f o r t y - f o u r t h

286 35 6
                                    

"Mély levegőt vettem, majd beléptem a szobámba..." Bencus a babzsákomban ücsörgött, mellette az ágyon Bogi, és a barátja. Lili leült a földre, majd én is mellé kuporodtam. Nem tudtam mit mondjak vagy csináljak, és ez szerintem látszott is rajtam, mert a barna kisegített, és elkezdett beszélni. Rögtön becsatlakozott a szőke is, és látszott, hogy minden erejével azon van, hogy ne legyen kínos a sztori. A nagy sztorizgatások közepette volt alkalmam jobban szemügyre venni a lányt. Szőkésbarna, középhosszú haj, vékony alak, és isten is megsegítette pár nagyobb domborulattal. A stílusa oké, bár nekem egy kicsit csicsás. És hogy miért ellenőriztem le? Fogalmam sincs. Az délután további részében csak beszélgettünk, és nevettünk. Megállapítottam még a csajról, hogy idegtépő a röhögése, bár lehet, hogy csak én látom így. Mikor megérkeztek anyáék lementünk, és bemutatkoztak a srácok. Hihetetlenül boldog voltam, amiért ilyen könnyen fogadták őket, és jófejek voltak. Fél 7 körül pizzáztunk, majd mondták, hogy indulnak lassan, mert nekem még tanulnom kell. Meg gondolom Boginak is, vagy nem tudom, de igazából nem érdekel. Próbáltam a lehető leglazábban kezelni a helyzetet, és mindig mosolyogni, mikor Bence felém nézett. Szerintem többé-kevésbé sikerült is, de azért az este folyamán kaptam egy-két "nyugi" pillantást is a másik szerelmespártól. Kikísértem őket a kapun, és elköszöntünk. Először a szőkét, Bencust öleltem meg, aki a fülembe súgta, hogy majd mindent megbeszélünk alkalmasabb időpontban. Utána Lilit, akivel hasonló volt a helyzet, szorosan megöleltem miközben nyugtatgatott. Legutoljára pedig Bence állt elém, és a barátnője gyilkos pillantásai ellenére szorosan megölelt, és átnyújtott egy karszalagot. - A szombati show- magyarázta- örülnénk ha ott lennél- mosolyodott el szemembe nézve, amit akaratlanul is viszonoztam. Bogitól egy kedves " Szia, remélem még találkozunk "-ot kaptam, ami nem tudom, hogy őszinte volt-e. Integettek párat, majd megfordultak, és elindultak. Sokáig néztem utánuk, és mikor megfordultam, hogy bemenjek, a szemem sarkából láttam, ahogy Bence és Bogi összekulcsolják ujjaikat. Hát ez egyszerűen fantasztikus. Próbáltam kiverni a fejemből az ominózus jelenetet, de egyszerűen nem ment. Újra, és újra lejátszódott az a pár pillanat a fejemben, amin nem tudtam túltenni magam. És még a tanulás is hátra volt. Már a leckeírás vége felé jártam, de a kémia egyszerűen nem akart az agyamban maradni. Itt megelégeltem a dolgot. A szomorkodást, az önsajnáltatást, a pityergést, úgyhogy bementem a fürdőszobába, és megmostam kétszer, hideg vízzel az arcom. Kezdődhetett a csináljunk újra embert magunkból hadművelet...
/jelöljetek meg kommentben a kedvenc X-faktoros sztoritokat 💓/

Beragyogj Este🌙 | SB ff.Onde histórias criam vida. Descubra agora