Beragyogj Este🌙 | SB ff.

f o r t y - f i r s t

/Sziasztok! Bocsánat, hogy most volt egy kis kimaradás, de én is ember vagyok, tanulnom kell, mert itt a félév. Köszönöm a türelmet, és nem akarom tovább húzni a szót, mert a sztorit jöttetek olvasni 💓/

Február 11. Szerda
Reggel negyed 7-kor keltem. Próbáltam időben felkelni, mert a sérült lábam miatt nehezebben megy a készülődés. A fürdőben arcot mostam, majd felvettem egy fekete farmert, egy világostürkiz pulcsit és a nyakláncom. Reggeliztem, majd fogat mostam, és rohantam az előszobába, ahol felkaptam a fekete-fehér kockás Vans-em, és a kocsiba pattantam.
- Sziasztok- köszöntem az osztályba lépve, és leültem a helyemre. Fura módon, Hanna még nem volt ott, pedig ő mindig korán itt van. Vállat vontam, mert azt gondoltam, biztos csak elaludt. Mátéval beszélgettem, majd elindultunk órára. Itt már biztos voltam benne, hogy valami nincs rendben a barátnőmmel, ugyanis nem nagyon szokott késni, vagy tovább aludni. Odabicegtem a teremhez, és ahogy odaértem, már tuszkolt is be minket a tanárnő. A hetedik óra után, ismét megvártam a bátyám, és vele indultam el. Útközben megkértem, hogy ne haza vigyen, hanem Hannáékhoz, mert kezdett aggasztani, hogy nem válaszol az üzikre, sem a hívásokra. A kapuhoz lépve becsöngettem, majd a berregő hangozz hallva benyomultam a nyíló ajtón. - Szia Drágám - mosolygott rám az anyukája kedvesen - rég láttalak. Hogy vagy? -. -Minden rendben  - hadartam el udvariasan - Hanna? -. - Fent - biccentett a száját elhúzva a barátnőm szobája felé, mire felszaladtam, és bekopogtam. Nem érkezett válasz, úgyhogy benyitottam, és leültem mellé az ágyra. - Szia- mosolyodtam el biztatóan, látva a kisírt szemeit, mire felnézett. Arca kifejezéstelen volt, csak bámult maga elé. Körülbelül egy óra csendben ülés után, a barátnőm kifakadt. - Nem bírom! - kezdte, mire kíváncsian néztem felé - hülye Zsombor!- feküdt hanyatt az ágyon, kezeivel az arcát eltakarva. - Ki az a Zsombor? - kérdeztem kissé idegesen, mert én nem hallottam még róla Hanna szájából. - A barátom- ült fel, és bűnbánóan nézett a szemembe - volt. Vagy nem tudom! -. - Mikor jöttetek össze? - meredtem rá, mire ijedten hátrébb húzódott. - Kb. egy héttel azután, hogy összevesztünk - mondta halkan - megvigasztalt. És akkor nagyon jól esett -. - És most mi történt?- kérdeztem már kicsit nyugodtabban. - Összekaptunk. -. -Min?- húztam ki belőle a szavakat egyesével. - Tegnapra megbeszéltük, hogy elmegyünk moziba - nyögött ki végre egy mondatot - Nem jött el - suttogta maga elé, és újra sírni kezdett...