanak. Visszafeküdtem az ágyamba, és megnéztem az időt. Fél 7. Csak a szokásos. Megnéztem a közösségiket, de sehol semmi érdekes nem volt.  Újból kikászálódtam az ágyamból, és a fürdőszoba felé vettem az irányt. Felkapcsoltam a villanyt, és belenéztem a tükörbe. Hát kár volt. A szemeim alatt hatalmas karikák, az egész arcom nyúzott. Szuper. Egy arcmosással kezdtem, majd egy kis korrektort tettem a szemeim alá. Máris jobb a helyzet. Felöltöztem,majd lementem a konyhába. A mai ruhám sem volt túl nagy szám, csak egy szürke sportnadrág és egy fehér pulcsi volt. Apa már  fent volt, éppen kávét főzött a konyhában. Álmosan köszöntem, és megkérdeztem mű a reggeli. - Egyél ami szeretnél- mosolygott rám majd bement a nappaliba. Csináltam egy teát ébresztőnek és gyorsan megittam. Beraktam a bögrét a mosogatóba, majd felmentem a fürdőszobába.  Gyorsan fogat mostam, és kontyba fogtam a hajam. Mikor kész voltam, a szobámban befejeztem a maradék tanulnivalóm. - Flóra gyere ebéd! - kiabált fel anya, mire gyorsan leszaladtam. Helyet foglaltam Beni mellett, aki végre tiszteletét tette a családi ebéden. - Hugicaa- kezdte mézesmázas hangon. - Mit akarsz? - szegeztem a tekintetem unottan a plafonra. - Eljössz velem ajándékot venni Larának? Légyszi- kérte. - Hogyne - mosolyogtam el Lara neve hallatán. - Köszi - vigyorodott el, pedig tudta, hogy biztos igent mondok, mivel imádom a lányt. -Szívesen-nyújtottam rá nevetve a nyelvem, mire felröhögött. Anya letette elénk az ebédet, majd leültek velünk szemben és enni kezdtünk. Ebéd után segítettem anyának elmosogatni, majd felszaladtam a szobámba. Bepakoltam a táskám holnapra, és elterültem az ágyon. Kezembe vettem a telefonom, és megnéztem mégegyszer a világhálót. - Flóra öltözz - kiabált be a bátyám a szobámba, mire felpattantam és átöltöztem gyorsan. Egy sötétkék szakadt farmert vettem fel, egy fehér toppal, és egy vajszínű hosszú kötött kardigánnal (szigorúan úgy, hogy a kardigánt nem veszem le, mert nem mutogatom magam!!!), és a nyakláncommal. A hajam csak copfba kötöttem, és elöl kicsit kihúzogattam pár szálat, hogy ne legyen annyira lenyalt a fejem. Gyorsan bepakoltam a kicsi bőr hátizsákomba pár fontos cuccot, és leszaladtam a lépcsőn. - Na végre már- állt fel Beni az asztaltól, ahol várt rám. - Bocs - szabadkoztam és kiszaladtam az előszobába. Felkaptam a fehér Vans-emet (amúgy Vans gyűjtő vagyok, de szerintem ez látszik is) és a kabátomat, majd rohantam is ki a kocsihoz amit a mögöttem kilépő bátyám már nyitott is...

Beragyogj Este🌙 | SB ff.Nơi câu chuyện tồn tại. Hãy khám phá bây giờ