Párválasztó a múltból

Beau Bennett

Kellett pár hét, mire túltettem magam a dolgokon, de már a pulzusom sem emelkedik meg, ha valaki megemlíti a dolgot. A lányok eleinte nagyon nem akarták elhinni, hogy Harry így elbánt velem, de idővel belátták, hogy ez nem korai áprilisi tréfa. Mindenben támogattak, sőt, akaratukon kívül nagyon is sokat segítettek nekem egy bizonyos dologban. A terhességem miatt nem voltam benne biztos, hogy végig tudom csinálni a félévet. Féltem, hogy a kicsi hamarabb érkezik, vagy nem lesz erőm bejárni az előadásokra, és akkor nagyon megszívhatom. Beadtam az egyéni tanrend iránti kérelmet, és bízva benne, hogy az indoklásként megjelölt terhességem híre nem terjed majd el az egyetemen olyan gyorsan. És mázlim volt, senki nem tudott róla, csak a tanárok, akikkel egyezkedtem az óráim miatt. A többiek mind azt hitték, hogy lelkileg ennyire megviselt, ami a szüleim születésnapján történt. Komolyan, még olyanokról is kaptam szánakozó, együttérző nézéseket, akik azelőtt észre se vettek. És hogy ők honnan tudták? Gyerekek, erre egy nagyon is egyszerű szó a magyarázat: média. Minden velünk volt tele a balhé után vagy két hétig. 

Március eleje van, durván egy hónapja történt minden. De ez ma nagyon nem tud érdekelni.

- Biztos, hogy még mindig titkolni akarod a lányok elől? Nem mintha látszana rajtad, vagy ilyesmi, csak... - magyaráz rekedtes hangon az ágyból Jonathan. Igen, még mindig velem van. És a lányok nagyon, de nagyon nem értik, hogyan kerültünk ilyen gyorsan ilyen közel egymáshoz. Mert ők ugyebár csak annyit tudnak, hogy a srác velem van január eleje óta, mindig velem jön mindenhova, és a szobámban alszik. Látom rajtuk, hogy nagyon fúrja a kíváncsiság az oldalukat, de egyikük sem szól semmit. 

- Tudom, hogy nem látszik rajtam, ami egyébként aggaszt, mert amúgy sem vagyok egy nagyon vastag valaki. Mióta terhes vagyok, alig híztam pár kilót.

- Az orvos azt mondta, ez rendben van. És azt is, hogy mivel rendszeresen sportoltál, mielőtt a Manóka kiderült, nem is fogja annyira megviselni a tested a terhesség.

- Talán. De ma erre akkor is rá fogok kérdezni. Körülbelül húsz hetesek vagyunk - huppanok vissza mellé, amit ő nem díjaz annyira. Fáradtan nyöszörög.

- Tudom. Három napja ezzel terrorizálsz minden ébren és kettesben töltött pillanatban. Hogy is tudnám elfelejteni? - húzza a fejére a takarót. Amit meg Freya nem díjaz, mert ő azon alszik éppen.
- Jajj, ne csináld már! Tudom, hogy te is legalább annyira tudni akarod Manóka nemét, mint én! És legalább annyira aggódsz a dolog miatt, mint én!
- Ez mind igaz, de nem foglak támogatni a paranoiádban. Semmi bajotok sincs, és erről órákon belül papírod is lesz. Addig nem élhetnénk nyugodtan? - hisztizik.
- Mi a baj? Máskor nem vagy ennyire passzív agresszív reggelente.
- Lehet, hogy te jól aludtál, de én ezt nem mondhatom el magamról! - ül fel hatalmas hévvel, mire Freya ijedten ugrik le az ágyról. - Mivel valaki élő párnájának lenni fárasztó, kényelmetlen és energiaelszívó állapot! - mered rám, de tudom, hogy nem haragszik.
- Most bocsánatkérést vársz? Mert tudod, hogy sajnálom - rebegtetem felé a pilláim. Egy pillanattal később hatalmasat sóhajt, aztán kitárja a karjait, én pedig az ölelésébe bújok.
- Nem kell bocsánatot kérned, mert én ajánlottam fel a segítségem, csak azt kérem, egy kicsit legyél halkabb és kevésbé lelkes így fél hétkor, oké?
- Persze, ezt meg tudom oldani valahogy - motyogom a mellkasába. Helyezkedik egy kicsit, aztán elfekszik, és engem is magával húz. Nem tudom hogy, de én kerülök alulra, és a feje majdnem a hasamon fekszik. Fél mosollyal az arcomon egyik kezemmel a hajába túrok és tudom, hogy mindjárt elalszik.

Egy órán keresztül tudok nyugton maradni, utána viszont nincs maradásom. Pisilnem kell, éhes vagyok és már nagyon mennék arra a vizsgálatra. Óvatosan megpróbálok kikecmeregni az alvó Jonathan alól, de nem járok sok sikerrel, mert a karja szorosan tart. Pár pillanatra feladom a harcot, és újra próbálkozom.
- Maradj már nyugton - morogja a pólómba.
- Pisilnem kell és.. - be se kell fejeznem a mondatot, mert a hasam hatalmasat kordul.
- Vettem, éhes vagy - gördül le rólam.
- Imádom, hogy ennyire ismersz - nyomok neki egy puszit, és elsietek a fürdőbe. Amikor kijövök, Jonathan az ágyon ülve vár.
- Arra gondoltam, ma reggelizhetnének valahol, elvégre ez egy különleges nap.
- Kapsz tíz percet, utána rád török a fürdőben - puszit akarok adni neki, az arcára, de valami félre sikerül, és a szájára megy. Egy pillanatra mindketten megdöbbenünk, aztán Jonathan édesen, gyengéden és finoman megcsókol. Egy pillanatig se tart a csók, mire feleszmélek, már egyedül vagyok. Zavartan keresek magamnak valami ruhát, felöltözöm, összeszedem a cuccaim, és úgy döntök, bemegyek a fürdőbe. Jonathan a tükör előtt mossa a fogát, derekára egy törülközőt csavart és kérdőn néz. Megrázom a fejem, aztán szó nélkül én is előszedem a fogkefém és megmosom a fogam. Ő hamarabb végez, ami nem is probléma, mert így nyugodtan fel tud öltözni odakint, amíg én például kifésülöm és összefogom a hajam. Miután végzek, várok még egy pillanatot, aztán óvatosan kimerészkedem a szobámba. Nem tudom, hogy öröm vagy csalódottság lesz úrrá rajtam, amikor látom, hogy már a pólóját húzza. Összeszedem, amire szükségem van, és az ajtóhoz indulok, amikor Jonathan hátulról átkarol.