t h i r t y - s i x t h

310 38 6
                                    

"Újabb értesítések érkeztek arról, hogy a barna üzenetet küldött..."
Megnyitottam és elmosolyodtam. -"Akkor holnap odamegyek érted"- állt az üzenetben, mire visszaírtam egy rendbent, és elővettem a laptopom. Úgy gondoltam megnézek egy filmet, mert elég rég kapcsolódtam ki, de nem kötött le, úgyhogy inkább úgy döntöttem elmegyek futni, hogy kiengedjem a felgyülemlett energiámat. Átvettem egy hosszúszárú  sportnadrágot, egy hosszúujjút, és egy sportos anyagú kardigánt, majd szóltam anyának, hogy egy kicsit kiszellőztetem a fejem.  Felkaptam a sportcipőm, és a fülhallgatómmal a kezemben szaladtam le a ház előtti pár lépcsőfokon. Bedugtam a fülem és felhangosítottam a zenét, de csak annyira, hogy halljam a közeledő autókat, majd elindultam. A szokásos úton mentem, és az egyik utcában megpillantottam egy ismerős alakot. Vállig erő szőke haja volt. Na találjátok ki, ki lehetett az. Igen eltaláltatok, Hanna. Már éppen fordultam volna meg, hogy ne vegyen észre, mikor utánamkiáltott. - Flóra! - kiabálta - várj egy kicsit -. Földbegyökerzett lábakkal álltam, és ha szerettem sem tudtam volna elmenni. Gyorsan odaszaladt hozzám, és széttárt karral megállt előttem. -Sajnálom - kezdte szomorúan, mire éreztem, hogy nem sokáig bírom- én nem akartalak megbántani- mondta, majd tartott egy kis szünetet, reakciót várva. Összefontam magam előtt a karjaim jelezve, hogy hallgatom. - Én csak segíteni szerettem volna azon az emberen - folytatta, miközben elkezdtek potyogni a könnyei- nem volt nálam pénz, mert a kávézóban elköltöttem, de visszaadtam volna! Tényleg! - esküdözött, mire kicsit megesett rajta a szívem. - Hát, nem tudom - szólaltam meg kis idő után - és akkor miért nem magyaráztad el? Miért nem jöttél utánam? - soroltam sértetten, és már nem éreztem,hogy olyan ártatlan lenne. - Elfutottál, és nem találtalak meg- mentegetőzött, mire sóhajtottam. - Figyelj, nem tudom- kezdtem - ezt még át kell gondolnom- fejeztem be, mire bólintott és elsétált. Ez fura volt. Remélem nem hazudott, de nagyon úgy tűnt. Régóta ismerem már, tudom mikor beetet valakit, és szerintem most engem is be akart. Csak azt nem tudom, hogy miért lett ilyen hirtelen fontos a barátságunk. Két hétig hozzám sem szólt,és rám sem nézett. Talán tud róla, hogy ismerem a fiúkat? De honnan? Ilyen kétségek között indultam hazafelé, majd megebédeltem a többiekkel, és a délután hátralévő részében filmet néztem, és anyáékkal társasoztam.

Beragyogj Este🌙 | SB ff.Donde viven las historias. Descúbrelo ahora